A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította a CIB Lízing Zrt. keresetét, amelyet a forint alapú hitel- és lízing szerződései tisztességességének megállapítására indított az alperes magyar állam ellen.
Budapest — Nagyon fontos a munka Molnár Ferenc Caramel (33) számára, ám élete a menyasszonyával, Szilvivel és a kislányával, Szofival lett igazán kerek.
Magyarország — Hatalmas robbanásra riadt fel kora esti szendergéséből húsvéthétfőn Északkelet-Magyarország: egy meteor lépett be fölöttünk a Föld légterébe, majd lángcsóvát húzva maga után megsemmisült.
Budapest — A természet közelsége, a béke és a tisztaság – egyetlen mobiltelefonnal sikerült megörökítenie és egy kiállítás lenyűgöző anyagába sűrítenie Szabó Nórának (27) Nepálban megélt élményeit.
Budapest — Holnaptól Glamour-napok! A sztárok is lázasan készülnek a Shoppingünnepre, Horányi Juli (30), az X-Faktor ezüstérmese már ki is ürítette szekrényét az új tavaszi daraboknak, amelyeket a kuponokkal vesz majd meg.
Az athéni kormány visszautasította kedden mindazokat a bírálatokat, amelyek Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdai moszkvai látogatása miatt érték a görög vezetést.
Az április 12-ei időközi országgyűlési választás szimbolikus jelentősége az, hogy fennmarad-e a kormányváltó hangulat - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke keddi ajkai utcafórumán.
Kijev szerint az oroszbarát szakadárok egyre gyakrabban vetnek be olyan nagy kaliberű tüzérségi fegyvereket, amelyeket a minszki megállapodás értelmében ki kellett volna vonniuk az ütközőzónából.
Tartós vízumért folyamodott a párizsi amerikai nagykövetségen Zlatan Ibrahimovic, ami arra enged következtetni, hogy az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba, az MLS-be tart a PSG svéd extraklasszisa.
Los Angeles – Forog a sírjában a pop királya! Lassan hat éve hunyt el a visszatérésére készülő Michael Jackson (†50), akinek utolsó éveit megkeserítették a milliós kártérítéseket követelő gyerekek, és szüleik.
York — A sci-fi rajongók valóságos zarándokhelyévé vált egy benzinkút Yorkban, a tankolni vágyókat ugyanis nemcsak a kutasok, de a Transformers című filmek egyik főszereplője, Optimus Prime fogadja.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is jelentsék be a folyamatban lévő büntető eljárásban.
A légiforgalmi irányítók meghirdetett sztrájkja miatt szerdán valószínűleg törölni kell a repülőjáratok mintegy 40 százalékát Franciaországban - közölte a francia légiforgalmi felügyelet (DGAC).
Az Európai Bizottság regionális támogatási főigazgatóságának magasrangú tisztségviselője jelezte a tárgyalásokon a kartellgyanút és ez teszi lehetetlenné az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek...
A jövő héttől a megye csaknem minden negyedik lakosát, több mint 53 ezer idős embert keresnek fel a zalai rendőrök, hogy felhívják a figyelmüket arra, idegeneket ne engedjenek be a házukba, és ha segítségre van szükségük, értesítsék őket - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
A válás a legutolsó lépés, a kapcsolat halála, ahonnan már (általában) nincs visszaút – de vajon mi vezeti ide a párokat? Egy új felmérés elgondolkodtató eredményeket hozott. Ahány válás, annyi történet – nincs két egyforma sztori, nincs minta, ahogy a sikeres kapcsolat biztos receptje sem létezik. Vannak azonban olyan visszatérő okok, amik több házasság bedőlésénél is kimutathatók a háttérben,…
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója azt javasolja a károsult ügyfeleknek, hogy követelésüket polgári jogi igényként is jelentsék be a folyamatban lévő büntető eljárásban.
Két és fél hónapot töltött álmai városában, Los Angelesben Radics Gigi (18), ahol nemcsak nyelvet tanult, de bejárt minden nevezetességet is. A magyar lány még világsztárokkal is találkozott a csodás városban, s egynek még énekelt is.
Az életben egyszer adódik olyan lehetőség, mint amilyen az Irán nukleáris programjáról szóló keretmegállapodás megkötése volt - állította Barack Obama. Az amerikai elnök most annak lehetőségét keresi, hogy a "történelmi egyetértést" otthon is el tudja fogadtatni, olyan időszakban, amikor a kongresszus az ellenzéki republikánusok kezén van. Obama kormányközi megállapodásként kezelné a lausanne-i…
Szabályosan kifosztotta a tömeg a civileket, akik Miskolcon a Városháza téren osztottak ki több száz adag tartósélelmiszer-csomagot – írja az Origo.hu.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben a hitelintézet az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte.
Öngyilkos lett kedden Jean Germain francia szenátor, Tours városának korábbi polgármestere néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött volna az a per, amelyben hivatali visszaélés gyanújával kellett volna bíróság elé állnia. A szocialista politikus búcsúlevelében elítélte a "politikusok elleni szisztematikus hajtóvadászatot".