Jogsegély kérelemmel élt az Egyesült Államok felé, ha 30 napon belül nem intézkednek, akkor a bíróság kötelezi a magyarországi internetszolgáltatókat, hogy tegyék elérhetetlenné a neonáci portál egyik cikkét, közölte a Fővárosi Törvényszék az atv.hu-val.
Ő volt a16. század leghatalmasabb uralkodója. Az első Európában, aki politikáját teljes egészében a bankoktól tette függővé. Vele indult az újkor és a kora kapitalizmus, regnálása alatt vette kezdetét a globalizáció, akárcsak a keresztény felekezetek vitája.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2 milliárd 15 millió forintos pályázatot írt ki a települési önkormányzatok részére a helyi közösségi közlekedés támogatására.
Querétaro – Duplán bosszankodhatott Ronaldinho (35). A brazil focizseni csapata, a Querétaro elbukta a mexikói bajnokság döntőjét, ráadásul pimasz góljáért sárga lapot kapott a bírótól
2009 októbere óta nem volt ilyen alacsony a személyes fogyasztások árindexe (PCE) az Egyesült Államokban, mint áprilisban. Az éves mutató mindössze 0,1 százalékos drágulást jelez, de a magárindex is...
Délután többnyire erősödnek az európai tőzsdék, a fókuszban továbbra is a Görögország és az Eurózóna közötti tárgyalások vannak. A hazai részvénypiacon viszont rossz a hangulat, a legtöbb blue chipet...
Nem akkor kell észbe kapni, amikor már nagy a baj. Kezdjük el időben óvni szerveink egészségét, hogy később se legyen szükség gyógyszeres kezelésre, műtéti beavatkozásokra, s minél tovább megőrizzük testi, szellemi frissességünket.
Sokan esznek manapság gabonapelyhet reggelire – azt azonban csak kevesen tudják, hogy a müzli alapanyagát eredetileg egy John Harvey Kellog nevű amerikai orvos találta fel a 19. század végén, hogy ezzel tartsák magukat távol az emberek például a szextől és az önkielégítéstől, írja a huffingtonpost.de.
Azért jelennek meg ilyen lassan a kiírások, mert a Miniszterelnökség és a szaktárcák komoly vitát folytatnak az egyes pályázatok feltételrendszereiről. A Miniszterelnökség a múlt héten azért nem...
A nem teljesítő háztartási hitelek között a 182 ezer jelzáloghitel szerződés jelent rendszerkockázatot a kitettség magas volumene miatt mind rendszerszinten, mind pedig az ügyfelek szintjén. Bár...
Románia Bulgáriával közösen akarja lebonyolítani a drága gyógyszerek beszerzését, hogy előnyösebb árakat tudjon kialkudni, de a tervezett "gyógyszerunióba" a térség többi országának csatlakozását is szívesen bevonnák - erősítette meg hétfőn a Hotnews.ro román hírportálnak Nicolae Banicioiu, a bukaresti kormány egészségügyi minisztere.
Most, hogy mindenki forinthiteles lett, és lehetőség nyílik a fix, ill. változó kamatozás között dönteni, érdemes összehasonlítani őket. Főként a változó kamat, ill. az ennek alapjául szolgáló jegybanki alapkamat mértékének lehetséges alakulását elemezzük, de még azt is tisztáznunk kell, egyáltalán mi tekinthető fix kamatozásnak.
Rafael Beníteznek huszonnégy órára sem volt szüksége utolsó nápolyi meccsét követően, máris Madridban van, ahol már csak arra készül, hogy kinevezzék a Real Madrid vezetőedzőjévé.
Zürich – Már nem csak Joseph Blattert (79), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken újraválasztott svájci elnökét, hanem az európai szervezetet (UEFA) vezető francia Michel Platinit (59), és az orosz sportminiszter Vitalij Mutkót (56) is ki akarja hallgatni a hatóság a korrupciós ügyekben indított eljárás során.
Komolyan vette a Legfőbb Ügyészség Horváth András volt NAV-munkatárs állításait, és minden részletnek a végére járnak. Az amerikai Bunge céget érintő "korrupciós jellegű ügyben" már van gyanúsított...
Remek hírek jöttek a magyar iparról - az euróövezeti BMI tízéves csúcson van - nőtt az export és az import is - az elemzők bizakodóbbak lettek a magyar gazdasággal kapcsolatban és több autót és több ingatlant veszünk.
A július végi Formula-1-es Magyar Nagydíj előtt is több kiemelt program várja a szurkolókat - mondta az InfoRádiónak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Budapest – A Pápa ellen 2-0-ra megnyert szombati NB I-es zárómeccs után még nem tudta, hol folytatja Marco Rossi. Hétfőn újabb kétéves szerződést kötött a Bp. Honvéd labdarúgócsapatával
Megkapta a hazai és nemzetközi forgalomban való közlekedésre jogosító típusengedélyt a MÁV-Start első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija - tudatta a MÁV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közös közleményben hétfőn.
A 19 éves brit tanuló igen hatásos írásban indokolja meg, hogy miért nem akar megfelelni a társadalmi elvárásoknak. „Nem szőrtelenítek és nem is fogok” – ez volt a címe egy egyetemi dolgozatnak, amelyet Yasmin Gasimova, a Liverpool University 19 éves hallgatója írt. Yasmin esszéjében elmeséli, hogy 10 éves korában elkezdett ugyan borotválkozni, amikor a fiúk a játszótéren elkezdték csúfolni a…
Komolyan vette a Legfőbb Ügyészség Horváth András volt NAV-munkatárs állításait, és minden részletnek a végére járnak. Az amerikai Bunge céget érintő "korrupciós jellegű ügyben" már van gyanúsított...
Májusban a magyar autópiac szerény mértékben ugyan, de tovább erősödött. A legfrissebb statisztikákból ugyanis kiderült, hogy tavaly májushoz képest 2 százalékkal több új személygépkocsi került...
Töretlennek tűnik az áprilisban kialakult leértékelődő trend a forint piacán, így pedig hétfő délben sem vagyunk messze attól, hogy újabb háromhavi mélypont alakuljon ki az euró ellenében. 309 alatt...
Magyarország betartja menekültügyi kötelezettségeit - írta Czukor József, Magyarország berlini nagykövete a Süddeutsche Zeitung című német lapban hétfőn közölt olvasói levelében.