2015. május 7. csütörtök

máj. 7
17:30
Délután 303,82 forinton állt az euró (Alternatív Energia)
17 órakor az euró 303,82-, a svájci frank 292,76 forinton állt.
máj. 7
17:30
Kudarcra van ítélve a Török Áramlat (ProfitLine)
Egy neves szakértő szerint kudarcra van ítélve a Török Áramlat, a Gazprom orosz gázvállalat európai partnereinek nem kell semmit tenniük, nyugodtan kivárhatják a projekt "természetes kimúlását".
máj. 7
17:30
40. születésnapjára frissült a 3-as BMW - minden téren jobb lett (Auto Pult)
Többször is beszámoltunk már arról hasábjainkon, hogy még az idei év folyamán érkezik a BMW középkategóriásának frissített változata. A várakozásnak azonban vége, ugyanis a mai napon bemutatkozott a ráncfelvarrott 3-as BMW, amely az új Mercedes C-osztály és a hamarosan érkező, új generációs Audi A4 mellett szeretne maximálisan versenyben maradni – nézzük, hogy mivel!
máj. 7
17:32
Sághi Attila: nagyrészt uniós forrásokból valósulhat meg a kastélyprogram (Infostart)
Nagyrészt európai uniós forrásokból valósulhat meg a Nemzeti Kastély- és a Várprogram, amelyekhez csak minimális, a fenntarthatóság elősegítését célzó állami támogatás társul a tervek szerint - mondta el Sághi Attila, a Forster Központ elnöke az MTI-nek.
máj. 7
17:32
Több mint 30 millió eurós beruházással bővíti szolgáltatásait az Invitel (ProfitLine)
Több mint 30 millió eurót fektet be idén az Invitel Távközlési Zrt., melynek keretében átfogó fejlesztési programot indít lakossági- és üzleti szegmensében - jelentette be David Blunck, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 7
17:36
Sokkal többen tanulnának idén szakmát (Privátbankár)
Mintegy háromezerrel többen jelentkeztek szakképzésre az idén tavalyhoz képest, a még nem végleges adatok szerint.
máj. 7
17:39
Tarolt a magyar Harley - fotók! (Blikk)
Prága — Letarolta a mezőnyt az az átépített Harley–Davidson, amit egy magyar csapat alkotott.
máj. 7
17:39
A top 100 médiacég fele fizethet reklámadót (Kreatív Online)
Ez derül ki a Whitereport új fejlesztése, az Ad Upgrade adataiból.
máj. 7
17:39
Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban (Blikk)
máj. 7
17:39
Kiderült, mi lesz a bedőlt hitelekkel (Portfolio)
A hét legszűkebb esztendő véget ért a magyar bankszektorban, de könnyen elképzelhető, hogy további hét szűk év következik. Szabályozási környezet, stratégia, hitelkiváltás, magáncsőd, NHP - többek...
máj. 7
17:39
Tagadta bűnösségét az Örs vezér téri gázoló (ATV)
Tagadta bűnösségét a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön megkezdődött büntetőperben a fővárosi Örs vezér terén gázoló férfi. A vád szerint 2013 augusztusában epilepsziás rohama miatt autójával villamosmegállóba rohant, egy embert halálra gázolt, többnek pedig súlyos sérülést okozott a vádlott.
máj. 7
17:41
Ukrán területről lőhették le a Malaysia Airlines gépét (Blikk)
Egyes orosz szakértők azt állítják, hogy az ukrán kormányerők által ellenőrzött területről, egy Buk típusú föld-levegő  rakétával lőtték le tavaly júliusban a Malaysia Airlines Ukrajna  fölött átrepülő, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát  - írta egy orosz sajtóbeszámolóra hivatkozva csütörtökön a BBC.
máj. 7
17:41
Hivatalos: megnyílt a strandszezon (Blikk)
máj. 7
17:45
Máris túl a műtéten Pacquiao! (Sport365)
Artroszkópikus vállműtéten esett át szerdán Manny Pacquiao, aki múlt szombaton szenvedett vereséget egyhangú pontozással az amerikai Floyd Mayweathertől.
máj. 7
17:48
Lukasenka mégis elutazik Moszkvába (Infostart)
Moszkvába utazik munkalátogatásra május 7-8-án Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő - tájékoztatott csütörtökön az elnöki sajtószolgálat.
