Egyre inkább terjed a kényszeres egészséges táplálkozás irányzata. A szakemberek szerint ez nem betegség, hanem egy túlzásba vitt viselkedés. Az érintettek nem az ételek mennyiségére, hanem a minőségére figyelnek, emiatt szorongás vagy depresszió alakulhat ki a mesterséges összetevőkből is álló élelmiszerek miatt, sőt, társas kapcsolatuk is megsínyli a kóros odafigyelést - mondta az InfoRádiónak…
Az ez évi állampapír-kibocsátások és a központi kormányzat adóssága az eredeti, az elmúlt év decemberében közzétett éves finanszírozási tervnek megfelelően alakul, nyugodt viszonyok jellemzik a...
Jelentősen enyhítené a vasárnapi forgalmat az M7-es autópályán, ha az autósok betartanának néhány szabályt; ezek közül az egyik, hogy használják a Székesfehérvártól Budapestig tartó harmadik sávot - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Több mint négyszáz terroristagyanús személyt tartóztattak le az utóbbi hetekben Szaúd-Arábiában, akik a hatóságok feltételezése szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettel álltak kapcsolatban - közölte az arab királyság belügyminisztériuma szombaton.
Ezen a hétvégén is tart az V. kerületi Kossuth Lajos utca aszfaltburkolatának felújítása, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap saját közösségi oldalán.
Közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében; a tűz elöl menekülő, az ablakon egy gyerekkel kiugró asszony, aki a helyszínen meghalt, a gyerek nagynénje volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délután az MTI-vel.
Több mint ötödével csökkentek a személyiszámítógép-eladások a második negyedévben az EMEA térségben - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat pénteken.
Mórahalom - Elkészült szombat délutánra a ideiglenes biztonsági határzár 175 méteres mórahalmi mintaszakasza, ahol négy az építésnél alkalmazható technológiát próbáltak ki.
Milyen időszakot kell figyelembe venni a csecsemőgondozási díj (csed), illetve a gyermekgondozási díj (gyed) alapjaként? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.
Azzal, hogy önkéntesek segítik a szerencsétlen rászoruló embereket, azzal semmi gond nincs – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Böröcz László arról, hogy az MSZP megnyitotta a székházát a menekülteken segítő civileknek.
Budapest — Tovább dübörög a Face Team-őrület! Az akrobatikus sportszínház 2004-ben alakult Takács Áron vezetésével, majd itthon a Csillag Születik tehetségkutatóban tűntek fel 2009-ben.
A hatóság a Twitteren bizonyította: gyilkost fogott. Közzétett ugyanis egy fotót, amelyen egy döglött kobra látható, az a hüllő, amelyik feltehetően végzett a 18 éves, texasi Grant Thompsonnal. De lehet, hogy az ügy ennél bonyolultabb.
Kínában nincs könnyű helyzetben a Tesla Motors, ahol az előzetes várakozásokhoz képest sokkal gyengébben teljesítenek az eladások területén. Ezen a helyzet változtathat a cég legújabb modellje, a...
Rekordot jelentő 43 740 dollárért (12,37 millió forint) kelt el aukción egy olyan tojáslabda, amely a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) elmúlt szezonjának egyik legnagyobb botrányát okozta - olvasható az espn.com oldalon.
A kalózhajók utáni kutatásban egy valami tűnik biztosnak, hogy semmi sem biztos. Előkerülő régészeti "kincsek" azonossága cáfolódhat meg a technika fejlődésével, ezáltal egyelőre nem sok támpont van a kutatók kezében.
A heves zivatar következtében Budapest délkeleti részén hirtelen 12-14 Celsius-fokot zuhant a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután Facebook-oldalán.
Több mint négyszáz terroristagyanús személyt tartóztattak le az utóbbi hetekben Szaúd-Arábiában, akik a hatóságok feltételezése szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettel álltak kapcsolatban - közölte az arab királyság belügyminisztériuma szombaton.
Nincs szükség terrorellenes művelet végrehajtására Kárpátalján, mert a megyében jelenleg nincs terrorveszély - jelentette ki Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivője szombaton a 112.ua kijevi tévécsatornának nyilatkozva.
A brit Stephen Cummings nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen honfitársa, Chris Froome növelte előnyét az összetett versenyben.
Budapest–Dabas — Sinkó Daniella (21) pillanatok alatt volt kénytelen maga mögött hagyni a gondtalan gyermekkort, amikor egyszerre vesztette el édesapját és kistestvérét.
Közösségi autómegosztó rendszeren (carsharing) dolgozik a Budapesti Közlekedési Központ. A közlekedési társaság honlapján a piaci szereplőktől kérdőíven kérnek információkat a szolgáltatás elindításához.