2015. május 6. szerda

máj. 6
7:15
Száz új munkahely Móron (HR Portál)
Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett - közölte a cég.
máj. 6
7:17
Felülírja a magas fizetést a biztonság iránti vágy a fiataloknál (HR Portál)
A magyar fiatalok 85 százaléka biztos abban, hogy sikeres lesz az életében, és 65 százalékuk hazai elhelyezkedésre számít - derül ki a Bridge Budapest nonprofit egyesület megbízásából a 20 és 35 év közötti magyar fiatalok körében készített reprezentatív kutatásból.
máj. 6
7:18
A genetikai alkalmazkodóképesség dönt a fajok életteréről (Infostart)
A genetikai alkalmazkodó képességük miatt olykor igen éles az állat- és növényfajok elterjedési területének határa - derült ki egy új osztrák tanulmányból.
máj. 6
7:18
Erdélyi turnéra készül a Magyar Állami Népi Együttes (Infostart)
Erdélyi és ukrajnai turnéra, valamint oroszországi és törökországi vendégszereplésre készül idén a Magyar Állami Népi Együttes.
máj. 6
7:19
A Reckitt Benckiser 250 új állást teremt - kiket keresnek? (HR Portál)
A Reckitt Benckiser bővíti tatabányai üzemét. A cég gépkezelőket, beállítókat, technikusokat és más műszaki szakembereket keres, valamint tervezik az irodai létszám bővítését is - tájékoztatott a társaság ügyvezetője.
máj. 6
7:24
Deutsch Tamás: véget kell vetni a kifizetési elmaradásoknak (ProfitLine)
Az Európai Parlament (EP) regionális fejlesztési bizottsága kedden Brüsszelben elsöprő többséggel szavazta meg Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő előterjesztését az úgynevezett hatodik kohéziós (felzárkóztatási) jelentésről. A magyar képviselő az EP ezzel kapcsolatos álláspontjának a koordinátora.
máj. 6
7:27
Vannak bankok, amelyek jobban megérdemlik az adócsökkentést? (Privátbankár)
Differenciált bankadó-csökkentés kellene a jegybank ügyvezetője szerint.
máj. 6
7:27
Kettétörhet Csipes és Dombvári pályafutása (BorsOnline)
Miután Csipes Tamara és Dombvári Bence vizeletében kokain nyomaira bukkantak, a MOB elvette a két kajakos Gerevich-ösztöndíját.
máj. 6
7:27
Iszlám Állam - Washington 20 millió dolláros jutalmat ajánl a terroristákért (Blikk)
máj. 6
7:27
Menekültáradat: rendkívüli ülést tart az ENSZ BT (ATV)
Rendkívüli ülést tart hétfőn a földközi-tengeri menekültáradat miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
máj. 6
7:29
Négy hónap alatt 265-en haltak meg agyhártyagyulladásban Nigerben (Blikk)
máj. 6
7:29
Gyengül a forint: 305 fölött az euró árfolyama (ATV)
Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda délelőtt.
máj. 6
7:31
Bodnár: a devizamentés után akár a nőhet is a törlesztőrészlet (ATV)
A kormány által felfokozott várakozásokhoz képest csalódottak a devizások- mondta Bodnár Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 6
7:36
Magánkihallgatáson fogadja a pápa Raúl Castrót (Infostart)
Magánkihallgatáson fogadja Ferenc pápa Raúl Castro kubai elnököt vasárnap.
máj. 6
7:36
Újra járható a 4-es főút (Alternatív Energia)
Korábban egy autó elütött egy kerékpárt toló gyalogost.
máj. 6
7:36
A neten megnézhetjük a kilométeróra-állást is (Metropol)
Hiába a börtönbüntetés, nem szűntek meg a visszaélések a használt kocsikkal, inkább csak átalakultak a módszerek.
máj. 6
7:38
Szénmonoxid-mérgezés a fővárosban: ketten kórházba kerültek (Alternatív Energia)
Már lezárták azt a készüléket, amiből a gáz szivároghatott.
máj. 6
7:40
Quaestor-károsultak, figyelem: mától indul a kártalanítás (Alternatív Energia)
máj. 6
7:42
Pompás időnk lesz ma is (444.hu)
Egészen délutánig napos időnk lesz, akár 31 fok is lehet, de ne aggódjanak, mire végeznek a munkával, addigra “előbb nyugaton, estefelé másutt is záporok alakulnak ki; zivatarra a Dél-Dunántúlon, az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön van nagyobb esély.” A levegő is … Folytatás
máj. 6
7:44
Magánkihallgatáson fogadja a pápa Raúl Castrot (444.hu)
Négy hónap múlva Havannába látogat Ferenc pápa, előtte csevegnek egy jót Raúllal.
máj. 6
7:45
Nem tetszik nekünk, amit Brüsszel művel földügyben (Privátbankár)
Az Európai Bizottság elnökéhez fordul az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága.
máj. 6
7:45
Egy szegedi kisfiúért rajong a világ (BorsOnline)
Tizenöt ország versenyzőit utasította maga mögé a Festival Model and Talent World megmérettetésen egy kilencéves szegedi kisfiú. Szekeres Rolandot a verseny legrangosabb díjával, a Grand Prix Supreme-mel tüntették ki.
máj. 6
7:45
Rendkívüli ülést tart a földközi-tengeri menekültáradatról az ENSZ BT (Blikk)
máj. 6
7:45
Guardiola nagy visszatérése (Metropol)
Josep Guardiola visszatér egykori sikerei színhelyére, Barcelonába, ahol játékosként és edzőként is maradandót alkotott.
máj. 6
7:45
Végrehajtói Kamara: feljelentették a miniszteri biztost (ATV)
„Befolyásolni akarta” a kamarai közgyűlést, „üzlettársait és az általa preferált jelölteket akarta jogtalan előnyhöz juttatni”, olvasható abban a feljelentésben, amelyet magánokirat hamisítás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek Szekér Judit ellen.
máj. 6
7:46
Pletyka!!! D. Bányász Gergő is távozik a köztévétől (444.hu)
Iparági információink szerint a népszerű Jegyes-Tóth Kriszta után a szintén közkedvelt D. Bányász Gergő műsorvezető is távozik a közmédiától.
máj. 6
7:47
Több mint százezer devizaadós nem kapja meg időben az elszámolást (Privátbankár)
Hat pénzintézet 110 ezer ügyfele kapja meg a többségnél később az elszámolást, a többi ügyfélnek már héten megérkezik a levél.
máj. 6
7:47
Vélemény: A szépség díja (BorsOnline)
Természetesen tudom, hogy egyetlen szülő sem kényszeríti a gyerekét, hogy szépségversenyen induljon. Hogy is tenné...
máj. 6
7:47
7600 fölött a nepáli földrengés áldozatainak a száma (ATV)
Tovább nőtt Nepálban az április 25-i földrengés halálos áldozatainak száma, a legfrissebb adatok szerint 7652-en veszették életüket, míg a sérültek száma 16 ezer 390-re emelkedett - közölte a helyi belügyminisztérium szerdán.
máj. 6
7:48
Nemzeti konzultáció: "perverz módon próbál rájátszani az emberek félelmeire" (HR Portál)
A bevándorlásról kezdeményezett nemzeti konzultáció leállítására szólítja fel a magyar kormányt az Európai Szakszervezeti Konföderáció. A szervezet szerint "a migráció és a terrorizmus közvetlen összekapcsolásával perverz kísérletet tesz a migránsok kriminalizálására és a populizmus szítására".
máj. 6
7:49
Indul a nagy Quaestor kártalanítási roham (Privátbankár)
Mától kérelmezhetik a kártalanítást a károsultak, vagyis a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, és a vállalat értékpapíros cége által értékesített kötvények tulajdonosai.
máj. 6
7:50
Sztrájkoltak az olasz tanárok (HR Portál)
Tanárok, diákok és szülők tüntetnek kedden az olasz városok utcáin a Matteo Renzi vezette kormány által tervezett oktatási reform ellen.
máj. 6
7:54
Megnyílt Magyarország első észak-amerikai kereskedőházi képviselete (Infostart)
A magyar kormány a 2020-ig tartó EU-fejlesztési ciklusban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy megerősítse a vállalkozói szektort, amely számára a New York-i kereskedelmi iroda újabb kaput nyit az Egyesült Államokban - jelentette ki Észak-Amerika első magyar kereskedőházának keddi ünnepi megnyitóján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a New York-i magyar főkonzulátuson.
máj. 6
7:54
Fertőző agyhártyagyulladás terjed a köztévében (Kripto Akadémia)
Az egyik riporter kórházba került, a többi munkatársat kezelik.
