Budapest — A tízezres nagyságrendet is eléri azon banki ügyfelek száma, akiknek hiába járna vissza pénz az elszámoltatásnak köszönhetően, várhatóan soha sem fogják megkapni, mivel a pénzintézetüket felszámolták – tudta meg a Blikk.
Budapest — Eltemették csütörtökön H. Nancyt (†19), a fiatal prostituáltat, akit május elején gyilkoltak meg Akácfa utcai lakásában. Rokonai sírva borultak a koporsóra, és sokáig mozdulni sem akartak mellőle az Új köztemető ravatalozójában.
A nyugdíj, és a nyugdíjprobléma témáról egyre többen beszélgetnek az utcán is, mert az emberek érzik, hogy valami nincs rendben. Ezzel kapcsolatban számos olyan tévhit, és ki nem mondott tény kering, ami félreértésre adhat okot. Íme, összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amiket nem, vagy nem egyértelműen mondanak el a nyugdíjról.
Pünkösdi királyválasztás, ügyességi próbatétel, gyöngykaláris készítés, ételkóstoló, számos kézműves program, pajta portéka, bábelőadás és hagyományos magyar népzene várja a látogatókat a Szennai Skanzenben május 25-én - tájékoztattak a szervezők.
Jövő szerdán kezdődik A Tánc Fesztiválja Veszprémben, a négynapos kortárs fesztiválon nyolc színházi produkció mutatkozik be - közölte csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a rendezvény szervezője.
Az egyes adótörvények 2016-os módosításaival kapcsolatos törvényjavaslat szerint csökken a pénzügyi szervezetek különadója, változik a befektetési alapkezelő fogalma, és életbe lép a növekedési adóhitel kedvezmény. A Deloitte a kiemelkedő fontossággal bíró egyes módosításokat az alábbiakban ismerteti.
A globális klímaváltozás és a növekvő édesvízhiány alapjaiban rendezi át a biztonságpolitikai gondolkodást a nyugati világban. Az amerikai haderőnek az új felállás szerint már a tervezés szakaszában is figyelembe kell vennie a klímaváltozást. Magyarországon 2000-2012 között az aszállyal érintett területek aránya több évben is jelentősen meghaladta az 50 százalékot. Északi szomszédunk tavaly ősszel…
Hajósról rajtol szombaton a megszakítás nélkül, 11 napon át tartó, Magyarország mind a 22 borvidékének 103 települését érintő Nemzeti Bor Maraton, amelynek célja, hogy felállítsa a leghosszabb maratonváltó világrekordját.
Az idei 144 milliárd forint után jövőre 89 milliárd forint banki különadó beszedését tervezi a kormány az EBRD-vel kötött szándéknyilatkozatának megfelelően. A bankadó-csökkentés azonban nem érint...
Szeptembertől indulna a magáncsőd, a KDNP már benyújtotta az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A tervek szerint azok kérhetnek segítséget, akiknek legalább félmilliós elmaradásuk van, több mint 90 napja. A tartozás legalább 2 millió forint lehet, legfeljebb pedig 60 millió. A tartozás nem lehet több, mint a vagyon kétszerese, amibe a következő 5 év jövedelme is beleszámít. A tervek szerint 5 év…
A devizahitelesek megsegítéséért tüntettek csütörtökön Kijevben az ukrán parlament előtt, miközben a parlament a valutában felvett hitelek hrivnyára történő átváltásáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg.
A bevándorlásról és a halálbüntetésről is tárgyalt a magyar igazságügyi miniszter Berlinben. Trócsányi László az InfoRádiónak elmondta, hogy az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról. A tárcavezető kijelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem foglalkozik a halálbüntetés…