2015. június 1. hétfő

jún. 1
20:51
Az amerikai reptereken szinte sosem veszik észre, ha valaki fegyvert akar csempészni a gépre (444.hu)
A titkos ügynököknek 70 alkalomból 67-szer sikerült úgy fegyvert felvinniük az utasszállítókra, hogy senki sem vette észre.
jún. 1
20:53
Megduplázzák a gyermeknevelési pótlékot Romániában (Gondola)
A parlament május 20-án szavazta meg, hogy a gyermeknevelési pótlék 42 lejről (mintegy 3000 forint) a duplájára, 84 lejre emelkedjen
jún. 1
20:55
Lázár János kedden Brüsszelben tárgyal (Gondola)
Brüsszelbe látogat kedden Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, tárgyalásain az Altus Zrt
jún. 1
20:57
Sok száz millió forintos segítség Kárpátaljára (Gondola)
Központi, hazai önkormányzati és civil, valamint határon túli felajánlásokból eddig sok száz millió forintnyi támogatás jutott ki Kárpátaljára.
jún. 1
20:57
Oroszlán végzett egy amerikai turistával egy dél-afrikai nemzeti parkban (ATV)
Oroszlán támadt egy amerikai turistára hétfőn a Dél-afrikai Köztársaság egyik vadasparkjában, a nő belehalt az állat harapásába - jelentette hétfőn az Eyewitness News hírportál.
jún. 1
20:59
Elhunyt az egyik leggazdagabb osztrák, a Billa alapítója (ATV)
Vasárnap 97 évesen elhunyt Karl Wlaschek osztrák ingatlanmágnás, Ausztria egyik leggazdagabb embere, a Billa osztrák kiskereskedelmi óriáscég alapítója.
jún. 1
21:00
Dárdai meghajtotta a válogatottat (Alternatív Energia)
A szakvezető szerint a finnek elleni meccsre már minden kerettagnak azonos edzettségi szinten kell lennie.
jún. 1
21:06
Biciklibalesete után hazaindult Svájcból az amerikai külügyminiszter (Infostart)
Egy katonai repülőgép fedélzetén egészségügyi személyzet kíséretében hazaindult hétfőn Svájcból John Kerry amerikai külügyminiszter, aki előző nap kerékpározás közben elesett, és eltörte jobb combcsontját - közölte az amerikai külügyminisztérium.
jún. 1
21:09
Hatékonyabban használjuk fel az uniós pénzeket (Gondola)
Hatékonyabb működést és gyorsabb ügyintézést hozott az új fejlesztéspolitikai intézményrendszer - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a Napi Gazdaságnak adott interjúban
jún. 1
21:09
Graham is indul a választáson (Blikk)
jún. 1
21:11
Új magyar nagykövetségek nyílnak (Gondola)
A következő másfél évben Magyarország két új nagykövetséget nyit Latin-Amerikában - Kolumbiában és Peruban -, és hármat Afrikában - Angolában, Etiópiában és Ghánában
jún. 1
21:11
Fél London leállt James Bond miatt (Blikk)
jún. 1
21:12
Az Alkotmánybíróság elismerte a földbizottságok létjogosultságát (ProfitLine)
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában elismerte a földbizottságok létjogosultságát, amit eddig sokan megkérdőjeleztek, ez az elismerés fontos lépés - mondta Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára az MTI megkeresésére hétfőn.
jún. 1
21:15
Vezetés - Best Practice Felmérés (HR Portál)
Egy ország és egy vállalat sikerét is nagymértékben az azt irányító vezetés határozza meg. A „Vezetés” egy gyakorlati szakma, aminek az elméletét meg lehet tanulni az egyetemeken és képzéseken, de igazán jó vezetővé csak a gyakorlati munka során válik az ember. Ezt a szakmát egy életen keresztül lehet tanulni, ahol fontos az egymástól való tanulás, a példaképek és a jó példák.
jún. 1
21:15
Gyurcsány egy bibliai idézettel érvelt a menekült-kérdésben (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint emberiességi, keresztényi, és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó "700 menekültet", akiknek az elhelyezését kérte az Unió az országtól.
jún. 1
21:15
Készül a válogatott, Dárdai meghajtotta a fiúkat! (Sport365)
Megkezdte felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken Debrecenben a litvánokkal játszik barátságos mérkőzést, majd jövő szombaton Finnországban lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn.
jún. 1
21:17
Újabb szenátor jelentette be az indulását az amerikai elnökválasztáson (ATV)
A biztonságpolitikai kérdésekben "héjaként" ismert Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor hétfőn bejelentette, hogy beszáll a 2016-os amerikai elnökválasztási küzdelembe.
jún. 1
21:18
Megbukott a belső ellenőrzésen a közlekedési hatóság (Alternatív Energia)
70 alkalomból 67-szer nem vették észre, hogy fegyver- vagy robbanóanyag-utánzatot próbáltak meg felcsempészni utasszállító gépekre.
jún. 1
21:20
Lőszert találtak egy utasnál a debreceni repülőtéren (Alternatív Energia)
A beszállásra jelentkező 29 éves férfi Hollandiába akart utazni.
jún. 1
21:24
Alkotmánybíróság: újra kell tárgyalni a földtörvény egyes részeit - a nap hírei (Infostart)
Másfél éven belül 5 új magyar nagykövetség nyílik Latin-Amerikában és Fekete-Afrikában. Hatályon kívül helyezte Biszku Béla büntetőperében az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárást rendelt el.
jún. 1
21:24
Rá sem lehet majd ismerni a Ligetre, ha megépül a Néprajzi Múzeum új épülete (444.hu)
Ki sem látunk majd a szocreál reneszánszból.
jún. 1
21:27
Újraírták A szürke ötven árnyalatát (Blikk)
jún. 1
21:33
122 milliós bánatpénz a Veszprémnek (Blikk)
Köln ‒ Ezüstéremmel és a téthez képest elenyésző, 122 millió forintos „zsebpénzzel" zárta a Bajnokok Ligája idei szezonját a Veszprém férfikézilabda-csapata.
jún. 1
21:33
FIFA: három sportvezetőt eltiltott az etikai bizottság (ATV)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága hétfőn minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Enrique Sanzot, az észak- és közép-amerikai konföderáció (CONCACAF) főtitkárát.
jún. 1
21:36
Tényleg itt a nyár! (Alternatív Energia)
Az enyhe, 13-18 fokos hajnalt követően a csúcshőmérséklet egyre többfelé eléri a 25-30 fokot.
jún. 1
21:42
Magyar Zene Háza: a napokban aláírhatják a szerződést a japán építésszel (Infostart)
Várhatóan a napokban aláírják a szerződést a Magyar Zene Házát tervező japán építész cégével, a Sou Fujimoto Architects-szel, Fudzsimoto Szu pedig a jövő héten Budapestre érkezik egyeztetni a Városligetben, a Liget Budapest projekt keretében felépülő új központról - hangzott el a témában rendezett hétfői háttérbeszélgetésen a Budapest Music Centerben (BMC).
jún. 1
21:42
Spanyolországban nincs elég férőhely a menekültek befogadására (Infostart)
Spanyolországnak bővítenie kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie - közölte a menekülteket segítő spanyolországi szervezet (CEAR) főtitkára hétfőn Madridban.
jún. 1
21:45
Roland Garros - Bacsinszky kiejtette Kvitovát (Infostart)
A 23. helyen kiemelt svájci Timea Bacsinszky három szettben búcsúztatta a negyedikként rangsorolt cseh Petra Kvitovát a francia nyílt teniszbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében.
jún. 1
21:45
Elveszettnek hitt festmények kerültek vissza egy képtárba (Blikk)
jún. 1
21:45
Szupergyors számítógép fejlesztését támogatja 135 millió euróval a holland kormány (ProfitLine)
A holland kormány informatikai kutató intézete (TNO) más szervezetekkel együttműködve 135 millió euróval finanszírozza egy újszerű elven, az úgynevezett kvantumtechnológián alapuló, minél eddiginél gyorsabb számítógép kifejlesztését - jelentette be hétfőn Jet Bussemaker holland oktatási miniszter.
jún. 1
21:45
Roland Garros: Sarapova és Kvitová búcsúzott, Serenánál is rezgett a léc (Agroinform)
Meglepetések a hölgyeknél, a férfiaknál viszont papírforma eredmények születtek a Roland Garros hétfői játéknapján.
jún. 1
21:47
Vitatkoznak Robin Williams örökösei (Blikk)
jún. 1
21:47
Magyarország környezeti állapota javult az elmúlt öt évben (ProfitLine)
Magyarország környezeti állapota javult az elmúlt öt évben - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a tárca szakmai rendezvényén.
