2015. május 21. csütörtök

máj. 21
7:30
A legjobb táborok gyorsan betelnek (Metropol)
A táborokra nincs minőségbiztosítási alapelv, így a szülők csak saját tapasztalataik és a közösségi vélemények alapján tájékozódhatnak.
máj. 21
7:30
Hetényi lett a szezon legjobb hokisa (Sport365)
Hetényi Zoltán kapta az Év játékosának járó díjat a Magyar Jégkorong Szövetség szezonzáró bankettjén.
máj. 21
7:31
Az Airbus figyelmeztette Nagy-Britanniát (ATV)
Kérdésessé válhatnak az Airbus további beruházásai a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból - mondta szerda este az európai repülőgépgyártó konzorcium brit részlegének elnöke.
máj. 21
7:33
Frontális ütközésben halt meg egy autós kora reggel (Kripto Akadémia)
Rosszul lett a sofőr.
máj. 21
7:33
Évezredes világörökség veszélyben, elfoglalta Palmürát az Iszlám Állam (ATV)
Ramádi városának elfoglalása után az Iszlám Állam terroristái újabb megdöbbentő katonai sikert arattak a szíriai hadszíntéren.
máj. 21
7:35
Nebraskában eltörölték a halálbüntetést (ATV)
Nebraska állam egykamarás törvényhozása szerdán 35-12 arányban megszavazta a halálbüntetés eltörléséről rendelkező törvénytervezetet.
máj. 21
7:37
Nemzet: Lázár kérte a Sorsok Háza átvilágítását (ATV)
Lázár János utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) tavaly szeptemberben arra, hogy végezzenek tanácsadási tevékenységet a Sorsok Háza ügyében többletforrásigény felmerülésére hivatkozva - írta a Magyar Nemzet.
máj. 21
7:39
Nemsoká kiderül: ekkor tárgyalhatnak a minimálbérről (Privátbankár)
A közeljövőben vagy az év végén dönt arról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy mikor üljenek tárgyalóasztalhoz.
máj. 21
7:39
Martonosi vérengzés: Sefer a saját fiát is le akarta lőni (BorsOnline)
Hatalmas tömeg gyűlt össze Martonoson. A környékbeliek, barátok és a család egy emberként gyászolta azt a négy áldozatot, akit vasárnap mészárolt le az őrjöngő örömapa, Sefer Rade.
máj. 21
7:42
Eurovíziós Dalfesztivál - Ma van a második elődöntő (Infostart)
Ma este rendezik az 60. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét Bécsben. Ezúttal 17 ország képviselői lépnek a Stadthalle színpadára, közülük tíz jut a szombati döntőbe, ahová a Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie kedden már bekerült Wars For Nothing című dalával.
máj. 21
7:42
2017 végéig felújítanák a 3-as metrót (Blikk)
máj. 21
7:42
Az Arsenal nem bírt a Sunderlanddel (Metropol)
28 kapura lövéssel próbálkoztak az Ágyúsok, de nem sikerült betalálniuk.
máj. 21
7:44
Keződik a verseny a nagyszínpadért (Blikk)
máj. 21
7:44
A Juve nyerte az Olasz Kupát (Metropol)
Gyors gólváltás után a hosszabbításban döntötte el a meccset az olasz bajnok a Lazio ellen.
máj. 21
7:45
Sorrentino végletekig megosztotta a cannes-i közönséget (Metropol)
Voltak akik hatalmas tapssal, mások búgással fogadták az Oscar-díjas rendező új filmjét.
máj. 21
7:45
2017 végére fejeződhet be a 3-as metró felújítása (ATV)
A tervek szerint 2017 végéig befejeződne a 3-as metróvonal szerelvényeinek felújítása.
máj. 21
7:47
Charlize Theron: 130 nap a sivatagban (Metropol)
Mától játsszák a magyar mozik az új Mad Max-filmet. A női főszereplő a forgatás különleges körülményeiről mesélt.
máj. 21
7:48
Csütörtökön is várhatók zivatarok (Metropol)
Volt ahol a villám gyújtotta fel a házat, máshol nem volt áram.
máj. 21
7:57
A pilótákra verik rá a 12 milliárdos kárt? (BorsOnline)
Kártérítést fizethetnek az összetört magyar vadászgép pilótái, ha bebizonyosodik, hogy a keddi balesetet az ő mulasztásuk okozta.
máj. 21
8:00
Nagy-Szín-Pad! - Ma indul a tehetségmutató (Infostart)
Ma indul a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató verseny, amelyet másodszor rendeznek meg a VOLT Produkció, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében. A kezdeményezés célja, hogy a kiválasztott kilenc könnyűzenei előadó karrierje lökést kapjon.
máj. 21
8:00
Nebraska állam eltörölheti a halálbüntetést (Blikk)
máj. 21
8:00
Nyáron a vállig érő frizura lesz trendi (Metropol)
A lényeg a lazaság és a nőiesség, ebben az évben ugyanis főleg ezt diktálja a trend.
máj. 21
8:00
Két és félmilliárd forintból fejlesztik a paksi kikötőt (ProfitLine)
Összesen mintegy 2,5 milliárd forintból, nagyobbrészt uniós pályázati forrásból fejlesztik a paksi kikötőt - jelentette be egy szerdai budapesti rendezvényen a létesítményt tulajdonló társaság ügyvezető igazgatója.
máj. 21
8:03
Még nincs vége: itt várható ma komolyabb vihar (Pénzcentrum)
Nyolc megyére másod-, négyre és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetés!...
máj. 21
8:03
Sok a kérdőjel a Gripen-baleset körül (ATV)
Egyértelműen nem tudtak megállni a pályán. Hogy mi lehet az oka egy ilyen „túlfutásnak”, nagyon nehéz ebben a pillanatban, ennyi információból megmondani - mondta Mészáros László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 21
8:05
Politikusok, sztárok a brit gyermekmolesztálási botrányban (ATV)
Brutális méretű gyermekmolesztálási ügyet göngyölített fel a brit rendőrség. A Tűzcsap Művelet nevű rendőrségi csoport több mint 1400 elkövető személyére derített fényt, ezek közel ötöde híresség volt. A 76 politikus mellett több mint 170 elkövető a zeneiparból és a médiából ismert celeb volt.
máj. 21
8:06
Túl mélyre vágják a kamatokat?- lapszemle (Infostart)
A közép-kelet-európai régió jegybankjai alulbecsülik az inflációs kockázatokat, így fennáll annak a veszélye, hogy túl mélyre vágták a kamatot, és 2016-ban a vártnál gyorsabban kell majd visszaemelniük - írja a Portfólió.Bejelentette feloszlását az egyik leghíresebb internetes kalózcsapat - olvasható az Indexen.
máj. 21
8:06
Kövér László: Magyarország stratégiai szerepet szán Chilének (Infostart)
Új külügyi stratégiája keretében Magyarország kiemelt hangsúlyt helyez a latin-amerikai kapcsolatokra, és azokban stratégiai szerepet szán Chilének - jelentette ki a chilei fővárosban szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
máj. 21
8:09
Gyengült a forint az euróval és a frankkal szemben is (Alternatív Energia)
Hét órakor az euró 307,36-, a svájci frank 295,78 forinton állt.
máj. 21
8:11
Amerika is Orbánnal szemben - Nebraska állam eltörli halálbüntetést (Alternatív Energia)
A halálbüntetés eltörlését konzervatív politikusok kezdeményezté.,
máj. 21
8:13
Az olasz háború küszöbén (Alternatív Energia)
A béke 33 esztendejét átélte a hármas szövetség, a háború egyetlen esztendejébe azonban belehalt. Száz éve írta a Népszava
máj. 21
8:15
Jobb ha nem tudjuk, honnan szerez pénzt az állam - meglepetések a salátatörvényben (Privátbankár)
Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó salátatövényt a parlamentnek. Megvan, hogy bukik az adósságképlet, az állam titkolná, pontosan hogyan szerez pénzt, tényleg jön a földrengés a reklámiparban, és hamarabb juthatnak kedvezményes adózással kifehérített pénzükhöz a stabilitási és megtakarítási számlás ügyfelek.
máj. 21
8:15
Pécsi Ildikó új műsorral ünnepli 75. szülinapját (BorsOnline)
Bizakodva és kiegyensúlyozott lelki- és egészségi állapotban ünnepli 75. születésnapját a keserves időszakon átment Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas színésznőt telefonon köszöntöttük a nemes nap alkalmából, aki a rá jellemző fekete humorral kommentálta a jókívánságainkat.
máj. 21
8:17
Lázár Jánoshoz újabb cégeket vágnak hozzá (Privátbankár)
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. és a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. felett is a kancelláriaminiszter gyakorolja majd a felügyeletet.
máj. 21
8:17
Deutsch menekül a felelősség elől (BorsOnline)
Mindenki Gömöri Zsolt felelősségét firtatja a Magyar Paralimpiai Bizottság körül kialakult botrányban. Pedig Deutsch Tamás szerepe sem mellékes.
máj. 21
8:18
Nőttek az átlagkeresetek (Blikk)
máj. 21
8:18
Elfoglalták a dzsihadisták Tadmurt (Gondola)
Az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének fegyveresei hatalmukba kerítették szerda estére a szíriai Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányerők ottani védelmi vonalai összeomlottak - jelentették emigráns források
máj. 21
8:20
A dzsihadisták újabb várost foglaltak el (Blikk)
máj. 21
8:20
Nebraska eltörölné a halálbüntetést (Gondola)
Nebraska állam egykamarás törvényhozása szerdán 35-12 arányban megszavazta a halálbüntetés eltörléséről rendelkező törvénytervezetet
máj. 21
8:21
Most éppen Kína miatt aggódhatunk (Portfolio)
Újabb rossz adat jött Kínából, ami a gazdaság növekedésének további lassulását vetítheti elő, az ázsiai tőzsdék ennek fényében többnyire esnek reggel, és az olajár sem tudott jelentősen erősödni....
máj. 21
8:22
Vegyesen mozgott a forint (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben
máj. 21
8:23
Fizethetnek az autósok Józsefvárosban (Portfolio)
Kiterjeszthetik a fizetős parkolást Budapesten, ezentúl a XIII. és VIII. kerület több részén is fizetniük kell majd az autósoknak, ha a Főpolgármesteri Hivatal és az érintett kerületek javaslatát...
máj. 21
8:24
A bankadó csökkentése a hitelezés bővülésével járhat (Infostart)
Szinte minden bank a hitelezés bővülésével számol 2016-tól - mondta a Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente hozzátette: emellett hamarosan elkészülhet a magáncsődről szóló törvény is.
máj. 21
8:24
A Corvinus vezetése nem tud az átalakításról (Infostart)
A Budapesti Corvinus Egyetem teljes vezetése kiáll a hat kar együtt tartása mellett - hangzott el a szerdán kora délután rendezett fórumon. Laphírek szerint elképzelhető, hogy bezárják, majd eladják a budai kampuszt és elköltöztetik az ott működő három kart.
máj. 21
8:24
Rigai csúcs: nyugodtabb hangvétel és fontos bejelentések várhatók (Infostart)
Várhatóan az ukrajnai helyzet, illetve az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország egymáshoz való viszonya lesz a központi téma az uniós tagállamok és az EU keleti partnerségi programjában részes országok ma kezdődő, kétnapos rigai csúcstalálkozóján.
máj. 21
8:24
Károkat okozott a vihar több helyen (Gondola)
A Magyarországon átvonuló vihar szerdán éjjel több településen kárt okozott
máj. 21
8:26
Módosíthatják a fővárosi hajléktalanrendeletet (Infostart)
A fővárosi hajléktalanrendeletet is módosíthatja jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a tervezett módosítás szerint a XIV. kerületben nem lesz olyan terület, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.
máj. 21
8:27
Kövér László "megélhetési" magyar bevándorlókkal találkozott Chilében (Alternatív Energia)
Na persze ez más, a dél-amerikai magyarok növelik "szülőhazájuk megbecsültségét."
máj. 21
8:33
Bővítik a paksi kikötőt - nem csak szotyit rakodnak majd (Privátbankár)
Összesen mintegy 2,5 milliárd forintból, nagyobbrészt uniós pályázati forrásból fejlesztik a paksi kikötőt - jelentette be a Sygnus Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.
máj. 21
8:33
Mibe fektessünk most? Begyorsult az OTP esése (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,43 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel 22 231,29 ponton zárta a tegnapi kereskedést. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Keresés