2015. május 5. kedd

máj. 5
18:01
Agyhártyagyulladást diagnosztizáltak az MTVA egyik munkatársánál (444.hu)
ÁNTSZ helyszíni vizsgálatot és felvilágosítást tartott az MTVA irodáiban. A fertőzött munkatárs kollégáinál gyógyszeres kezelést javasoltak, megelőző jelleggel. (MTI)
máj. 5
18:03
Tavasszal is védjük bőrünket a napégéstől! (WebBeteg)
Évente kétezer új melanomás esetet diagnosztizálnak hazánkban. Bőrünk védelme érdekében tavasszal is kerüljük el a napégést.
máj. 5
18:03
Őrizetbe vették a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosát (444.hu)
A férfi korábban önfeljelentést tett, ezután vizsgálódtak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai csalás ügyében a cégnél. A kár állítólag meghaladja a négymilliárd forintot. A rendőrség a férfi előzetes letartóztatását indítványozza. (MTI)
máj. 5
18:05
Ötvenhat évig volt szökésben, most kapták el (444.hu)
Frank Freshwaters még 1957-ben gázolt el egy gyalogost.
máj. 5
18:06
Tudtad? Megvan a toka ellenszere! (Blikk)
Egy bizonyos kor után senki nem szeret magáról szelfiket készíteni, mert szinte mindenkit utolér a rém: a toka! Akinek ilyen zsírréteg rakódik le az álla alatt, arról ugyanis szinte lehetetlen előnyös fotókat készíteni. Most azonban úgy tűnik, egy új módszer segítségével eltüntethetők a kellemetlenkedő zsírpárnácskák, írja az osztrák gesund.at.
máj. 5
18:06
Babos kiesett a nyitókörben (Infostart)
Babos Tímea már a nyitófordulóban kiesett a szlovákiai Nagyszombatban (Trnava) zajló, 100 ezer dollár összdíjazású, salakpályás tenisztornán.
máj. 5
18:06
Kínos felcsúti fűcsere (Blikk)
Felcsút ‒ A hír meglepő: cserélni kell a Pancho Aréna fűtakaróját és vízelvezető rendszerét! Az élvonalbeli futballcsapat stadionját tavaly adták át, így megdöbbentő, hogy a gyep és az alatta levő berendezés alig egy évet bírt ki.
máj. 5
18:06
Útzár a 81-esen (Alternatív Energia)
A 77-es kilométernél ütközött egy személykocsi és egy kisteherautó.
máj. 5
18:12
Varga Mihály: érdemben javultak a 2015-ös gazdasági kilátások (ProfitLine)
A 2015-ös gazdasági kilátások érdemben javultak, az idén a magyar gazdaság növekedése 3 százalék fölött alakulhat, ennek alapján emelte a kormány az elmúlt héten az eddigi 2,5 százalékról 3,1 százalékra az ez évre várt gazdasági növekedési prognózisát - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara keddi budapesti közgyűlésén.
máj. 5
18:12
Elsírta magát C. Ronaldo érkezésekor! - videó (Sport365)
Hisztérikus fogadtatásban részesült Cristiano Ronaldo Torinóban, egy nappal a Juve-Real BL-elődöntő előtt. Először autogramot, majd ölelést, végül sírógörcsöt kapott az olasz kislány. Videó!
máj. 5
18:14
Értékszállítók sztrájkja - Továbbra sincs megállapodás (ProfitLine)
Továbbra sincs megállapodás az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet (ÉÖDSZ) és a munkáltató között az idei bérekről.
máj. 5
18:14
"Majd én helyreteszem Mayweathert" (Sport365)
Floyd Mayweather múlt hétvégi győzelmét követően újból megindultak a találgatások, hogy vajon ki lesz a veretlen amerikai következő ellenfele. A sorban régóta várakozó Amir Khan ezúttal nagyon bizakodó. A 28 éves brit "helyretenné" Floyd Mayweathert - írja a profiboksz.hu
máj. 5
18:15
Nem a tankok, hanem az orosz rubel hódítja meg Kelet-Ukrajnát? (Privátbankár)
Az orosz befolyás egyre erősebb a szakadár területeken, ennek egyik jele, hogy a rubel lassan kiszorítja a hrivnyát. Van, ahol már nyugdíjat is fizetnek vele, a hrivnyából viszont hiány van. Ha tartós lesz a tűzszünet, kettős pénzrendszer lehet, ha nem, akkor a rubel győzhet.
máj. 5
18:15
Meghódítják Amerikát a Casanova sztárjai (Blikk)
Budapest — Igazi nagy durranásra készül hetek óta titokban Kulcsár Edina (24) és Tolvai Reni (24).
máj. 5
18:15
Magasabb pulzusszám - nagyobb infarktusveszély! (Blikk)
A nyugalmi állapotban mért pulzusszám jelzi a szívinfarktus veszélyét. A kutatók most kiderítették, hogy ez a megállapítás azokra is helytálló, akik nem szenvednek valamilyen szívbetegségben, írja az osztrák gesund.at.
máj. 5
18:15
Garanciális felülvizsgálat miatt állnak az új szegedi trolik (Blikk)
máj. 5
18:15
Így fizet osztalékot részvényeseinek a MOL (Portfolio)
Május 22-én lehet utoljára 2014. évi osztalékra jogosító MOL-részvényt vásárolni - derül ki a társaság friss közleményéből. Az osztalékfizetés június 3-án indul, pontos mértékét pedig május 21-éig...
máj. 5
18:15
Jemen: átterjedtek a harcok Szaúd-Arábia déli területeire (ATV)
A jemeni húszi lázadók ágyúkkal lőtték kedden Szaúd-Arábia területét, legalább két polgári személyt megölve, és öt szaúdi katonát elfogtak egy támadásban, amely azt hivatott mutatni, hogy a felkelők az ellenük irányuló több heti légi támadások után is képesek támadó akciókra.
máj. 5
18:24
Nagy-Britannia bizonytalanságban (Infostart)
A II. világháború óta eltelt hét évtized legbizonytalanabb kimenetelű parlamenti választására készül Nagy-Britannia; az egyetlen bizonyosság az, hogy a csütörtöki választások után vagy David Cameron eddigi konzervatív párti kormányfő, vagy Ed Miliband, az első számú kihívó, az ellenzéki Munkáspárt vezetője lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.
máj. 5
18:24
Nem járnak a vonatok Szolnok közelében (Kripto Akadémia)
Szajol és Tiszatenyő között pótlóbuszok járnak.
máj. 5
18:30
Levélből csinált maszkot a Nkurunziza elnök ellen tüntető (444.hu)
Burundiban harmadszor is elindulna az elnök a választásokon, pedig ezt nem lehetne.
máj. 5
18:32
Már Szaúd-Arábiát lövik a jemeni lázadók (444.hu)
Ágyúkkal lőttek át a határon, két civilt megöltek, öt szaúdi katonát elraboltak. A térségben törölték a civil repülőjáratokat, és az iskolákat is bezárták. A húszi lázadók támadásaikkal bizonyítani akarják, hogy a szaúdi légitámadások ellenére is képesek harcolni. Jemen déli részén … Folytatás
máj. 5
18:33
Állataikat féltik a csajozó medvétől - videó! (Blikk)
Rudabánya — Szellemként járja a rengeteget Iwo, a lengyel barnamedve. A belé ültetett jeladónak hála a termetes állat minden lépését nyomon lehet követni, ez azonban nem nyugtatja meg az összes helybélit.
máj. 5
18:33
Újra lecsapott a villamos réme (Blikk)
Budapest ‒ Ismét villamosra szállt a 4-es, 6-os utasainak rettegett zaklatója.
máj. 5
18:33
Az év végéig működőképes lesz a NATO rakétapajzs romániai bázisa (Blikk)
máj. 5
18:33
Románia: év végére kész a NATO rakétapajzs (ATV)
Az év vége előtt működőképes lesz a NATO rakétapajzsának romániai bázisa - jelentette ki kedden Mircea Dusa román védelmi miniszter.
máj. 5
18:34
Hogyan befolyásolja az internet mentális egészségünket? Te is segíthetsz, hogy kiderüljön (444.hu)
A Semmelweis Egyetem kutat.
máj. 5
18:35
Rengeteg az illegális magzatgyilkosság a Balkánon (Blikk)
Tirana - A lánygyerek csak teher, a fiú szinte szent - ez a hozzáállás még mai is mindennapos a balkáni országokban.
máj. 5
18:35
Egymásra talált Magyarország és Csehország gazdasága (Blikk)
máj. 5
18:35
Ausztria feljelentést tesz az NSA kémkedése ügyében (ATV)
Ausztria teljes körű magyarázatot követel és feljelentést tesz azon hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az amerikai hírszerzés német közreműködéssel kémkedett az ország után - közölte kedden Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.
máj. 5
18:42
Ausztria feljelentést tesz az amerikai-német kémkedés ügyében (Infostart)
Ausztria teljes körű magyarázatot követel és feljelentést tesz azon hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az amerikai hírszerzés német közreműködéssel kémkedett az ország után - közölte kedden Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.
