Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be az útdíjrendszer módosítása érdekében, hogy a D1-es és a D2-es kategória összekeverése miatt megbüntetett autósok kapjanak méltányosságot.
A német külügyminisztérium kimenekített több mint 100 embert Jemenből, a tárca pénteki közleménye szerint közreműködésük révén számos nem német uniós állampolgár is elhagyhatta a harcok dúlta arab országot.

A legfrissebb Porsche 911 Targa tán nem is lehetne stílusosabb: a gyáriak nagy örömünkre visszahozták a hagyományokat, az autó akárcsak őse, méretes keresztmerevítőt kapott a hátsó ülések mögött, s természetesen az óriási hátsó szélvédő sem maradt el – a régimódi ’targa’ felirat szintén büszkén virít a biztonsági keresztrúdon, s hogy a sofőrnek ne legyen megerőltető a tetőmozgatás, az autó…
Bármilyen óriási dolog is pályára lépni a Wembleyben, Tőzsér Dániel, a Watford játékosa egyelőre nem kér belőle. Rájátszás helyett egyenes úton harcolná ki a Premier League-szereplést.
Szijjártó Péter úgy vélte, hogy a munkahelyteremtő beruházások fogják visszahozni Európa versenyképességét, Jyrki Katainen uniós biztos, az Európai Bizottság alelnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy az európai gazdaságok mélyen gyökerező gondja a beruházások hiánya, éppen ezért döntöttek az Európai Stratégiai Beruházási Alap létrehozásáról, amelynek keretében 315 milliárd euróval finanszíroznak új…
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást - jelentette ki pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.
Alig néhány hete olvashattak hasábjainkon a Honda törpe roadsteréről, a napokban újabb információk láttak napvilágot a törpe élményautóval kapcsolatban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyelőre minden csak találgatás, a japánok ugyanis még semmit nem erősítettek meg az S660 ’kei car’ roadster globális változatával kapcsolatban, azonban vélhetően tényleg készülnek valamire a gyáriak, különben…
Új villamos-megállóhely építése kezdődik a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdő épülete előtt jövő hétfőn - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A második világháború utáni újjáépítést segítő Marshall-terv mintájára egy nyolcmilliárd dolláros segélyprogramot sürgetett pénteken a nemzetközi közösségtől az ebola által legjobban sújtott három nyugat-afrikai ország.
Az európai részvénypiacok méretes esése után az amerikai tőzsdék is csúnyán kezdték a pénteki kereskedést. A vezető tengerentúli indexek 1,5%-os mínuszt mutatnak.Nem akar javulni a hangulat 2015.04...
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd az M1 aktuális csatornának.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást - jelentette ki pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.
Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) munkáját minden évben megfelelőnek minősítette az Európai Bizottság - közölte az EUTAF pénteken az MTI-vel.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást - jelentette ki pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.
Vaspöri Gábor a 13. helyen végzett összetettben a 94 kilósok kategóriájában a súlyemelők Tbilisziben zajló Európa-bajnokságán, a 105 kilogrammos Gyurkovics Ferenc ugyanakkor nem tudott dobogóra lépni.
Ebben a cikkben hétfőn találod meg a játékot, addig pedig a - hétvégi forduló meccsei után - itt megnézheted a gólösszefoglalókat. Ezekre szükség is lesz majd a játékhoz!
Megölték Szaddám Huszein kivégzett iraki diktátor egykori jobbkezét, Izzat Ibrahím al-Dúrit egy katonai műveletben - jelentette be az észak-iraki Szaláheddín tartomány kormányzója pénteken
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia - mondta Dobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának.
Németországban a lakosság csaknem kétharmada fontosnak tartja a bevándorlást az ország jövője szempontjából, ugyanakkor a többség erős idegenellenességet tapasztal - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Dean Bombac, a Pick Szeged 26 éves szlovén légiósa - a jelenlegi BL-szezon egyik legjobb irányítója - a lengyel sztárcsapat Kielcében folytatja karrierjét aktuális, 2016-ig szóló kontraktusa lejárta után. Legalábbis erről ír a Gazeta Wyborcza című napilap pénteken.