Czetz János az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka, majd vezérkari főnöke volt. A harcok leverése után került Argentínába.
Fenn is akadt a magát demokratikus ellenzéknek nevező sokadalom némelyikének torkán - még Vonáén is -, hogy Juncker ahhoz, hogy pofon vágja Magyarország miniszterelnökét?
Szolgálatba állt a honvédség tűzszerész szolgálata a Balatonon. Mostantól egészen szeptemberig egy AN-2es típusú hadihajóval lesznek jelen. Az alakulat az elmúlt években több bejelentést kapott tóban lévő robbanószerkezetről - mondta az InfoRádiónak Csurgó Attila, a Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred parancsnoka.
Egyes hírek szerint Brüsszel előzetes aggályai miatt (is) volt szükség arra, hogy külön törvényben rendezzék a Quaestor-kötvényesek kártalanítását. Ha ugyanis a jegybank jogi érvei megállnának, a Beva alapvető kártalanítási kötelezettsége miatt kellene, hogy megtérítse a károkat - persze, alacsonyabb összegben.
A társadalmi jócselekedeteket számon tartó és azokat szolgáltatásokra beváltó "bankot" nyitottak az észak-kínai Jencsi városában. A rendhagyó kezdeményezéssel az önzetlen jótétemények számát szeretnék növelni.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) péntekre kiírt elnökválasztó, tisztújító kongresszusának elhalasztására szólított fel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt követően, hogy az amerikai hatóságok kérésére szerdán, Zürichben letartóztatták a FIFA hét tisztviselőjét korrupció gyanújával.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke üdvözli azt az amerikai és svájci hatóságok által vezetett nyomozást, amely a korrupcióval gyanúsított FIFA-tagok ellen irányul. Közben 11 FIFA-tag munkáját ideiglenes felfüggesztették.
A kitűzött határidőnél, június 30-nál tovább tarthat az Irán és a nagyhatalmak közötti tárgyalások – közölte egy iráni tárgyaló a bécsi tárgyalások szünetében.
Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos "valótlan állításaik" miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.
A nemzetgazdasági miniszternek, a belügyminiszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adott feladatot a kormány a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-kártya és az útlevél szerepét fokozatosan átvevő e-kártya megvalósításával kapcsolatban a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat értelmében.
A szaúdi kormány büntetőintézkedéseket rendelt el szerdán a Hezbollah libanoni síita radikális milícia két magas rangú vezetője ellen, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádolnak - jelentette az SPA állami hírügynökség.
Az azonos neműek házasságát legalizáló ír népszavazás után újraéledt az erről szóló politikai vita Ausztráliában is: az ellenzék vezére szerdán azt ígérte, hogy napokon belül a parlament elé terjeszti a melegházasságokat lehetővé tevő jogszabály tervezetét, a miniszterelnök ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a kérdést egyelőre zárt ajtók mögött, a kétpárti koalíció képviselői között kívánja…
Az iráni hatóságok szerint a Fehér Háznak kémkedett az az amerikai újságíró, akit tíz hónapja tartanak fogva az iszlám köztársaságban - jelentette szerdán a Mehr félhivatalos iráni hírügynökség.
Feladta magát a rendőrségen szerdán Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) volt alelnöke, aki ellen körözést adtak ki korrupciós vádakkal.
A Sevilla címét megvédve megnyerte a labdarúgó Európa Ligát, mivel a varsói döntőben szerda este 3-2-re legyőzte a Dnyipro csapatát, így története során negyedszer diadalmaskodott a második számú európai kupasorozatban, s ezzel rekorder lett.
Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/4741. számú törvényjavaslat szerint – ha elfogadják – jövőre 16-ról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó mértéke. Ez több ponton is érinti a szja törvény rendelkezéseit, nézzük; hogyan?
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának tartott an-Nuszra Front fő célja továbbra is Damaszkusz elfoglalása és Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megbuktatása - jelentette ki a fegyveres csoport vezetője, Abu Mohamed al-Goláni az al-Dzsazíra arab televíziónak nyilatkozva szerda este.
Nyomoznak a hazai Való Világ-műsorok első győztese ellen. A Blikk szerint a VV1-ben diadalmaskodó és jelenleg rendőrként dolgozó Mészáros Szabolcsot azzal gyanúsítja a hatóság, hogy része volt néhány hónappal ezelőtt egy bűnöző megverésében.
Rick Santorum volt pennsylvaniai republikánus szenátor szerdán Cabotban bejelentette, hogy ismét versenybe száll pártjánál az amerikai elnökjelöltség elnyeréséért.
A Coca-Cola HBC Magyarország felfüggesztette a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) milliós nagyságrendű támogatását, amíg a szervezet nem rendezi vitás pénzügyeit - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Az egykamarás törvényhozás egyszer már megszavazta a törvénytervezetet, de a döntést Peter Ricketts kormányzó megvétózta. Az újabb szavazáson a képviselők 30 igennel írták felül a vétót.
Megtiltották a gyermekek törvényes felügyelet nélküli utazását Nepálban, a kormány így akarja megakadályozni a földrengések nyomán otthonukat elvesztett fiatalokkal való emberkereskedelmet.
Feladta magát a rendőrségen szerdán Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) volt alelnöke, aki ellen körözést adtak ki korrupciós vádakkal.
Mario Balotelli, angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool csatára nem távozik a nyáron – írja a Sky Sports Mino Raiolára, az olasz válogatott támadó ügynökére hivatkozva.
A Viborgot nyáron elhagyó Szanja Damnjanovics a Vardar Szkopje női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A 28 éves szerb balátlövő kétéves szerződést kötött a macedón sztárcsapattal.
Négynapos, részleges sztrájkot hirdetett június elejére a spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete (USCA) szerdán, így tiltakozva az ellen, hogy 61 barcelonai kollégájukat megbüntette a spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire).