Széles kört érint a hitelkiváltás, a forintosítást követő 60 napon belül mindenki ingyenesen felmondhatja eddigi szerződését, és új hitelszerződést köthet egy másik bankkal - mondta Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A spanyol gazdasági növekedés az első negyedévben a várakozásoknak megfelelő mértékű volt. Áprilisban a kiskereskedelmi értékesítés pedig a várakozásoknál nagyobb mértékű bővülést mutatott.
Az idei első negyedév az utóbbi öt év legrosszabb adatát hozta a munkabalesetek szempontjából, az év első négy hónapjában 4182 esetet regisztrált a hatóság, írja a napi.hu. Halálos balesetből ugyanakkor kevesebb volt: idén 15 végzetes katasztrófa történt, ami a tavalyinál (18), illetve a 2011-es adatoknál (22) is kedvezőbb. Úgy tűnik, a budapesti feldolgozóipar a legveszélyesebb.
A legfrissebb hírek szerint három év múlva rögtön két elérhető versenyzővel bővül a BMW négyajtósainak kínálata. Az új 1-es szedán elsőkerékhajtással csábítja a praktikusságra vágyókat, míg a 2-es Gran Coupe az érzelmesség kedvelőire csap le.
A Cariprazine és az Esmya elnevezésű készítményeivel kapcsolatos pozitív fejlemények segíthetik a Richtert, érdemi bevételi bővülés viszont csak a következő 2-3 negyedév folyamán várható. A részvény tegnap felülteljesítő volt a magyar piacon. Forrás: GazdaságTV.hu
Örök időkig élhetnének az emberek, amennyiben létrejönnének olyan számítógépek, amelyek képesek lennének újraalkotni az idegsejtjeinket összekötő mintegy 100 billió kapcsolódást.
Napok, sőt hetek óta nézzük elképedve, milyen rali zajlik a kínai részvényekben. Ma megjött a kijózanodás, nem is akármekkora. Közben a dollár szüntelenül erősödik a jennel szemben, az olaj pedig szép csendesen csorog. A BTel még holnapig a tőzsdén, de kereskedni nem lehet vele: mondhatni karácsonyi dísz a fán.
A Golden State Warriors legyőzte szerdán a vendég Houston Rocketst, ezzel 4-1-re nyert az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati fináléjában, és készülhet a Cleveland Cavaliers elleni nagydöntőre.
A nemzetközi sportsajtó az utóbbi napokban kész tényként kezeli, hogy Rafa Benítez, a Napoli labdarúgócsapatának mestere ül le a Real Madrid kispadjára. Már olvashattunk a spanyol szakember madridi terveiről is, az angolok pedig most azt is megsúgták, ki lehet az első szerzeménye.
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki két hónappal ezelőtt késsel rabolt ki egy dohányboltot Vásárosnamény-Gergelyiugornyán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország - Irak - Idén mindösszesen 6,8 milliárd forintból háborúzunk az Iszlám Állam ellen, ennyit különített el a nemzetközi terrorszervezettel szembeni harcra a költségvetés - olvasta ki a Magyar Közlönyből az Origo.
Orbán Viktor kedden egyértelmű üzenetet küldött a párton belül elbizonytalanodott politikusoknak, miszerint ő kíván maradni a Fidesz meghatározó vezetője - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint az a korábbi meg nem erősített hír, miszerint Rogán Antalból miniszterelnöki kabinetfőnök lesz, azt mutathatja, hogy új erőtér jön létre a hatalmi centrumban.
A német Kicker értesülései szerint eredménytelenül zárultak a szerdai tárgyalások a Hertha BSC labdarúgócsapata és Dárdai Pál között. Az egyeztetések ma tovább folynak, ám a szaklap úgy tudja, Dárdai mind a klub ajánlatával, mind a jövőképével elégedetlen volt.
Mint arról beszámoltunk, szerda reggel Zürichben magas beosztásban lévő FIFA-tisztviselőket vett őrizetbe a rendőrség. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke a botrányok után úgy döntött, nem vesz részt a pénteki FIFA-kongresszust megelőző csütörtöki orvosi konferencián.
Csődeljárás után felszámolás kezdődött a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft.-nél, a felszámoló azonban bízik abban, hogy sikerül megtartani a mintegy 220 munkahelyet és tovább működhet a nagy múltú, a kormányzat által stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított cég.
Egyre inkább elkerülhetetlennek látszik, hogy Ukrajna hamarosan csődöt jelentsen, a parlament a múlt héten már meg is kapta a felhatalmazást arra, hogy szükség esetén felfüggessze a törlesztéseket a...
A Beva mai közleményéből kiderült: Farkas Péter, az alap ügyvezető igazgatója május 31-én távozik pozíciójából. A megüresedő posztot júniustól az a Fekete-Győr András tölti be, aki egyben az OBA...
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Garami József, az MTK szakmai igazgatója még nem döntött véglegesen a szezon végi visszavonulásáról, és elképzelhető, hogy továbbra is irányítaná a munkát az együttesnél. A 75 éves szakembernek nem meghatározott idejű a szerződése. Abban az esetben, ha üresen maradna a kispad, a klub elképzelései szerint a nyártól László Csaba lenne a szakmai munka…
Átalakulnak a 2016/17-es tanévtől a szakképző iskolák: a szakközépiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközépiskolák lesznek. Ingyenessé válik a második szakképesítés megszerzése. A többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés által május 27-én elfogadott, a szakképzésről, a felnőttképzésről és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat. A nemzetgazdasági…
A legújabb pályakövetési elemzés szerint átlagosan bruttó 225 ezres fizetést vihetnek haza a friss diplomások, ám nem mindegy, ki hol végez: a bölcsészek között a Pécsett diplomázók, az egészségügyben dolgozók között pedig a Szegedről kikerülők keresnek a legjobban - írja az mno.hu. A 85 ezer fiatal adatait tartalmazó felmérés a 2009-2010-es és 2011-2012-es tanévek végzettjeinek munkaerő-piaci…
Laurent Fabius francia külügyminiszter “nagyon kockázatosnak” nevezte csütörtökön a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás tervét, néhány órával azelőtt, hogy David Cameron brit miniszterelnök Párizsba érkezik. “Elindította a referendum tervét, ez nagyon kockázatos dolog” – mondta a francia diplomácia vezetője a France Inter francia közszolgálati rádióban. “Eléggé veszélyesnek tartom ezt a…
Ám az iskolaszövetkezet fel tudja készíteni és át tudja vezetni a diákokat a munka világába. A rugalmasan szervezhető diákmunka kiváló terep arra, hogy a fiatalok felfedezzék, megismerjék önmagukat, megtapasztalhassák, mitől lesznek vonzók egy vállalat számára. Már 14-15 éves korban elkezdik építeni a diákok személyes márkáját. Mentori jelleggel, a szülőket is bevonva vezetnék, majd – gyakornoki…
A K&H Csoport alapítóként írja alá az mtd Tanácsadó Közösség által Magyarországon idén bevezetett Sokszínűségi Egyezményt, ezzel egyidejűleg pedig csatlakozik a Hungarian Business Leaders Forum a Sokszínűségért programsorozat keretében létrehozott „Szervezeti sokszínűségről és befogadásról szóló kódexhez” is. A K&H ezzel ismét kinyilvánította a vonzó munkahely megteremtésére és…
Csütörtökön ismétlik meg a rektorválasztást a Semmelweis Egyetemen. A felsőoktatásért felelős államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: a korábbi döntést szabálytalanul hozták meg, s erről valaki bejelentést tett, amelynek a tárca helyt adott.