2015. április 4. szombat

ápr. 4
10:30
Két lengyelre lőttek rá Budapesten (ATV)
A február 9-én történt támadásban az elkövetők baseballütővel ütötték áldozataikat, és gumilövedékes fegyverből is lőttek rájuk – írja az Origo.
ápr. 4
10:32
Hillary Clinton Brooklynból kampányol (Gondola)
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, bár még nem jelentette be hivatalosan, hogy indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson, kibérelt egy épületet New York Brooklyn városrészében, amelyet kampányközpontnak fog használni - közölték az ügyet jól ismerő források
ápr. 4
10:32
Meghalt az állatkábító eszközzel anyósára támadó férfi (ATV)
Meghalt szombaton az a férfi, aki állatkábító eszközzel életveszélyes sérüléseket okozott az anyósának és magának pénteken Pécsett - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
ápr. 4
10:34
Ibolyaszínbe öltözik a gödöllői kastély (Gondola)
Erzsébet királyné kedvenc virágja áll a középpontban vasárnap a gödöllői királyi kastély programjaiban
ápr. 4
10:34
Több mint négyezer üveg hamisított parfümöt foglalt le a NAV (ATV)
Több mint négyezer üveg hamisított parfümöt foglaltak le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Rajkánál, a szállítmány összértéke 57 millió forintra tehető – tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.
ápr. 4
10:36
Tiltakoznak Hawaii őslakosai a világ legnagyobb teleszkópjának megépítése ellen (Infostart)
Mintegy háromszáz tüntető hawaii őslakos gyűlt össze helyi idő szerint csütörtökön a Mauna Kea vulkánon, hogy tiltakozzon a világ legnagyobb teleszkópjának megépítése ellen, számukra ugyanis szent hely a távcső építési helyszíne.
ápr. 4
10:36
Meghalt az állatkábító eszközzel támadó férfi (Kripto Akadémia)
ápr. 4
10:36
Meg akarja mászni a Mount Everestet Török Zsolt (Gondola)
A Mount Everest megmászására készül Török Zsolt aradi magyar hegymászó. Török Zsolt szombat reggel indul Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal jusson fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára
ápr. 4
10:36
Nem sikerült a döntőbe jutás Babosnak (Sport365)
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán búcsúzott a női páros elődöntőjében az 5,381 millió dollár összdíjazású miami keménypályás tenisztornán.
ápr. 4
10:39
Örüljünk is: hazatért egy jeladós fehér gólya (Spa Trend Online)
Veca a telet a Csád-tó vidékén töltötte, de Szudánban többfelé is kóborolt.
ápr. 4
10:39
Mi lehet drágább, egy miniszteri díj vagy az ahhoz gyártott díszdoboz? (444.hu)
A Belügyminisztériumban járunk.
ápr. 4
10:41
Váratlan helyről kapott segítséget Puzsér Róbert, akit elítélt a bíróság, mert leszarkupacozta Hajdú Pétert (444.hu)
Puzsért egy év próbaidőre ítélte és tízezer forint bírsággal sújtotta a bíróság, mert a szarkupacozás nem képezi részét a véleménynyilvánítás szabadságának. A„klinikai pszichopata” és a „takonygerincű antihős” maradhatott.
ápr. 4
10:45
Meghalt a férfi, aki disznókábító pisztollyal támadt az anyósára! (Blikk)
Meghalt szombaton az a férfi, aki állatkábító eszközzel életveszélyes sérüléseket okozott az anyósának és magának pénteken Pécsett.
ápr. 4
10:45
Obama a jövő héten találkozik Castróval (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök a következő héten találkozik kubai kollégájával, Raúl Castróval az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) panamai csúcstalálkozóján - közölték diplomáciai források.
ápr. 4
10:48
A hollandok a húsvétot is jobban tudják (Gondola)
Hollandiában nem aranyos kisnyuszi, hanem éltes (méretes) nyúl való húsvétra
ápr. 4
10:48
Hamis parfüm 57 millióért (Blikk)
ápr. 4
10:48
Devizahitelek: ismét veszélyben a lakás? (Portfolio)
Az elszámolásban érintett késedelmes tartozások esetében egészen addig szünetelnek a végrehajtások, amíg az elszámolás tart. Az elszámolás után azonban a végrehajtás folytatható. A végrehajtás...
ápr. 4
10:54
Tapolcai választás - Fontos határidő! (Kripto Akadémia)
A múlt év áprilisi szavazáson 165-en jelezték, hogy külképviseleten akarnak voksolni.
ápr. 4
11:03
Gáncs Péter: Jézus nem győztes hadvezér, hanem jó pásztor (Infostart)
Jézus nem győztes hadvezérként, hanem jó pásztorként tér vissza az emberekhez - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott húsvéti nyilatkozatában.
ápr. 4
11:03
Ferenc pápa: a szenvedést az emberiség ma is közönnyel, cinkos hallgatással szemléli (Infostart)
Krisztus megalázását, szenvedését és kereszthalálát az utcán magukra hagyott hajléktalanokéhoz hasonlította Ferenc pápa a nagypéntek este a római Colosseumnál tartott Via Crucis keresztútjának végén mondott beszédében.
ápr. 4
11:06
Veres Kókához irányított (Gondola)
Érdemben az akkor Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány döntése volt a győri ETO Parknak nyújtott hitel – állította a MFB korábbi munkatársa.
ápr. 4
11:06
MSZP: a jegybank kártalanítsa a kisbefektetőket! (Blikk)
ápr. 4
11:06
Bróker-ügy: milliárdokat buktak az önkormányzatok (ATV)
Milliárdokat buktak önkormányzatok a brókerbotrányban és többen éppen a pénzügyi felügyelet javaslatára vitték pénzüket a Buda-Cashez. Almásfüzitő polgármestere egy ilyen esetről beszélt a Hír TV-nek. Győr egymilliárdért vásárolt államkötvényt a Quaestornál, éppen akkor, amikor a brókercég a svájci frank árfolyamának elszabadulása miatt rengeteget bukott. Részletek a videóban.
ápr. 4
11:08
Gyurcsány: soha többé ne legyen diktatúra Magyarországon! (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint 1945. április 4., a második világháború magyarországi befejezése után a béke most már több generáció számára is megadatott.
ápr. 4
11:12
DK: soha többé ne legyen diktatúra Magyarországon! (Alternatív Energia)
"Hetven évvel ezelőtt Magyarország megszabadult egy gyilkos diktatúrától."
ápr. 4
11:12
A tavaly áprilisi Lázár János szerint nem volt drága az M4-es (444.hu)
Egy évvel ezelőtt Lázár János még egészen mást gondolt az M4-es autópálya építésének kilométerenkénti 4 milliárdos költségéről.
ápr. 4
11:14
MSZP: a jegybank kártalanítsa a kisbefektetőket! (Alternatív Energia)
"Orbán Viktor brókerkormánya" többszörösen elárulta és átverte a kisbefektetőket.
ápr. 4
11:14
Meghalt az a pécsi férfi, aki disznóvágáson használt patronos szögbelövővel támadt az anyósára (444.hu)
Fejbe lőtte az eszközzel a 82 éves nőt, majd saját magát is. A mentők mindkét sérültet a pécsi Idegsebészeti Klinikára szállították. A férfi szombat hajnalban meghalt, a nő életveszélyes állapotban van. (origo)
ápr. 4
11:21
Már elkezdték a tavaszi munkát a földeken (Privátbankár)
Az utóbbi hetek időjárásának köszönhetően ott is elkezdődhettek a tavaszi munkálatok, ahol korábban a sok eső miatt átnedvesedett a talaj.
ápr. 4
11:21
Zárul a külképviseleti névjegyzékbe vétel Tapolcán (Infostart)
Azok a választópolgárok, akik az április 12-ei tapolcai időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valamelyikén kívánnak szavazni, szombaton 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
ápr. 4
11:21
Letartóztattak öt embert a kanyai támadás miatt (Infostart)
A kenyai hatóságok letartóztattak öt embert az afrikai ország egyik egyetemén végrehajtott véres terrorakcióval kapcsolatban péntek este - közölte Jospeh Nkaissery kenyai belügyminiszter az NTV televíziós csatornán.
ápr. 4
11:24
Liberálisok: az ország egy csaló kormány áldozata (Blikk)
ápr. 4
11:24
A bevándorlásról és a gazdaságról vitáztak a pártvezetők (ProfitLine)
A bevándorlás és a gazdaság állt a fő brit politikai pártok vezetőinek részvételével megtartott esti televíziós vita középpontjában.
ápr. 4
11:24
Sportfogadás: Locsolkodás helyett inkább ebbe a kombiba fektess! (Agroinform)
Lássuk, ezen a hétvégén mely tippeket látják a legtutibbnak a hatharom.com szerkesztői és tippmesterei!
ápr. 4
11:30
Harctéri levelek (Alternatív Energia)
Éjszakai munka a lövészárkok között. Magyar utászok beszámolója a levele a frontról. Száz éve írtuk.
