A testsúly mind a felnőtteknél, mind a gyermekeknél igen kényes téma, hiszen nagy befolyással van az ember egészségére, életkilátására és önbecsülésére. Természetesen azt, hogy valaki túlsúlyos vagy vékony, a genetika és mellette a mozgás és a táplálkozás befolyásolja.
Minősített emberöléssel gyanúsítják, és akár negyvenévnyi letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik azt az afgán férfit, aki a gyanú szerint hétfőn a vajdasági Királyhalmon történt dulakodás során agyonszúrta honfitársát.
A Zenit játékosai tortával kedveskedtek születésnapján a csapat brazil ászának, Hulknak, aminek csúnya vége lett, az ünneplés burleszkfilmbe illő jelenetbe torkollt. Mindez persze csak annak a vicces reklámsorozatnak a része, amelyben Hulk - stílszerűen - egy nehezen kezelhető szuperhőst játszik.
Megerősítené az osztrák-magyar határ védelmét az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium, az intézkedés része a hatóságok által az embercsempészet ellen meghatározott ötpontos programtervnek - közölte a Kronen Zeitung című osztrák lap online kiadása kedden.
Robin van Persie nem tudta közelebb segíteni új csapatát a továbbjutáshoz debütálása alkalmával, a török Fenerbahce ugyanis 0-0-ra végzett az ukrán Sahtarral a BL-selejtező harmadik fordulójának keddi esti "csúcsrangadóján", Isztambulban. A visszavágót jövő szerdán játsszák.
A küzdelmet akár nevezhetjük szimbolikusnak is, hiszen az eladási mögötti tartalom fontosabb, de azért korántsem mellékes, hogy melyik a világ legnagyobb autógyártója. A korona tavaly a Toyota fején landolt, ám 2015 első féléves adatai alapján úgy tűnik, hogy ezúttal a Volkswagen érezheti magát nyeregben.
Amikor a McLaren idén márciusban, a Genfi Autószalonon leleplezte középső modellsorozatának csúcsmodelljét, a 675LT-t, szinte mindenki elámult az autó kvalitásai és szépsége láttán. Aztán a második sokk akkor ért minket, amikor nyilvánossá vált a típus ára. A gyáriak 260 ezer fontban határozták meg a különlegesség ellenértékét, ami átszámítva úgy 114 millió forintnak felel meg.
Budapest — Hiába próbálta meg eltitkolni Vajna Tímea (32) húga, Palácsik Lilla (21), hogy kié az a rózsadombi luxuslakás, amelyben a szerelmével, Gáborral él, a Blikk megtudta: Andy Vajna (70) cége, illetve a felesége, Tímea, valamint egy kisebb részben a kormánybiztos anyósa tulajdonában van a százmillió forintot érő, több mint száz négyzetméteres álomotthon.
Budapest – Érzelmes búcsút vett Budapesttől a magyar úszóválogatott, amely útra kelt az oroszországi Kazanyban zajló vizes világbajnokságra, ahol augusztus 2. és 9. között ugranak medencébe.
Az közhelyszerű tény, hogy az intelligens embereknek kevésbé kell megerőltetniük az agyukat ugyanazon feladat megoldásához, mint "a butáknak", svájci kutatók viszont ezúttal "az okosak és a még okosabbak" eltérő mértékű agyi aktivitása révén is mérték a különbözőségeket.
Augusztusban lépnek hatályba a módosított személyszállítási törvénynek a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai, amelyek – egyebek mellett – kimondják, hogy az utazási kedvezmény igénybevétele a kártya kiváltásához köthető.
A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását - magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést - közölte a Semmelweis…
A General Motors (GM) amerikai konszern 5 milliárd dollárt fordít új típusú autó gyártására a SAIC kínai állami autógyártóval közösen, kizárólag a fejlődő országok piacára.
A svájci frank januári hirtelen erősödése és a mostani görög események is rávilágítottak a továbbra is velünk élő számottevő árfolyamkockázatra. A megmaradt, túlnyomórészt gépjármű-finanszírozási...