Még éppen hogy csak átlépte a 700 milliárd dolláros értéket az Apple piaci kapitalizációja, a milliárdos befektető, Carl Icahn már arról beszél, hogy több mint 1000 milliárd dollárt ér valójában a...
Örökbefogadásnál is megilletik a szülőket a gyermekek után járó illetmények és kedvezmények. Sőt, ha három-négy éves korú gyermeket fogadnak örökbe, utána is még hat hónapig igényelhetik a gyest - mondta el az InfoRádiónak Feketéné Böröcz Virág, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat örökbefogadási csoport vezetője. A témát folytatjuk majd Novák Katalinnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának…
A mellrákot, a prosztatarákot és egyes fertőzéseket is a dohányzással hozott összefüggésbe egy új tanulmány, amely szerint a jelenlegi mutatókhoz képest évente valószínűleg 60-120 ezerrel több haláleset köthető a dohánytermékek fogyasztásához az Egyesült Államokban.
Megnyomták a startgombot a Magyar Nemzeti Bankban – közölte Rogán Antal. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szerint a jegybank felkészült a bankok elszámoltatásának, valamint a forintosításnak a végrehajtására. Hamarosan küldik a tájékoztatókat és az elszámolást az ügyfeleknek. A jegybank azt kéri a hitellel rendelkező ügyfelektől, hogy ellenőrizzék a bankjuknál megadott adatokat, hogy…
"Párhuzamos előzetes vizsgálatot indított" csütörtökön az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak a három muszlim egyetemistának az ügyében, akiket egy férfi az Észak-Karolina állambeli Chapel Hillben lőtt agyon.
A Fehér Ház tavaly nem tartotta elég megalapozottnak a brit hírszerzés arról szerzett értesülését, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Szíriában hol őrzi a túszait, csaknem egy hónapot késlekedett a mentőakcióval, de addigra már késő volt - állította csütörtökön brit és amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a The Daily Beast online magazin.
Ha az ukrán válság politikai rendezését előmozdítani hivatott, Minszkben kötött megállapodás a gyakorlatban nem valósul meg, akkor az Európai Unió meg fogja tenni a további szükséges lépéseket - húzta alá Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós állam- illetve kormányfők informális brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Sokszor szembesülnek avval a cégvezetők, hogy a cégbíróság felszólítja őket, hogy amennyiben nem állítják helyre a cég törvényes működését, megindítják a kényszertörlési eljárás. A vezető tisztségviselő és a cég tagja eltiltható többségi tulajdonszerzéstől és milliókra bírságolható.
A szuper-óriásműlesiklásban is győztes osztrák Anna Fenninger nyerte csütörtökön a nők óriás-műlesikló versenyét az egyesült államokbeli Vailben és Beaver Creekben zajló alpesisí-világbajnokságon.
A hétvégén Abu-Dzabiban rajtol el a világ legjobb műrepülőit felvonultató sorozat, a Red Bull Air Race, amelynek versenyeit megújult formában bonyolítják majd le, és amely júliusban Budapestre is ellátogat.
Még éppen hogy csak átlépte a 700 milliárd dolláros értéket az Apple piaci kapitalizációja, a milliárdos befektető, Carl Icahn már arról beszél, hogy több mint 1000 milliárd dollárt ér valójában a...
Budapest február elején adott otthont az évente utazó nemzetközi startup konferenciának, a FLY-nak, ahol Izrael megpróbálja átadni mindazt a tudást Európának, ami mindössze néhány év alatt az egyik legmeghatározóbb technológiai piaccá tette az országot. Magyarország ambiciózus célokat dédelget, a régió startup központja szeretne lenni, de mintha nem lehetne elérni az egyébként karnyújtásnyira lévő…
Craig Stephen Hicks a jelek szerint egy parkolóhely miatt régóta tartó, szomszédok közötti vita miatt lőtte fejbe Deah Shaddy Barakatot, Yusor Mohammadet és Razan Mohammad Abu-Salhát.
A magyar-amerikai kapcsolatrendszer minden területét a párbeszédet erősítve kell kezelni - hangsúlyozta Szemerkényi Réka, Magyarország leendő washingtoni nagykövete az elutazása előtt az MTI-nek adott interjúban.
Évek óta attól hangos a hazai közvélemény, hogy hamarosan a régió startup nagyhatalma leszünk. Azt, hogy ebből mi valósult meg és mi nem, a saját szemünkkel is jól láthatjuk. Egyesek szerint még bőven van mit tanulni arról, hogyan is áll össze egy jó ökoszisztéma. Olyan, amiben megvannak az innovatív ötletek és a környezet is biztosított ahhoz, hogy a gondolatot tettre, azt pedig szolgáltatásra és…
Ha nem hallgatnak el a fegyverek az ukrán kormányerők és az oroszpárti szakadárok közötti frontokon, azt Oroszország gazdasága is megérezheti - utalt rá a német kancellár.