máj. 5
18:42
Németh Zsolt: a rigai csúcstalálkozón szolidaritást kell nyilvánítani Ukrajnával (Infostart)
Az Európai Unió és a keleti partnerségi programban részes országok május 21-22-i rigai csúcstalálkozóján az EU-nak látványosan ki kell nyilvánítania szolidaritását Ukrajnával - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke kedden egy brüsszeli tanácskozáson.
máj. 5
18:44
Egyeztet az egészségügy (Infostart)
A túlmunka és a túlórák kérdése is napirendre került azon az egészségügyi ágazati egyeztetésen, amelyet Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hívott össze kedd délelőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes államtitkársága az MTI-vel.
máj. 5
18:45
Így reagált az NGM az Európai Bizottság prognózisára (ProfitLine)
A konvergenciaprogramban bemutatott intézkedéseket, így a jövő évi adócsökkentések fogyasztást erősítő hatásait is figyelembe véve az Európai Bizottság makrogazdasági és költségvetési előrejelzése lényegében összhangban van a kormány várakozásaival - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel. A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy az EB javította a magyar gazdaság…
máj. 5
18:51
Szárnyakat kapott az olaj, csak a magyar részvények nem estek (Privátbankár)
Európában rossz volt a hangulat, Budapesten kívül csak Norvégiában és Írországban tudott emelkedni a tőzsde. A Mol épphogy megkapaszkodott 15 000 forint felett, az OTP pedig 6000 felett. A forint nagyokat ugrált, 304 forint is volt egy euró. Szárnyakat kapott az olaj, az arany ismét az 1200 dollárt ostromolja.
máj. 5
18:51
Fertőző agyhártyagyulladás a köztévénél (Blikk)
Budapest – Az igen veszélyes betegséget az MTVA egyik munkatársánál diagnosztizálták.
máj. 5
18:51
Négy magyar döntős a New York Festivalson (Kreatív Online)
A Possible három, a DDB egy shortlistes helyet húzott be.
máj. 5
18:51
Babos kiesett a nagyszombati tenisztorna nyitókörében (Blikk)
máj. 5
18:53
Ausztria feljelentést tesz az amerikai-német kémkedés ügyében (Blikk)
máj. 5
19:00
Bajnokok Ligája - A Real Madrid miatt nem ünnepelhetett a Juve (Infostart)
A Juventus szombaton újra olasz bajnok lett, de nem sok ideje volt ünnepelni, mivel kedden már a címvédő Real Madridot fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
máj. 5
19:00
Bajban a fehérvári hokicsapat (Alternatív Energia)
Három légiós biztosan távozik, érkezőkről még nincs hír.
máj. 5
19:02
Egészségügy - Elhúzódó tárgyalások (Alternatív Energia)
A túlórákról is tárgyaltak az államtitkárral.
máj. 5
19:03
Kínában a muszlim boltosoknak is kötelező cigarettát és alkoholt árulniuk (444.hu)
Pedig a vallási előírások tiltják ezt.
máj. 5
19:05
Lukács Lajos iskolaigazgató mellett tüntettek Kecskeméten (444.hu)
A Bányai Júlia Gimnáziumot huszonkét éve vezető igazgatót mindenféle indoklás nélkül múlt hét csütörtökön váltották le a fideszes képviselők. Az indokolatlan leváltás nagy felháborodást váltott ki a tanulók és az szülők körében. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
máj. 5
19:07
Trú horror: jön a kecske szimulátor zombis változata (444.hu)
A Goat Simulatorhoz érkezik a zombis kiegészítő május hetedikén, öt dollárért. Gépfegyver az állaton. (Engadget)
máj. 5
19:09
Futópadon halt meg a Facebook-vezér férje (Blikk)
Puanta Mita ‒ Egy futópadról leesve, fejsérülésébe halt bele Dave Goldberg (†47), Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgatójának férje.
máj. 5
19:09
A cseh piacon megnyitotta első töltőállomását a Mol (Blikk)
máj. 5
19:09
Új országban jelennek meg a MOL-benzinkutak (Portfolio)
A Mol-csoport kedden megnyitotta első Mol töltőállomását Prágában; a csoport tulajdonában lévő Lukoil és a Slovnaft benzinkutak folyamatos márkanévváltásának eredményeként további, mintegy 80...
máj. 5
19:11
Mentőakciót indít a földért Áder János (Blikk)
Budapest — Világméretű kezdeményezés hazai motorja lett Áder János. Az államfő aláírásokat gyűjt a klímaváltozás ellen, s ehhez internetes honlapot hozott létre elobolygonk.hu címmel, ami holnaptól él.
máj. 5
19:18
Fából vasparipa - fotó! (Infostart)
Fából készített traktort Tiszaörsön egy férfi.

Keresés