Nagy problémát, de főleg nagy anyagi kárt jelent a hamisítás az Európai Unióban. Ugyanis az itt termelt gazdasági javak mintegy 40 százalékát előállító, a szellemi tulajdonjoghoz köthető vállalkozásokat egyre jobban fenyegetik a szervezett bűnözés által előállított és forgalmazott hamisított termékek. Legnagyobb veszélyben a kkv-k vannak.
Nincs könnyű helyzetben Sepp Blatter. A FIFA svájci elnöke ugyan lemondott tisztéről néhány nappal azt követően, hogy ötödször is trónra emelték, de nyugodt lehet, mert az FBI őt – egyelőre?... – nem találta bűnösnek. Íme, néhány tény Blatter múltjából!
Közel 30%-kal nagyobb egy főre jutó bevétellel és 20%-kal magasabb alkalmazotti bérrel dicsekedhetnek a szellemi tulajdonjoghoz köthető iparágakban (IPR) tevékenykedő európai vállalkozások, mint a más szegmensekben működő cégek, derült ki a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb felméréséből.
Tizenöt ember meghalt a szaúdi vezetésű arab koalíció légitámadásaiban szombaton Jemen több pontján - közölte a húszi felkelők irányítása alatt álló Szaba helyi hírügynökség.
Odakinn már elindult a nap, bár állítólag nem lesz nagyon meleg, 24-25 fokig melegedhet majd fel az idő, és kisebb záporok is lesznek. De akik mégsem a kirándulást választják, azok kövessenek minket, azonnal kezdünk!
Lehetséges, hogy nyomra bukkant az amerikai rendőrség a hónap elején megszökött két veszélyes fegyenc ügyében: egy bejelentés alapján mintegy 150 embert vezényeltek ki kutyákkal, illetve helikopterekkel, hogy átfésüljenek egy körzetet New York állam nyugati részén.
Holland hajóépítő a magyar pusztában – így jellemzi magát Jan Van der Weide. A környéken nincs tó sem, mégis tucatjával készíti a tengeri hajókat Tázláron.
Elkészült a Geocsodák Háza, a szlovák-magyar Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja. Salgótarján salgóbányai városrészében kedden adják át a létesítményt, amely nemcsak a térség értékeit mutatja be, hanem komplex szolgáltatásaival turisztikai központként is működik majd.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójának forgalma 39 milliárd forint volt a héten, ez gyakorlatilag megegyezik az előző heti 39,2 milliárd forinttal. A BUX 1,87 százalékos heti csökkenéssel, 21 470,94 ponton zárt pénteken.
Motorvonat ütközött össze személyautóval Tiszavasvári és Tiszalök között egy vasúti átjáróban vasárnap reggel, a balesetben hárman megsérültek - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A múlt évben 13,2 százalékos növekedéssel, 499 millió forintra emelkedett a K&H Biztosítónál az utasbiztosításból származó díjbevétel, ennek közel fele online kötésből származott – közölte a biztosító az MTI-vel. Az online kötések 70 százalékát a biztosító saját honlapján indítják az ügyfelek, a maradék hányad az internetes alkuszok részesedése. A biztosító által bemutatott arány azért érdemel ...
A Payday 2 PC-n hatalmas siker lett, konzolokon viszont nem sikerült befutnia. Az Overkill azért még egyszer megpróbálja a sokkal tartalmasabb, de nem sokkal szebb Crimewave Editionnel.
Baki - A tizenhat éves Lekrinszki Gina egy csapásra híres lett az Európai Játékokon. A magyar női vízilabda-válogatott kapusa holland segédlettel talált be a kapuba.
Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.
Cinthya Dictator varga Viktorral való szakítása óta nem volt senkivel... Igencsak ínséges időket él mostanában Cinthya Dictator.Amióta szakított Varga Viktorral - vagyis nyolc hónapja - nem szexelt. „Három csodálatos évet töltöttünk együtt. Nagyoninspirált a szexualitás vele, és tudom, hogy hamarosan újfajta szexuálisélményeket fogok megtapasztalni, de ez még így 25 évesen is félelemmel tölt…
Összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, amelyeket elkövethetsz nőként az ágyban. Ha forró szexre vágysz, feltétlenül figyelj oda ezekre, nehogy lelombozd... - és most nem csak a párod hangulatáról van szó.
Kilencszeres emberölés miatt emeltek vádat a charlestoni lövöldöző ellen. Dylann Roof azt vallotta: azért ölt feketéket, mert egy rasszista háborút akart elindítani. Az igazságügyi minisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy terrorcselekménynek minősítsék a mészárlást. Ha Roof-ot bűnösnek találja a bíróság, halálbüntetés is várhat rá. Részletek a videóban.
A szövetségesek áttérték a Maglerov—Grodek-s vonalat A felső Dnyeszternél az oroszok kiürítik állásaikat. — A Pflanzer-Baltin sereg véres csatái. Száz éve írtuk a keleti frontról.
Egyiküket rendőrgyilkosság miatt életfogytiglanra, a másik rabot pedig 25 évre ítélték, amiért 1997-ben egy fémfűrésszel feldarabolta 76 éves volt főnökét.