Budapest – A Harmadik Birodalomban a zsidóügyek szakértőjének tartott Adolf Eichmannt (†56) sok minden kötötte Budapesthez. A magyar fővárosban élt az egyik unokanővére, aki történetesen zsidó férjet választott magának.
A Fővárosi Törvényszékhez és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul az Együtt, hogy nyilvánosságra kerüljenek a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Nemzeti Kereskedőház Quaestor-üggyel kapcsolatos közérdekű adatokat tartalmazó dokumentumai.
A Demokratikus Koalíció szerint a főváros egyértelműen vagyonvesztést szenved el, ha a Budapesti Közlekedési Vállalat 52 milliárd forintos adósságátvállalása fejében állami tulajdonba adja a Dagály strandot - erről Gy
Kelet-Közép-Európa (KKE) bankszektora továbbra is nyereségesebb a nyugat európainál, a régió gazdasági fellendülése a hitelállomány mérsékelt növekedéséhez vezethet, és néhány országban a nem teljesítő hitelek esetében is némi javulást hoz - derül ki az UniCredit Bank legfrissebb régiós elemzéséből.
Nem tudok olyan rubrikát ikszelni, ami az én álláspontomat tükrözné. Aki ellenzi a konzultációt, az így adjon hangot a véleményének, ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Pardavi Márta.
Rekordidő, három év alatt valósult meg a "házhoz menő" szelektív hulladékgyűjtés Budapesten - mondta az InfoRádióban a városfejlesztési főpolgármester-helyettes a projekt zárása alkalmából. Szeneczey Balázs hozzátette: a gyermekek pozitív hatással vannak a szülőkre is, ők erőltetik legjobban, hogy gyűjtsük külön a hulladékot. Nagyon gyorsan elkezdték használni a budapesti lakosok a rendszert.
"Szegények patikája" néven egy éven át 10 településen segít a leginkább rászoruló családoknak a beteg gyerekek gyógyszereinek beszerzésében a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A medicinákat ingyen kapják meg az érintettek - közölte az InfoRádiónak Herczog Mária az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja.
London – Sok mindenre képesek az emberek, hogy felfigyeljenek rájuk, Jordan James Parke (23) például 50 plasztikai műtétre, hogy minél jobban hasonlítson Kim Kardashianra (34).
London – Sok mindenre képesek az emberek, hogy felfigyeljenek rájuk, Jordan James Parke (23) például 50 plasztikai műtétre, hogy minél jobban hasonlítson Kim Kardashianra (34).
Egy zsúfolt személyvonat teherautóval ütközött egy vasúti átkelőben Németország nyugati részén szombaton, a balesetben legalább ketten meghaltak és húszan megsérültek.
Idegenbeli sikerével az alapszakaszgyőztes Golden State Warriors, valamint a keleti első Atlanta Hawks is bejutott főcsoportja döntőjébe az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
A Southampton az első félidőben öt gólt szerezve magabiztos győzelmet aratott a vendég Aston Villa felett az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
Kecskemét — Visszahúzta a szíve a focihoz Rózsa Pált (57). A szállítmányozással, kereskedelemmel, ingatlanhasznosítással és logisztikával foglalkozó Bertrans Csoport milliárdos vagyonú cégvezetője fiatal korában húsz éven keresztül volt a Kecskemét igazolt labdarúgója.
Az elmúlt egy év vitáit le lehet zárni a konzervatív, jobboldali, népnemzeti táborban, ha mindenki elfogadja, hogy a hitelesség az eredményességnél is fontosabb.
Az Egyesült Államok különleges erői megölték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik vezetőjét egy Szíria területén végrehajtott akcióban - közölte szombaton a Fehér Ház és a Pentagon.
Nem csak megtehették, de most nagyon úgy tűnik, hogy meg is tették. Iratokat semmisítettek meg. A hivatalvezető, akit azóta leváltottak elismerte, hogy nincsenek meg papírok, de nem lehet tudni, hogy pontosan milyen iratokról van szó, ezt mondta Hadházy Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Újpest FC sorozatban ötödik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a vendég MTK Budapest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Budapest - Litauszki Róbert bombagólja mentette meg az unalomba fulladástól az 1-0-s hazai győzelmet hozó Újpest-MTK rangadót a labdarúgó NB I 28. fordulójában.
Magyarország akácnagyhatalom és törekedni kell arra, hogy a jövőben is így legyen, a legfontosabb pedig az, hogy elhárítsuk az akác elleni támadásokat - mondta a földművelésügyi miniszter a második országos akácnap alkalmából tartott szombati sajtótájékoztatón Túrkevén.
A Southampton szenegáli csatára Sadio Mané Premier League-rekordot döntött, 2 perc és 56 másodperc alatt szerzett három gólt, csapata hatot rámolt be az Aston Villának.
Hidak és Hídépítők Napja Budapesten: Nepomuki Szent János, a hidak védőszentje díszíti egy bárka vitorláját a Hidak és Hídépítők Napján tartott vízi felvonuláson a Duna belvárosi szakaszán, az Országház előtt.
A magas vérnyomás olyan állapot, amit rendszeresen, az élet végéig folyamatosan kezelni kell. Az életmódváltás nagyban hozzájárul a magas vérnyomás megelőzéséhez vagy karbantartásához akkor is, ha Ön már vérnyomáscsökkentőket szed.
Vannak devizahitelesek, akik már megkapták az elszámoló levelüket, de az elszámolási összeg jóváírását külön kérniük kell. Ezek azok az ügyfelek, akiknek a bankjuk felmondta a hitelét, és...
Pécs — A sport nem korfüggő. Áfra Ákos (45) magyar bajnok, kétszeres vébé-második testépítő másfél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy átvált a CrossFitre, s rengeteg munka árán ebben a sportágban is sikeres, a pécsi masters Európa-bajnokságon a korcsoportjában negyedik lett.
Budapest – A világranglistán legelőkelőbben, a 80. helyen jegyzett magyar teniszező, Babos Tímea (22) szabadidejében szívesen vezet – nemcsak személygépkocsikat, hanem szimulátort is.
A következő egy évben 150 új elektromos autó töltőállomás jön létre Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a WestEnd City Center tetőteraszán rendezett Emobilitás kiállításon.