2015. május 9. szombat

máj. 9
16:00
Trócsányi: az alkotmány memoár és projekt (Infostart)
Az alkotmány memoár és projekt egyszerre, megmondja kik voltunk, kik vagyunk és kik akarunk lenni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján, szombaton Budapesten.
máj. 9
16:00
Lezuhant egy katonai szállítógép Sevilla közelében (Infostart)
Lezuhant egy katonai szállítógép a dél-spanyolországi Sevilla közelében, a fedélzetén nyolc-tíz ember tartózkodott, az első hírek szerint senki sem élte túl a tragédiát - jelentette be szombaton a spanyol miniszterelnök.
máj. 9
16:00
Meghalt az ABBA basszusgitárosa (Alternatív Energia)
Rutger Gunnarson olyan musicalekben is közreműködött, mint a Mamma Mia!.
máj. 9
16:00
Elszállították a XI. kerületben talált gránátot (hirado.hu)
A területet korábban le kellett zárni, és húsz házat kellett elhagynia negyven embernek.
máj. 9
16:00
Moszkvában koszorúzott Szijjártó Péter (444.hu)
A külügyminiszter a díszszemlét kihagyta. Csak akkor lehet az Oroszország elleni szankciókat feloldani, ha az összes fél betartja a minszki megállapodást.
máj. 9
16:02
Elszállították a XI. kerületben talált gránátot (Infostart)
Elszállították, és a rendőrség által kijelölt helyen megsemmisítik a főváros XI. kerületében talált gránátot, a terület lezárását feloldották - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs altisztje szombaton az MTI-t.
máj. 9
16:02
Szülés után is kifogástalan az alakja, de hogy csinálta? (hirado.hu)
A színésznő kétségtelenül bomba formában van, most elmondta mi volt a tuti receptje.
máj. 9
16:02
Tudják, miért lehet fontos a halálbüntetés Orbán Viktornak? Hogy kivégezhesse a trafikgondot! (444.hu)
Nem biztos, hogy az az érdekes, amiről szó van. Lehet, hogy az a lényeg, amiről már nincs.
máj. 9
16:04
Az összetartozást hangsúlyozta Trócsányi László (hirado.hu)
Az alkotmány megmondja kik voltunk, kik vagyunk és kik akarunk lenni - mondta az igazságügyi miniszter.
máj. 9
16:09
Légikatasztrófa Spanyolországban! Lezuhant egy katonai repülő - videó (Blikk)
Lezuhant egy katonai szállítógép a dél-spanyolországi Sevilla közelében, a fedélzetén nyolc-tíz ember tartózkodott. bár az első hírek még úgy szóltak, hogy nincs túlélő, délutánra kiderült, hogy több sérültet is sikerült kimenteni a füstölgő roncsok alól.
máj. 9
16:09
Trafikos gyilkosság: megmenthették volna Fruzsi életét? (BorsOnline)
Az ATV úgy tudja: valaki rányitott B. Péterre, a kaposvári trafikos gyilkosra, Péter azonban elhajtotta a szemtanút. A hidegvérű gyilkos szinte biztos, hogy nem kaphat életfogytiglant.
máj. 9
16:09
Dunaújváros-Diósgyőr 0-0 (Blikk)
máj. 9
16:09
Lezuhant egy katonai szállítógép Spanyolországban (Metropol)
A fedélzetén hatan tartózkodtak, közülük négyen életüket vesztették, ketten súlyosan megsebesültek.
máj. 9
16:09
Rosberg az idén először nyert időmérőt (Metropol)
Mellőle Hamilton, mögüle Vettel indulhat. Alonso a legjobb 10-ben.
máj. 9
16:09
Krekó: Magyarországon idegenellenesség van, idegenek nélkül is (ATV)
Mindezt Krekó Péter az Egyenes Beszéd című műsorban mondta.
máj. 9
16:11
Facebookon mondta meg, miért mészárolja le családját (BorsOnline)
Előszőr lányát lőtte fejbe, majd feleségével és nővérével is végzett, később magára gyújtotta a házát egy kanadai családapa. A férfi előtte egy Facebook-posztban magyarázta brutális tettét.
máj. 9
16:12
A VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ elnököt, miután nem választották újra Gaskó Istvánt pénteken (ProfitLine)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ vezetőt, miután a pénteki tisztújító kongresszuson nem választották újra Gaskó Istvánt, az eddigi elnököt és egyetlen jelöltet - tájékoztatott Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke az MTI érdeklődésére.
máj. 9
16:18
Volt kamionsofőr vezeti a nyíregyházi focistákat (Blikk)
Nyíregyháza - Sokra vitte a karosszérialakatos végzettségű, hajdani gépkocsivezetőből, majd kamionsofőrből lett vállalkozó, Révész Bálint (61), a Révész cégcsoport nagyfőnöke, akit Kelet-Magyarország egyik leggazdagabb embereként tartanak számon.
máj. 9
16:18
Vasárnapi zár - DK: fogjanak össze a balatoni települések (Alternatív Energia)
máj. 9
16:18
Lezuhant egy katonai szállítógép Sevilla közelében (hirado.hu)
A fedélzetén hatan tartózkodtak, közülük négy vesztette életét, ketten súlyosan megsebesültek.
máj. 9
16:20
Motoros baleset volt az M1-esen (hirado.hu)
A baleset az autópálya 22-es kilométerénél történt, a motoros megsérült.
máj. 9
16:27
A Fidesz szerint a problémákról őszintén kell beszélni (Gondola)
A Fidesz szerint Magyarország és Európa is akkor tud erősödni, ha a problémákról őszintén beszél, szembenéz azokkal és cselekszik
máj. 9
16:27
Sokba kerülhet a Dunaújváros sok kihagyott helyzete (Sport365)
A Dunaújváros gól nélküli döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati első mérkőzésén.
máj. 9
16:33
Ezreket futtattak a járdán, a buszok miatt néha le is állt az uniós futóverseny (444.hu)
Úgy látszik, még nem tökéletes az új budapesti szabályozás.
máj. 9
16:35
Hogymi?! Egy miniszter nem újrázott egy sportszövetség élén??? (444.hu)
De nyugi, Seszták Miklós fejlesztési miniszter milliárdos unokaöccse, Seszták Tamás lett a Sakkszövetség új vezetője.
máj. 9
16:36
Jó, ha tudod - így lehet megelőzni a visszértágulatot! (Blikk)
Kezdetben csak annyit tapasztalunk, hogy esténként mennyire jólesik lerúgni a cipőt a bedagadt lábról, később arra figyelünk fel, hogy egyre gyakrabban megvastagszik a bokánk is, viszket a bőrünk, fáj a lábunk, lábszárunk.
máj. 9
16:36
Zápor és zivatar is lehet (hirado.hu)
Szombaton főként az ország északi, vasárnap a keleti felén lehet tartósabban felhős ég.
máj. 9
16:37
Apja képével menetelt Putyin Moszkvában (444.hu)
A Halhatatlan Ezred negyedmilliós felvonulását az orosz elnök vezette, apja portréjával a kezében.
máj. 9
16:38
A néppárti képviselők adatokat kérnek az Altus ügyében (hirado.hu)
Az Európai Néppárt magyar képviselői átfogó adatigénylési kérelemmel fordultak az Európai Bizottsághoz.
máj. 9
16:40
A valóság problémáival kell foglalkozni, mondta a kormányfő (hirado.hu)
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelni és saját válaszokat kell adni a bennünket foglalkoztató problémákra - erről beszélt Orbán Viktor a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján.
máj. 9
16:42
Újabb baleset az M1-esen (hirado.hu)
Egy teherautó ütközött össze egy személygépkocsival, nagy a torlódás Budapest felé.
máj. 9
16:45
Tamara naplója II. fejezet: Útkeresés újratöltve (11.) (BorsOnline)
Tamara 38 éves korára túl van egy váláson és sok-sok csalódáson. Tavaly már azt hitte, Géza mellett végre megtalálja a nyugalmat és a boldogságot. Úgy érezte, örökre becsukhatja naplóját.
máj. 9
16:45
Putyin az apja képét vitte maga előtt (Blikk)
máj. 9
16:45
Bevándorlás - Olaszország teljesítőképessége határára került (ProfitLine)
Olaszország a sok tízezer bevándorló miatt teljesítőképessége határára került - mondta Angyal Ágnes, a Külügyi Intézet munkatársa péntek este az M1 aktuális csatornán.
máj. 9
16:45
A Fidesz őszintén beszélne a problémákról (ATV)
A Fidesz szerint Magyarország és Európa is akkor tud erősödni, ha a problémákról őszintén beszél, szembenéz azokkal és cselekszik.
máj. 9
16:47
Mészáros Lőrinc ellen vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek (ATV)
Mire költött 80 milliót Mészáros Lőrinc? - kérdezi a NAV-tól Tényi István magánszemély.
máj. 9
16:54
Így kevésbé hizlal a krumpli! (Blikk)
A hideg főtt rizs 60 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a melegen fogyasztott, s a tegnapi ebédről maradt burgonya is jobb hatással van az anyagcserénkre, mint a frissen főtt – írja a Daily Mail.
máj. 9
16:54
Orbán: egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk (Infostart)
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton Budapesten.
máj. 9
16:54
Fideszes politikust emleget a megölt prostituált apja (Alternatív Energia)
A posztíró szerint Nancy nagyon félt a férfitól.
máj. 9
16:56
Újabb baleset történt az M1-es autópályán (Infostart)
Újabb baleset történt az M1-es autópálya Budapest közeli szakaszán szombaton 15 óra körül, ezúttal Herceghalomnál, a főváros felé vezető szakaszt lezárták. A rendőrség azt javasolja, hogy a gépkocsivezetők Bicskénél térjenek le az autópályáról az 1-es főútra, majd Biatorbágynál hajtsanak vissza.
máj. 9
16:58
Deutsch: a néppárti magyar képviselők adatokat kérnek a bizottságtól az Altus ügyében (Infostart)
Az Európai Néppárt magyar képviselői átfogó adatigénylési kérelemmel fordultak az Európai Bizottsághoz az Altus Zrt. megbízása ügyében - mondta Deutsch Tamás EP-képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatón.
máj. 9
17:03
Gól nélküli döntetlen Dunaújvárosban, nyert a Győr (Metropol)
Gól nélküli döntetlen Dunaújvárosban. Hosszú szünet után nyert otthon a Honvéd.
máj. 9
17:03
Orbán: a valóság problémáival kell foglalkozni (ATV)
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, biztos és kiszámítható pont maradjunk ebben a kiszámíthatatlan világban, egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton Budapesten.
máj. 9
17:06
Három év börtönre ítélték Hoszni Mubarakot (444.hu)
A volt egyiptomi elnököt korrupció vádjában találta bűnösnek a bíróság Kairóban.
máj. 9
17:08
Kerülje az M1-est, ha Budapest felé autózik (444.hu)
Baleset miatt lezárták a Budapest felé tartó autópálya-szakaszt, a rendőrség azt javasolja mindenkinek, hogy Bicskénél vagy még korábban hajtsanak fel az 1-es útra és Biatorbágynál menjenek csak vissza a sztrádára.
máj. 9
17:10
Deutsch Tamás nem emlékszik a Kokóra (444.hu)
Másodszor tagadja meg a kokót a Fidesz fenegyereke. Kokó úgy emlékszik, ő soha nem volt fideszes. Én is így emlékszem. — Deutsch Tamás (@dajcstomi) 2015. Május 9.
máj. 9
17:12
Nagy a torlódás az M1-esen (Metropol)
Több baleset is történt.
máj. 9
17:12
Fideszes politikust emleget a megölt fiatal prostituált apja (Alternatív Energia)
máj. 9
17:14
Meneküljön! Durva balesetek miatt beállt az M1-es (fotók) (Alternatív Energia)
Bicskénél tanácsos letérni az autópályáról az 1-es főútra.
máj. 9
17:18
Német küldöttség tanulmányozza a magyarországi befektetési környezetet (ProfitLine)
Német üzletemberekből álló küldöttség érkezett magyarországra, a már Magyarországon működő és a potenciális befektető vállalatvezetők látogatásának célja az ország befektetési környezetének tanulmányozása - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.

Keresés