Novak Djokovics és Rafael Nadal is az elődöntőért harcol a rangos, Monte Carló-i Masters pénteki játéknapján, a két játékos ráadásul egymással ütközhetne meg a salaktorna következő fordulójában, a finálé jutásért. A BL-ért hajt a Mönchengladbach a Bundesligában, és a Marseille a Ligue 1-ben - ezúttal mindkét csapatra nehéz vendégjáték vár.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is megrendezi a „Közlekedik a család" közlekedésbiztonsági vetélkedőt, a verseny fődíja egy Skoda Fabia Combi.
Magyarország - Egyre gyakoribb, hogy állami cégek részére végez behajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV tavaly mintegy négyszázezer eljárást kezdett meg más szervezetek kérésére, és közel hatmilliárdnyi elmaradást szedett be.
A PannErgy ma tartotta éves rendes közgyűlését, mely azonban a megjelentek száma miatt határozatképtelen volt. A megismételt közgyűlésre 2015. április 29-én kerül sor. 2015. április 29-én 9 órai...
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki - közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program kifizetéseinek felfüggesztése technikai jellegű intézkedés, és amint a magyar hatóságok megoldották a kifogásolt dolgokat, feloldják az intézkedést - mondta...
Az uniós pályázati rendszernek az a sajátossága, hogy 7 éves ciklusok vannak, amikor a 2007 és 14 közötti ciklus elindult, akkor még szocialista kormány volt, akkor alakultak ki a feltételek – erről Tuzson Bence beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Jelentősen nőtt az OTP Széchenyi pihenőkártyára (SZÉP-kártya) feltöltött összeg, az idén, az első negyedévben 19 milliárd forintot, a tavalyinál 22 százalékkal többet utaltak a munkáltatók mintegy 860 ezer kártyára - közölte az OTP Bankcsoport pénteken az MTI-vel.
Központi, rendszerszintű forintosításra is sor kerülhet a devizaalapú autóhitelek és személyi kölcsönök esetében, ha nem sikerül rávenni a bankokat, hogy maguktól váltsák forintra a jelenleg jelentős árfolyamkockázatnak kitett hiteleket - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának…
A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, mentességet szeretnének a régiónak.
Az Európai Bizottság által április 10-én felfüggesztett regionális politikai kifizetések összege 451,2 millió euró – pontosított csütörtökön a testület illetékes szóvivője. Brüsszeli források szerint 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó 15 magyar operatív programból jelenleg 10-nél szünetelnek a kifizetések.
Budapest – Mellesleg, jön a jó idő! – Veszettül közeleg a bikini szezon, úgyhogy rásegítünk egy kicsit az edzésre – írta közösségi oldalán Ada (33), aki egy orvosesztétikai központban hozza formába magát, és ezt egy szexis szelfivel is alátámasztotta.
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki - közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete
Záhony - D. Balázs 2014. december 6-án egy záhonyi közoktatási intézmény testnevelés szakos tanári álláshirdetésére jelentkezett, melynek során hamis felsőfokú végzettséget igazoló főiskolai oklevelet nyújtott be.
A romák felzárkóztatását célzó „Hid a munka világába” projekt szakmai programjának következő lépéseként csütörtökön Balassagyarmaton a projekt Észak-magyarországi regionális irodájának szervezésében munkaadói workshop keretében mondták el foglalkoztatási igényeiket, szempontjaikat a régió vállalkozásai.
Ferenc pápa mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Államokban teendő szeptemberi apostoli útja alkalmával Kubába is ellátogasson - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken.
A Titanic filmfesztivál szombaton zárja kapuit, de addig még teljes gőzzel zajlanak a vetítések, közönségtalálkozók, és pótvetítéseket is tartanak a legnépszerűbb filmekből.
Az nyugat-európai részvényindexek értéke alig változott, a magyar papírok árfolyama a MOL kivételével esik. Folytatódik a gyorsjelentési szezon, több vállalati hír is érkezett, ami formálhatja a...
Fejleszteni kell a magyar-kubai kereskedelmi kapcsolatokat, növelni kell a két ország között kereskedelmi forgalmat - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
Van egy ország, ahol a rendszerváltást követően a pénzügyi szektorban méretes pilótajátékokat működtető cégek tűntek fel, melyek igen vonzó hozamokkal csábították a gyanútlan, pénzügyileg aligha...
Jelentősen nőtt az OTP Széchenyi pihenőkártyára (SZÉP-kártya) feltöltött összeg, az idén, az első negyedévben 19 milliárd forintot, a tavalyinál 22 százalékkal többet utaltak a munkáltatók mintegy 860 ezer kártyára - közölte az OTP Bankcsoport pénteken az MTI-vel.
A magyar és az egyiptomi diplomácia vezetője Budapesten kétoldalú oktatási, tudományos és kulturális együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a közeljövőben mintegy száz egyiptomi diák érkezik Magyarországra, hogy valamely felsőoktatási intézményben tanulhasson.
A szerb hatóságok letartóztathatják Hashim Thaci koszovói külügyminisztert, ha a politikus Belgrádba utazik, egy 18 évvel ezelőtt kiadott elfogatóparancs ugyanis még mindig érvényben van ellene - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteken.