Elnöki keret, postaköltség, reprezentáció, közfoglalkoztatottak útiköltsége: néhány ügy abból a kilencből, melyek miatt a közelmúltban született feljelentés az Országos Roma Önkormányzat működésével összefüggésben. A színfalak mögött forrnak az indulatok: az ORÖ ellenkeresetet indít, miközben az önkormányzat „belső ellenzéke” ugyanúgy kormánypárti, mint a hatalmon lévő szárny. A Hetek cikke.
25 éve ezen a napon mondta ki Lettország függetleségének visszaállítását a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa, magyarán a lettek 25 éve ezen a napon szabadultak fel a szovjet megszállás és elnyomás alól. (Via LiveRiga)
Az Amnesty International (AI) emberjogi szervezet szerint Egyiptomban szabadságukat és életüket teszik kockára azok az újságírók, akik vitatják a kormány narratíváját - írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című helyi napilap.
Az ellenzéki pártok szerint nehéz helyzetben vannak a magyar édesanyák és további intézkedéseket követelnek. Az LMP például a következőket: rugalmas munkavállalás biztosítását, a családi napközik támogatását, a bölcsődeprogram felgyorsítását, a családi pótlék és a gyes összegének növelését.
Újabb sztrájkot hirdetetett a német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL), a munkabeszüntetés a személyszállításban kedden kezdődik és vasárnap ér véget.
Egyebek mellett az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról, valamint a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban is kérdezik a kormányt az Országgyűlés mai ülésén.
Rangos elismerések, köztük az Akadémiai Aranyérem és az Akadémiai Díjak átadásával, valamint a 21. század szupermikroszkópjáról szóló tudományos előadással kezdődik meg ma a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 186. közgyűlése Budapesten.
Május végéig elszállítják az Illatos úti telephelyről a legveszélyesebbnek ítélt csaknem 170 tonnányi hordót - mondta az InfoRádiónak a Pest megyei kormánymegbízott. Tarnai Richárd hozzátette: a fennmaradó több mint 2500 tonna illegálisan elhelyezett, veszélyes hulladék elszállítására közbeszerzési pályázatot írnak ki.
A Google után a Gazpromnak is nekiment a dán versenyjogi biztos, és a nemzeti közművállalatok lehetnek a következő áldozatai. Margrathe Vestager színes elefántokat posztol, de közben Paks II. ellen is nyomoz.
Szegedi Csanád története bizonyítja, hogy valószínűleg örökké röhögni fogunk az ostoba antiszemita történetén, aki egyszercsak rájött, hogy ő maga is zsidó :-DDD
A Széll Kálmán tér felújításának kivitelezését végző konzorcium és a Millenáris Széllkapu (MSZ) Kft. megállapodása alapján a lebontott Ganz-csarnok helyén tárolják majd ideiglenesen a téren folyó munkálatokhoz szükséges építőanyagokat, gépeket és járműveket - tájékoztatta az MSZ Kft. vasárnap az MTI-t.
Tanácstalanul állnak a banki elszámolás előtt a devizahitelesek, közülük sokan nem tudnak kiigazodni a pénzintézetek által megküldött kimutatásokon - írja a Magyar Nemzet. Meg kellene kezdeni a társadalom felkészítését egy esetleges terrortámadás következményeinek a kezelésére - mondta Végh József kriminálpszichológus a Népszabadságnak.
Lövöldözés volt egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításon Dallas egyik külvárosában helyi idő szerint vasárnap este egy rendezvényközpont mellett; ketten meghaltak, az épületet lezárták, a környéket kiürítették.
Washington - Lövöldözés volt egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításon Dallas egyik külvárosában helyi idő szerint vasárnap este egy kulturális központ mellett; ketten meghaltak, az épületet lezárták, a környéket kiürítették.
Szombattól több hónapra lezárták a Bécsi út Nagyszombat utca és Szépvölgyi út közti részét a budai fonódó villamoshálózat kialakításának vágány- és közműépítési munkái miatt
A kínai gazdaság növekedési üteme tovább lassulhat. Tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon, a menedzsment optimista az Adidas negyedéves eredményével kapcsolatban, de kedden többet fogunk majd...
Nem csak a politikai pártok között zajlik vita arról, hogy a halálbüntetésről vagy a bevándorlásról érdemes-e társadalmi vitát nyitni, elemzők is megosztottak a kérdést illetően. Mivel a miniszterelnök által felvetett kérdések egyike sem rendezhető nemzetállami szinten, erősen kérdéses, hogy volt-e értelme bedobni őket. Politikai elemzőket kérdeztünk arról, mi állhat a többször használt témák…
Úgy érzed, kifolyik a kezedből a pénz? Olvasd el kezdő tippeinket és legyél ura a pénztárcádnak! A legtöbben még nem tudtunk bánni a pénzzel, amikor először a saját lábunkra álltunk. És rengetegen vannak, akik azóta sem jutottak sokkal előbbre. Az alábbiakban a legfontosabb irányvonalakat vázoljuk fel, hogy segítsünk a lényegre fókuszálni, amikor a pénzkezelésről van szó: 1. Figyeld meg,…
Örömmel jelentjük, hogy immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre az Opel hagyományos Családi Fesztiválja, az idén jubileumot ünneplő Opel Legendák Találkozása, 2015. május 16-án a Hungaroringen. Örömmel jelentjük, hogy immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre az Opel hagyományos Családi Fesztiválja, az idén jubileumot ünneplő Opel Legendák Találkozása, 2015. május 16-án a Hungaroringen. Az…
Az afroamerikai Ben Carson a republikánus szélsőjobb, az ultrakonzervatív Tea Party favoritja, abortusz- és melegházasság-ellenes és az Obamacare heves bírálója.
Gabriel García Márquez világhírű regényének értékes példányát a XXVIII. bogotai könyvvásáron állították ki, a lopást szombatra virradóra fedezték fel, de csak vasárnap jelentették be. A Száz év magány első kiadása 1967-ben jelent meg a Buenos Aires-i Editorial Sudamericana kiadónál nyolcezer … Folytatás
Washington - Lövöldözés volt egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításon Dallas egyik külvárosában helyi idő szerint vasárnap este egy kulturális központ mellett; ketten meghaltak, az épületet lezárták, a környéket kiürítették.
Reggel hét óra körül az eurót 303,85 forinton, a dollárt 271,44 forinton, a svájci frankot 290,76 forinton, a japán jent pedig 2,2605 forinton jegyezték
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint bár 2014-ben átmenetileg kiugróan gyors, 3,6 százalékos volt a növekedés, a magyar gazdaság mégsem került a régióhoz mérten tartós felzárkózást biztosító pályára. Az idei kilátások ennél jóval kisebb ütemű, 2 százalék körüli növekedést valószínűsítenek - ezt tartalmazza a gazdaságkutató előrejelzése.
Nagyjából egyhavi mélypontja körül jár a forint az euró ellenében, ahova enyhe, de folyamatos leértékelődést követően került. Hétfő reggel 303-304 körüli jegyzéseket látunk, ami immár az 50 napos...
Kína feldolgozóipari aktivitása áprilisban az új megrendelések visszaesésének köszönhetően egy éve nem látott mértékű zsugorodást mutat a HSBC felmérése alapján.