jún. 1
21:48
Már a kkv-knek is elérhető áron a HR Felhő (HR Portál)
A HR Felhőt már sok nagy cég használja elégedetten. Segítségével toborzási folyamataik lerövidültek, saját adatbázist építenek, építik HR brandjüket, és kihasználják a social média platformok által nyújtott lehetőségeket, ezzel sokat faragva HR költségeikről. A Beck and Partners Kft. munkatársai a piaci igényekre reagálva kifejlesztettek a HR Felhő kis cégekre szabott verzióját, hogy nekik se…
jún. 1
21:51
A francia külügyminiszter megkerülné az amerikai kongresszust (ATV)
Az év végi párizsi ENSZ-klímacsúcson olyan megállapodást kell kötni, amelynek életbe léptetéséhez nem szükséges az Egyesült Államok kongresszusának jóváhagyása - közölte Laurent Fabius francia külügyminiszter hétfőn.
jún. 1
22:00
Bekérették a prágai orosz nagykövetet a cseh külügyminisztériumba (Infostart)
Bekérették hétfőn a cseh külügyminisztériumba a prágai orosz nagykövetet, adjon magyarázatot, miért tiltotta meg Moszkva négy cseh politikusnak az Oroszországba való belépést.
jún. 1
22:03
Három sportvezetőt eltiltott a FIFA etikai bizottsága (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága hétfőn minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Enrique Sanzot, az észak- és közép-amerikai konföderáció (CONCACAF) főtitkárát.
jún. 1
22:03
Három sportvezetőt eltiltott az etikai bizottság (Blikk)
jún. 1
22:05
Kevesebb a tartozás (Blikk)
jún. 1
22:06
Meghalt az ingatlanmágnás (Portfolio)
Vasárnap 97 évesen elhunyt Karl Wlaschek osztrák ingatlanmágnás, Ausztria egyik leggazdagabb embere, a Billa osztrák kiskereskedelmi óriáscég alapítója. A bécsi születésű Wlaschek 1953-ban...
jún. 1
22:18
Meghalt a Billa áruházlánc alapítója (Infostart)
Vasárnap 97 évesen elhunyt Karl Wlaschek osztrák ingatlanmágnás, Ausztria egyik leggazdagabb embere, a Billa osztrák kiskereskedelmi óriáscég alapítója.
jún. 1
22:18
Spanyolországban jelenleg nincs elég férőhely a menekültek befogadására (ProfitLine)
Spanyolországnak bővítenie kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie - közölte a menekülteket segítő spanyolországi szervezet (CEAR) főtitkára hétfőn Madridban.
jún. 1
22:21
Bennmaradt az élvonalban a Hamburg (Blikk)
jún. 1
22:21
Hosszabbítás és Stieber passza kellett, de bennmaradt a Hamburg! (Sport365)
Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Hamburger SV az előző idény osztályozója után most nem menekül meg a kieséstől, de a 91. percben egyenlített a hamburgi csapat, majd a hosszabbításban a győzelmet és a bennmaradást is kicsikarta.
jún. 1
22:23
Roland Garros: Nadal–Djokovics a nyolc között! (Sport365)
Roger Federer és Rafael Nadal is négy szettben ment tovább, mindkettőjükre igen komoly ellenfél vár a negyeddöntőben, a nőknél kiesett a címvédő Marija Sarapova.
jún. 1
22:27
Furcsa tárgyak is kerülnek az adománygyűjtő perselybe pénz helyett (Infostart)
Az adománygyűjtő perselybe dobált furcsa tárgyakat mutatott be egy német lelkész.
jún. 1
22:30
Savanyúbbak vagyunk az európai átlagnál (444.hu)
A környező országok közül pedig csak a szerbek látják rosszabnak a helyzetüket, mint mi.
jún. 1
22:39
Meghúzza magát a nyertes (Blikk)
jún. 1
22:48
Fókákra szerelt érzékelőkkel kutatják tudósok a távoli óceánokat (Infostart)
Érzékelőkkel felszerelt fókák segítették az utóbbi években a tudósokat az adatgyűjtésben az óceánok eldugott részeiben, támogatva az általános felmelegedéssel és a meteorológiai előrejelzésekkel kapcsolatos kutatásokat.
jún. 1
22:51
Törvényben szabályozzák a diákmunkáért adandó minimum juttatást (ProfitLine)
Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Keresés