Balog Zoltán Szatmárnémetiben hangsúlyozta, a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse.
A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik - jelentette ki az orosz államfő.
Nem volt túl jó kedvében Chris Brown, amikor hazatért Las Vegas-i koncertjéről. Nem elég, hogy leesett a színpadról, de kaliforniai otthonában még nagyobb meglepetés várta.
Moszkva - Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét tartja szombaton Moszkvában, a Vörös téren, ahol a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára emlékeznek.Sok meghívott külföldi vezető nem ment el az ünnepségre, de Szijjártó Péter azért ott volt koszorúzni, igaz, a díszszemlén nem vett részt.
Röviddel a tervezett megnyitó előtt lemondták szombaton Iránban a nagy port kavart holokausztkarikatúra-kiállítást, amelyet a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban Mohamed prófétáról közölt gúnyrajzokra "válaszként" hirdettek meg.
Drezdáig közlekednek üzemi okokból a Budapest-Keleti-Berlin, valamint -Hamburg közötti vonatok vasárnap, a német vasúton meghirdetett sztrájk után is - közölte a Mávinform.
Az MSZP választmányának elnöke szerint "a Fidesz-rezsim lebont és megtagad" minden európai értéket, míg a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent.
A Daily Mail beszámolója szerint mintegy öt millió fonttal, azaz nagyjából hét millió euróval támogatja a nepáli földrengés túlélőit Cristiano Ronaldo.
A Vörös Hadseregnek a nácizmus felett aratott "nagyszerű győzelmét" méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Vörös téri jubileumi katonai díszszemlén szombaton elhangzott ünnepi beszédében, amelyben kitért a Hitler-ellenes koalícióban tömörült nyugati szövetségesek, de a különböző országokban, köztük Németországban a nácizmus ellen küzdő antifasiszta erők szerepére is.
De nem csak Cinthya meztelen azon a fotón, hanem bizony Varga Viktor is. Nem tudni, hogy a műterem, vagy a lakás falát díszíti a fekete-fehér fotóremek.
Felszámolási eljárás megindítását kezdeményezi a helyi önkormányzat a többségi tulajdonában álló Szegedi Hőszolgáltató Kft.-vel szemben - erről pénteki ülésén döntött a Tisza-parti város közgyűlése.
Törvénnyel tiltanák, hogy "adóelkerülő ügyeskedők", vagy a kormányzattal szerződésben nem álló, a "közpénzek közelében lebzselő kísértetek" részt vehessenek a döntéshozatalban.
Biztos te is ismered a tipikus, az autók fogyasztással kapcsolatos hiedelmeket, most megdöntünk egy párat. Kiderül, hogy szinte mindegy mekkora az autód, és ha vigyázol rá és rendesen karbantartod, akkor a fogyasztása és a teljesítménye sem fog lényegesen romlani az évek során.
Az MSZP választmányának elnöke szerint "a Fidesz-rezsim lebont és megtagad" minden európai értéket, míg a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent
Nyolcan sérültek meg egy közúti balesetben Tiszabercelen, ahol szombaton kisteherautók ütköztek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az ellenük felhozott vádak ejtését vagy az ügyüknek az őket megvádoló Marilyn Mosby államügyésztől való elvételét kérelmezte pénteken az a hat baltimore-i rendőr, akit egy 25 éves afroamerikai őrizetes, Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe
Háromszázhatvanegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében pénteken, az elfogottak többsége Afganisztánból és Szíriából érkezett – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője
Közös közleményben emlékeztek Robert Schuman néhai francia külügyminiszter európai integráció kiindulópontját jelentő, 65 évvel ezelőtti nyilatkozatára az Európai Unió tagállamainak vezetői.
Vasárnap színes műsorokban ismerkedhetnek meg az emberek a Magyarországon élő nemzetiségek kultúrájával, hagyományaival, történelmével és jelenével a közmédia műsorfolyamában.
Nyolcan sérültek meg egy közúti balesetben Tiszabercelen, ahol szombaton kisteherautók ütköztek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nyolcan sérültek meg egy közúti balesetben Tiszabercelen, ahol szombaton kisteherautók ütköztek. Egy ember sérülése súlyos, a többié könnyebb, valamennyiüket a kórházba vitték a mentők. Tájékoztatása szerint az kisteherautók a Tiszabercel-Gávavencsellő közötti 3821-es számú út és a tiszaberceli Vásártér utca kereszteződésében ütköztek. … Folytatás
Biztos te is ismered a tipikus, az autók fogyasztásával kapcsolatos hiedelmeket, most megdöntünk egy párat. Kiderül, hogy szinte mindegy mekkora az autód, ha vigyázol rá és rendesen karbantartod, akkor a fogyasztása és a teljesítménye sem fog lényegesen romlani az évek során.
Sikkasztás miatt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát egy kairói büntetőtörvényszék szombaton, ennek ellenére rövidesen szabadlábra kerülhetnek, ha a bíróság figyelembe veszi az eddig fogságban töltött idejüket.
Egy tilosban parkolás miatt akarta agyonlőni egy svéd sorozatgyilkos az ugyancsak svéd Ibrát. A fociklasszis életét az mentette meg, hogy elállt a kocsival, míg a férfi elballagott a fegyverért.
Balog Zoltán Szatmárnémetiben hangsúlyozta, a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse