Jogerősen is pert nyert a K-Monitor és a TASZ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, így az MNV a Fővárosi Ítélőtábla döntésének megfelelően köteles kiadni a Volánbusz 2005-ös buszbeszerzését vizsgáló 2010-es jelentést. Ezzel végre kiderülhet, milyen körülmények között került sor a nemzetközi botrányokkal övezett busztenderre.
Több mint 15 milliárd forintból, teljes egészében uniós támogatással, 89 tengelysúlymérő állomás telepítéséről döntött a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Oroszország - Hat orosz régióban tartott nagyszabású gyakorlatokat az orosz belügyminisztérium. A Pajzs 2015 gyakorlat nem titkolt célja, hogy felkészítse a rendőrök felkészítése olyan demonstrációk szétverésére, mint amilyenekkel tavaly februárban Kijevben megdöntötték Viktor Janukovics elnököt - írja a 444.hu.
Az MNB álláspontja győzött a Beva igazgatóságának délelőtti szavazásán: ennek értelmében a fiktív kötvények tulajdonosait kártalanítja az alap a törvényben szereplő 20 ezer eurós értékhatárig. A...
Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front alapítója és tiszteletbeli elnöke szerint lánya, Marine Le Pen jelenlegi pártelnök "szétrobbantja a saját formációját" azzal, hogy a visszavonulását sürgeti.
Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről - közölte a Beva az MTI-vel.
Vidéki riportjukról Budapestre tartó két kollégám, Botos Tamás és Horváth Bence 40 perce áll egy helyben a tér mellett feltorlódott autósorban. A téren abszurd történések sorozata fokozta fokozhatatlanná a káoszt.
Pénteken úgy döntött a Befektetés-védelmi Alap, hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, rengeteg kérdés maradt nyitva, még az sem biztos, hogy békében beletörődnek a tisztességes befizetők abba, hogy fizethetnek a csalók helyett.
Los Angeles - Tizenöt percen át tartotta a lelket Sandra Bullock-ban a rendőrségi diszpécser, miután a színésznő a szekrénybe bújva kért segítséget a hatóságoktól a házába behatoló zaklatója miatt.
A Fidesz elmúlt ötéves kormányzásának károsultjait várják a baloldali ellenzéki pártok szombaton Budapestre, a Batthyány-örökmécsesnél tartandó demonstrációra - hangzott el a szervező pártok pénteki közös sajtótájékoztatóján.
Szóval abból az "elemzésből", amit Varga Mihály csapata az egyik kormányülésre állítólagosan készített a kormány korábbi sztoriverziója szerint, és ami alapján kivették az állami pénzt a brókercégekből, szóval az igazából csak néhány mondat lehetett, ami a miniszter szájából elhangzott.
A Volkswagen Golf sportos változatát övező kultuszt meglovagolva már rengeteg GTI változatot mutatott be a gyártó. Legújabb modelljük – a GTI Supersport Vision – minden eddiginél brutálisabbnak ígérkezik. Persze könnyű dolga van: csak virtuálisan jön majd létre.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egyeztetést kezdett a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Kövér László házelnök eredményesnek nevezte az Országgyűlés Könyvtárának tavaly befejezett felújítását, amelyet szerinte az is igazol, hogy az azóta eltelt egy évben duplájára növekedett a könyvtár olvasóinak a száma.
A Beva igazgatósága - az MNB kezdeményezésére - 2015. április 10-i ülésén döntést hozott arról, hogy kártalanítja a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit - olvasható a Befektető-védelmi Alap közleményében.
Oakland – Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Golden State Warriors Stephen Curry vezetésével remekelt, s jó hajrájának köszönhetően 116-105-re legyűrte a Portland Trail Blazerst.
London - Elvették az anyjától és idegeneknek adják örökbe egy fiatal brit anya kislányát, mert a gyámhatóság szerint a család nem tudja felnevelni a kicsit.
Budapest - Smink és retus nélkül, frissítő tavaszi pakolásban is megmutatta arcát D. Tóth Kriszta, a tévés-író, aki negyvenedik születésnapja óta minden nap feltölt egy, a maga természetességében készült fotót magáról.
A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Használt tamponból is meg tudják majd állapítani, hogy valaki méhnyakrákban szenved, állítják az amerikai Minnesota államban lévő Mayo Clinic kutatói, így egyszerűbbé válna a betegség diagnosztizálása, írja az osztrák gesund.at.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egyeztetést kezdett a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a CIB Banknak, valamint a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt.-nek, és a Merkantil Car Gépjármű Lízingnek a magyar állam ellen indított, forintalapú szerződésekkel kapcsolatos pereiben.
A Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottsága eltörölte Cristiano Ronaldo legutóbb begyűjtött sárga lapját, így a Real Madrid portugál aranylabdása pályára léphet szombaton az Eibar elleni bajnokin.
Az Irie Maffia magyar producere évek óta dolgozik együtt ghánai zenészekkel, idén viszont megszületett az első közös, saját produkciójuk is. A RedRed Ghetto c. nótájukkal a napokban debütáltak, a cél pedig elvinni Afrikába az EDM-et. Ha sikerül, reméljük, legalább akkorát fog szólni, mint annak idején az afrobeat.