máj. 6
7:56
Ebola - Csökkent az új megbetegedések száma (Infostart)
Tavaly június óta először Sierra Leonéban és Guineában is egyszámjegyűre csökkent az új ebolás megbetegedések száma a múlt héten - közölte az ENSZ ebolaügyi koordinátora.
máj. 6
7:57
Emmi: a túlóráról és a túlmunkáról is szó volt az egészségügyi egyeztetésen (ProfitLine)
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon az egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd délelőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes államtitkársága az MTI-vel.
máj. 6
8:03
Nagyon kell a pénz: ingatlanoktól szabadulna a kormány (Privátbankár)
A feleslegessé vált ingatlanok értékesítéséből 70-75 milliárd forint bevételt terveznek idén.
máj. 6
8:03
Misztikus rezgésűek S. Nagy István dalai (BorsOnline)
Különleges dolog derült ki S. Nagy István slágereiről. A szövegíró nem véletlenül állította, hogy odafentről súgják neki a mondatokat.
máj. 6
8:03
Végéhez közeledik az ebolajárvány! (Blikk)
Freetown/Conakry/Monrovia - Tavaly június óta először Sierra Leonéban és Guineában is egyszámjegyűre csökkent az új ebolás megbetegedések száma a múlt héten - közölte az ENSZ ebolaügyi koordinátora.
máj. 6
8:03
Folyamatosan emelkedik Sztálin tetszési indexe (ATV)
Az oroszok 45 százaléka elfogadhatónak tartja Sztálin rémuralmának azt az értékelését, mely szerint „a nagy célok” érdekében áldozatot kellett hozni. 2008-ban ez az arány még csak 27 százalék volt. Elemzők szerint Putyin médiája tudatosan mosdatja a diktátort.
máj. 6
8:05
Nagy meglepetést okozott a Richter: folytatódik a rali? (Privátbankár)
Az elemzői várakozásoknál lényegesen jobb első negyedévi eredményről számolt be a Richter Gedeon Nyrt. szerdán, a gyógyszergyár nettó nyeresége 61 százalékkal nőtt 2014 első három hónapjához képest, miközben az árbevétele 0,7 százalékkal mérséklődött.
máj. 6
8:05
Nepáli földrengés - Tovább nőtt a halálos áldozatok száma (Blikk)
máj. 6
8:12
Bankadó: aki többet hitelez, kevesebbet fog fizetni? (Kripto Akadémia)
Az MNB nem egységesen csökkentené a bankadó mértékét.
máj. 6
8:14
Az angol-francia sereg pusztulása Kum Kaleh-nél (Kripto Akadémia)
Voltak olyanok, akiknek szuronya 50 ellenséget szúrt át. Mészárlás Gallipolinál: harmincezer embert veszített antant. - 100 éve tudósított a Népszava
máj. 6
8:15
Egy rejtélyes vállalkozó: Milliárdos állami munkákat kap a cége, ő mégis egy hotelben dolgozik (444.hu)
A szerződések túlnyomó részét az V. kerületi önkormányzattól kapta a cég Rogán Antal polgármesterségének utolsó éveiben. A Direkt36 nyomozása azt is kiderítette, hogy a cég több szálon kötődik egy olyan vállalkozóhoz, aki korábban kiemelkedően sokat dolgozott a kerületnek.
máj. 6
8:17
Szárnyal a Richter Gedeon (444.hu)
15 milliárd forint nyereség az első negyedévben.
máj. 6
8:21
Pálinkalepárlókkal és gyógyiszappal hódítanánk meg Amerikát? (Privátbankár)
Megnyílt az első magyar kereskedőházi képviselet az Egyesült Államokban, több különböző termékekkel foglalkozó cég kap megjelenési lehetőséget majd.
máj. 6
8:21
Bánka Kristóf kísérti az apját (BorsOnline)
Mindmáig nem emésztette meg fia, Kristóf 2006-os halálát Bánka Gyula, aki óriási lelki erővel küzdött meg kétszer is a rákkal.
máj. 6
8:21
Sertéstelepről lopott (Blikk)
máj. 6
8:21
Az okoseszközök átveszik az irányítást (Metropol)
Az amerikaiak 10 százaléka érzi azt, hogy jelentősen befolyásolja párjával közös életét a kütyük használata.

Keresés