máj. 7
17:48
Epilepszia miatt gázolt halálra egy embert? (Kripto Akadémia)
Tagadta bűnösségét az Örs vezér terén gázoló férfi a per első tárgyalásán.
máj. 7
17:48
Hány éves vagy valójában? – megmondjuk az alapján, hogy mit utálsz (444.hu)
A legbenső énünket semmi más nem árulja el annyira, mint a gyűlölet.
máj. 7
17:50
Budapesti Pálinkafesztivál - Fókuszban az alma (Kripto Akadémia)
A vendégek megkóstolhatják az év almapálinkáját is, amely 8 főzde blendjéből készült.
máj. 7
17:50
A NASA ufókeresőjével találtak túlélőt a nepáli romok alatt (444.hu)
Azt gondolták, majd az exobolygón keresnek vele életet, de Nepálban is jól jött.
máj. 7
17:52
Az érpataki polgármester eltűnt a Facebookról (444.hu)
Márk Zuckerberg, bajban vagy. Rossz emberrel kezdtél ki.
máj. 7
17:54
Portfolio konferencia - Farkas Ádám: javult az európai bankok tőkehelyzete (Infostart)
Az európai bankok tőkehelyzete nagymértékben javult, a bankrendszer tőkevonzó képessége azonban még nem állt helyre, ráadásul az európai bankvezetők arra számítanak, hogy az IT és a banki működés kockázatai megnövekednek a jövőben - mondta Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság (EBA) főigazgatója a Portfolio Hitelezés konferenciáján csütörtökön Budapesten.
máj. 7
17:54
Öreg ember nem vén ember – vagy leáldozott a Templeton-főnöknek? (Privátbankár)
Mark Möbius az utóbbi években nem ért el túl jó hozamokat a feltörekvő piaci részvényekkel, ezért befektetőinek egy része is elpártolt tőle. Hosszú távú eredménye azonban még mindig jó. Neki van igaza, és a piacok őrültek meg?
máj. 7
17:56
Valami nem stimmel az elszámolással: vizsgálódik a felügyelet (Privátbankár)
Több árfolyamgátas ügyfélnél emelkedik a törlesztőrészlet, pedig alapesetben erre 5 évig nem lenne mód.
máj. 7
17:57
Karda Bea: Gyógyult vagyok! (Blikk)
Budapest — Karda Bea (64) nagyon jó híreket kapott: minimális az esélye, hogy az énekesnő újra daganatos beteg legyen.
máj. 7
17:57
Művelt Marketinges: hogyan születtek meg a diétás üdítők? (Kreatív Online)
A Cola találta ki, vagy a Pepsi? Milyen fogyasztói igényre volt válasz?
máj. 7
17:57
Lefulladt a főpróbán Putyin csodatankja (Gondola)
Lefulladt az új T-14-es orosz tank a Vörös téri díszszemle főpróbáján. Azzal próbálták magyarázni a dolgot, hogy ez is a gyakorlat része volt, bár a tank gyártója elszólta magát, amikor arról írt a Twitteren, hogy lámpalázas volt a harckocsi vezetője
máj. 7
17:57
Javult az európai bankok tőkehelyzete (Blikk)
máj. 7
17:57
Orbán Viktor megvédte a magyar kormányt (ATV)
Az ellenkező véleményekkel szemben a fontos dolgokban igenis kiszámítható a magyar kormányzat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara éves taggyűlésén, csütörtökön Budapesten.
máj. 7
17:59
Szellemes parti volt a Játékszínben (Blikk)
Budapest — Vidám és kísérteties partival ünnepelték a Játékszínben a Vidám kísértet című vígjáték premierjét, amelynek két főszereplője Liptai Klaudia és Gálvölgyi János.
máj. 7
17:59
Az NVB újabb népszavazási kezdeményezést hitelesített (Gondola)
Ez azt jelenti, hogy a huszonnyolc kezdeményezésből - a korábban elfogadottakkal együtt - öt "rendszerbontó" népszavazás indulhat, ha valamennyi ügyben lezárulnak a jogorvoslatok
máj. 7
17:59
Izmosodott a forint reggelhez képest (Blikk)
máj. 7
17:59
Négyen megsérültek egy balesetben a 4-es főúton (ATV)
Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött a 4-es főúton Kaba és Püspökladány között csütörtök délután, az érintett útszakaszt félpályán lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
máj. 7
18:01
Elmarad a Feyenoord-Vitesse mérkőzés, mert sztrájkolnak a rendőrök (Blikk)
máj. 7
18:03
Brüsszel beruházásokat sürget az innováció előmozdítása érdekében (ProfitLine)
További beruházásokat sürget az Európai Bizottság az innováció előmozdítása érdekében - mondta el Carlos Moedas, a brüsszeli testület innovációért is felelős tagja csütörtökön.
