A bronzkorban alakult ki az eurázsiai népek mai génkészlete - derült ki az eddigi legkiterjedtebb mintavételen alapuló nemzetközi archeogenetikai és régészeti projektnek köszönhetően, amelyben az MTA BTK Régészeti Intézetének, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek és a Szegedi Tudományegyetemnek a tudósai is részt vettek.
A Tokaj Kereskedőház Zrt. az idén 100 ezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi, a legalacsonyabb kilónkénti árral számolva - az előírások szerinti legnagyobb termésmennyiség értékesítése esetén - a minimális termelői árbevétel várhatóan meghaladja a hektáronkénti 1,1 millió forintot - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
A gyakorlatban gyorsan hasznosítható innovatív kutatásokat támogató tudáspark kialakítására nyert csaknem 583 millió forint uniós támogatást a Debreceni Egyetem, a városi önkormányzat, a helyi iparkamara és az INNOVA fejlesztési ügynökség alkotta konzorcium - jelentették be hétfőn a projekt nyitórendezvényén a cívisvárosban.
Budapest — Folyton hangoskodnak, sokszor kiabálva veszekednek, és rendszeresen éjszakákon át buliznak – ezt állítják Tolvai Renátáról (24) és Kállay-Saunders Andrásról (30) a szomszédok.
Balatonfüred — A legnehezebb döntést kellett meghozniuk Dia (†9) szüleinek, amit szülő csak meghozhat: el kellett határozniuk, hogy mi legyen halott kislányuk szerveinek a sorsa – azt kellett megmondaniuk, hogy gyermekük halálával életet adhat-e másoknak.
A június 10-ei egyiptomi merénylet is azt mutatja, hogy fokozott elővigyázatosság mellett tanácsos felkeresni az olyan népszerű nyaralóhelyeket is, mint például Törökország vagy Tunézia - hívja fel a figyelmet a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata.
A szakmát mesterkurzusokkal, a közönséget koncertekkel, historikus táncbemutatóval és barokk piknikkel várja a fertődi Esterházy-kastélyban június 27. és július 4. között tartandó Régi Zenei Napok - mondta el Szamosi Szabolcs, a fesztivált rendező Filharmónia Magyarország igazgatója.
Júliusban júniushoz képest növekvő áron számolható el a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség, kivéve az autógázt – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról.
Idén 25 éve alapították újra a Budapesti Értéktőzsdét. Remek kis évforduló: nem csak a brókerbotrányok, de a 2012-ben tőzsdére vitt BTel idei felszámolásán túl a TVK és a Danubius lehetséges...
Római kori kőoroszlánokat és -szfinxeket találtak Strasbourgban francia régészek. A nagyjából 70 centiméteres figurák valószínűleg egy mauzóleum részei voltak.
Két településen tartanak vasárnap időközi polgármester-választást: a Zala megyei Hottó és a Nógrád megyei Zabar választói szavaznak az új településvezetőről.
Előrecsomagolt rántott húsos szendvicséről, speciális szandálviselési szokásairól, harsányságáról és az idegennyelv-tudás hiányáról ismerszik meg a magyar turista egy felmérés szerint. A Szállás.hu nem reprezentatív kutatására 1300-an válaszoltak az interneten - mondta az InfoRádiónak Dorcsinecz József, a portál ügyvezetője.
Néhány hónappal a svájci frank robbanásszerű megerősödése után megjelennek a hirtelen értéknövekedés negatív hatásai is. Ennek eredményeképpen több tízezer munkahely került veszélybe, hisz a magas árak miatt a megrendelések nagyon nagy mértékben csökkentek. A Svájci Nemzeti Bank már korábban figyelmeztetett arra, hogy a frank ilyen mértékű hirtelen megemelkedése problémákat okozhat, többek között…
A gépek közötti kommunikáció szinte láthatatlanul, de lassan átszövi az üzleti élet minden területét. A saját munkafolyamatainkról szenzorok gyűjtik az adatokat, amelyek - okosan felhasználva - jelentős pénzeket takaríthatnak meg vállalatunknak - vallja Király István, a Vodafone vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese. A szolgáltató az adatgyűjtésben és az értékelésben is próbál…