ápr. 4
11:30
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk kedves Olvasóinknak! (Auto Pult)
Az Autó Pult szerkesztősége a magazin minden kedves Olvasójának sok-sok jóban és finomságban gazdag, kellemes húsvéti ünnepeket kíván. Vezessenek óvatosan, a szabályok betartásával figyeljenek az ilyenkor esedékes rendőrségi razziákra, és kérjük Önöket, hogy az alkoholfogyasztást a sofőrködéssel semmiképp se egyeztessék össze. Jó pihenést kívánunk!
ápr. 4
11:32
Liberálisok: az ország egy csaló kormány áldozata (Alternatív Energia)
"A Quaestor ezer szállal kötődik a Fideszhez."
ápr. 4
11:39
És te mennyit vásárolsz? Évek óta nem látott csúcson a magyar fogyasztás (Privátbankár)
Javul a magyar háztartások fogyasztása, egyre többet költünk el a boltokban. Ilyen szám egyébként már nagyon régen jött, az elmúlt nyolc évben folyamatosan csökkent vagy stagnált az átlagos fogyasztás. Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban.
ápr. 4
11:39
Ma ismét elindul a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút (Infostart)
Mától ismét közlekedik a Széchenyi Múzeumvasút a nagycenki Széchenyi-kastély és Fertőboz között - tájékoztatta a kisvasutat működtető GYSEV Zrt. szóvivője az MTI-t.
ápr. 4
11:42
Gáncs: Jézus nem győztes hadvezér, hanem jó pásztor (Gondola)
Jézus nem győztes hadvezérként, hanem jó pásztorként tér vissza az emberekhez - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott húsvéti nyilatkozatában
ápr. 4
11:42
Megdőlt a napi hidegrekord (Blikk)
ápr. 4
11:42
Szabadon engedtek egy amerikai állampolgárt Kínában (ATV)
Büntetésének csaknem teljes letöltése után szabadon engedtek egy Kínában bebörtönzött amerikai állampolgárt, aki a vádak szerint államtitoknak minősülő olajipari információkat próbált megszerezni - közölte egy amerikai jogvédő szervezet szombaton.
ápr. 4
11:42
Egy "szurkoló" oktatta edzésen Balotelliéket - videó (Sport365)
Alaposan megtréfálták a Liverpool sztárjait, akik azt hitték, egy fogadóiroda nyereményjátékának túlsúlyos győztese vesz részt velük egy kis gyakorláson, a melwoodi edzőközpontban. Valójában nem egy hétköznapi szurkolóval, hanem a trükkös szabadrúgásairól elhíresült YouTube-sztárral, a holland Bas van Velzennel volt dolguk, aki nem is okozott csalódást a versenyben. Meglepetést már annál inkább -…
ápr. 4
11:44
Bogárdi Szabó István húsvéti üzenete (Gondola)
Krisztus föltámadása nem mítosz, hanem a keresztyének életét alapjaiban meghatározó tény, ezért mondják el minden évben húsvétkor és minden vasárnap - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvéti üzenetében az MTI-nek
ápr. 4
11:44
Rekord hideget mértek hajnalban (ATV)
Szombat hajnalban megdőlt a napi hidegrekord, a Nógrád megyei Zabaron mínusz 7 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
ápr. 4
11:48
Megdőlt a napi hidegrekord (Alternatív Energia)
Keddtől melegedés kezdődik, egyre kevesebb helyen várható éjszakánként fagy.
ápr. 4
11:57
Aranypongyolában, bugyi nélkül pózolt Khloe Kardashian (Blikk)
Los Angeles – Ne kerülgessük a forró kását: kevés híján nemi szervet villantott Instagram-oldalán Khloe Kardashian (30).
ápr. 4
11:57
Szexi! Együtt zuhanyoztak az édenes csajok! - Videó (Blikk)
A TV2 Costa Ricán zajló valóságshowjában néha már az a furcsa, ha van valakin ruha. Most egyikükön egyáltalán nem volt!
ápr. 4
11:57
Nyilvános az új vasúti törvény tervezete (Infostart)
A vasúti pályahálózat fejlesztési stratégiája az országos jelentőségű vasútvonalakra terjed ki, a települési önkormányzatok városi, elővárosi és helyi vasúti társaságokat alapíthatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az új vasúti törvény tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
ápr. 4
12:00
Készítsünk húsvéti szójás kuglófot! (Gondola)
A kuglóf nem csak édes lehet, hanem sós is. A kevesek által ismert húsvéti fűszeres kuglóf szalonnával készül, szójatepertővel azonban finomabb, és nem árt az egészségnek

Keresés