máj. 7
18:06
Több mint 30 millió eurós beruházással bővíti szolgáltatásait az Invitel (Infostart)
Több mint 30 millió eurót fektet be idén az Invitel Távközlési Zrt., melynek keretében átfogó fejlesztési programot indít lakossági- és üzleti szegmensében - jelentette be David Blunck, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 7
18:12
Gazprom: 2016 decemberében kezdik üzembe helyezni a Török Áramlatot (Infostart)
Jövő év decemberében megkezdik a Török Áramlat gázvezeték üzembe helyezését, a vezetéken Ukrajna megkerülésével jut az orosz fölgáz Európába.
máj. 7
18:12
Nevezz csak CUC-nak! Megszüntetnék a kettős pénzrendszert - képek (Privátbankár)
A szocializmusból nálunk is jól ismert feketepiaci valutaárfolyamok, valutás boltok és valuta-utalványok rendszerét Kubában a tervek szerint lassanként felváltaná a deviza szabad lebegtetése. Ez talán még a diplomáciai nyitásnál is sokkal fontosabb. De akkor mi lesz az amúgy is nyomott bérekkel és árakkal?
máj. 7
18:15
Ilyet még nem pipáltál! Kápolnát épített a kertjébe Győzike (Blikk)
Nógrádmegyer — Saját kápolnát építtetett magának Gáspár Győző (42).
máj. 7
18:15
Kolóniát építünk a Holdon (Blikk)
Párizs — Holdbázist akar építeni a Hold Földről nem látható oldalán az Európai Űrügynökség (ESA) új főnöke!
máj. 7
18:15
Nézzék meg a Tesco legújabb reklámját! (Kreatív Online)
Az az üzenet, hogy náluk mindent megtalálni.
máj. 7
18:15
Kiszámítható és erős a magyar gazdaságpolitika (Gondola)
A számok bennünket igazolnak, mindenhol jóval jobban teljesítünk, mint az európai átlag - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.
máj. 7
18:15
Lázár növelné a közbeszerzések nyilvánosságát (Blikk)
máj. 7
18:15
Családok tízezrei szabadulhatnak meg az adósságaiktól (Pénzcentrum)
Kiderült, kik élhetnek a magáncsőddel....
máj. 7
18:15
Juncker: egy csapatnyi csirke erősebb az EU-nál (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön ismét egy közös európai uniós hadsereg létrehozását szorgalmazta, s úgy fogalmazott, egy csapat csirke is nagyobb fenyegetést képes jelenteni, mint az EU.
máj. 7
18:17
Visszatért régi szerelméhez Mihaldinecz Rudolf (Blikk)
Forma–1-es pilótából csúcskategóriás szerelő lett Mihaldinecz Rudolf (54).
máj. 7
18:17
Az Internazionale hanyagolja Dzsudzsákot (Blikk)
máj. 7
18:19
22 millióval tartozik, miután rendezték a lakáshitelét (Blikk)
Budapest — M. Gábor (38) hiába örült, amikor meghallotta, hogy a kormány rendezi a devizahitelesek sorsát, csalódnia kellett.
máj. 7
18:21
Jéggel támadt a szerdai vihar - fotók! (Blikk)
Magyarország — Hirtelen érkezett és hatalmas pusztítást végzett: kicsavart fákat, leszakadt villanyvezetékeket és megrongálódott tetőket hagyott maga után a szerdai vihar.
máj. 7
18:21
Top 6 tanács a futószezonra (WebBeteg)
Ilyenkor sokan belevágnak a futóedzésekbe, amelyeket azonban a felkészülés hiánya és a térdfájdalom is akadályozhat. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Fájdalomcentrum reumatológusa a hatékony edzés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
máj. 7
18:21
Orbán: A különadók maradnak, örökösödési adó nem lesz (444.hu)
A német iparosokat nyugtatta meg Orbán Viktor, hogy a különadók ellenére a fontos dolgokban kiszámítható a magyar gazdaságpolitika. A sikeres családokat viszont nem büntetné örökösödési adókkal.

Keresés