A donyecki és luhanszki szakadár "népköztársaságok" vezetői elutasították a "normandiai négyek" által Minszkben kidolgozott megállapodás aláírását - jelentette csütörtökön a TASZSZ hírügynökség
A várt 58,5 millió eurónál magasabb, 77 millió eurós negyedik negyedéves nettó eredményről számolt be csütörtökön reggel közzétett gyorsjelentésében a Commerzbank. Az elemzők által várt 58,5 millió...
Tizennyolc évvel a bűncselekmény elkövetése után fogták el azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
A 2010-ben elkezdett ukrán bevásárlásának csúnya eredménye lehet, hiszen a mostanra több mint 7 milliárd dollárnyi állampapír kitettségen mintegy 3 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el a...
Amennyiben az MKB-MVM Veszprém a papírformának megfelelően vasárnap legyőzi a vendég Celjét, úgy biztosan csoportelsőként kerül a nyolcaddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a női mezőnyben a címvédő Győri Audi ETO KC negyeddöntős lesz, ha nyer a Metz ellen.
Budapest - Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt az ügyészség egy apa és fia ellen, akik múlt év nyarán rátámadtak a velük szemben intézkedő rendőrökre - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014. decemberben az építőipar termelése 2,2%-kal alacsonyabb volt a 2013. decemberinél. Novemberben éves bázison még 8,5%-os bővülés mutatkozott. Az év egészében a termelés 14,2%-kal magasabb volt, mint 2013-ban.
Ma tette közzé a negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a francia olajipari óriás, a Total, mely szintén azt erősíti meg, hogy az olajár összeomlása komoly fejfájást okoz a szektornak. A társaság...
Az ipari termelés 2014 decemberében 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki, második becslése szerint, az adat megegyezik a február 6-án közölt első becsléssel.
Az Aranybulla (1222) szintéig esett az arany árfolyama, 1200 dolláron érdemes belevenni a nemesfémbe. A cseh Komercni banka a vártnál jobb eredményeket közölt a 2014-es évre vonatkozóan, valamint osztalékát is megemelné, újabb történelmi csúcsra futhat az árfolyama.
Csütörtök reggel, 12 órán át tartó tanácskozás után érkeztek az első nyilatkozatok Minszkből. A kora reggeli hírek szerint a "normandiai négyek" megállapodtak abban, hogy 48 órán belül életbe lépne a...
A három héttel ezelőtti demonstráció után ismét a nagykanizsai kórház súlyponti szerepének tervezett megszüntetése és egyes osztályainak bezárása ellen tartott tüntetést szerda este az MSZP. A Fidesz helyi csoportja szerint nem igaz, hogy munkahelyek és osztályok szűnnek meg a Kanizsai Dorottya Kórházban.
Vidéken gyakran jobbak a körülmények, Budapesten sokszor városnézésre viszi a beteget a mentő, mire a megfelelő helyre kerül. Ennek ellenére figyelemelterelésnek tűnik az új budapesti kórház ötlete: se helye nincs, se pénz rá.
Valószínűleg a General Motors, az Eaton és a Harman/Becker az a három, Szijjártó Péter által nem nevesített amerikai cég, amely beruházásra készül Magyarországon, írta a Figyelő.
Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo Kossuth-díjas előadóművész, blues- és rockénekes február 13-án lesz hetvenéves. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Drogos hasonlat a Válaszban! Sajnos nem a legjobb, mert ekitől senki sem fog gecizve a őrjöngeni. De a lényeg: az átgondolatlan korméányzati lépések miatt borult ki Simicska.
A vasárnapi zárva tartás miatt nem kapnak béremelést az Auchan dolgozói - mondták el a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vezetői a Népszabadságnak.
A hidegháború éveihez hasonlóan újra megindult a vetélkedés a válság sújtotta Mediterrán térségben Moszkva és Washington között. Putyin most feltámasztotta a szovjet időszakban még rendkívül aktív kapcsolatokat Kairóval és számos egyezményt írt alá.
Vlagyimir Putyin a hidegháború objektívjén át tekint a problémákra - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a BuzzFeed News hírportálnak arra a kérdésére, hogy hogyan jellemezné Oroszország államfőjét
Szerdán 328 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.