2015. július 29. szerda

júl. 29
0:12
BL: Nem érzem kínosnak a Vidi eddigi szereplését – Szolnoki (She)
A Videoton labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a BATE Boriszovval a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. A találkozó után Bernard Casoni, a fehérváriak vezetőedzője, valamint Szolnoki Roland, Kovács István és Gyurcsó Ádám értékelt az NSO Tv-nek.
júl. 29
0:16
NB I: Kassai Viktor vezeti a Vasas–Fradi fővárosi derbit (She)
Kassai Viktor vezeti a Vasas–Ferencváros mérkőzést a labdarúgó NB I 3. fordulójának szombati játéknapján. A DVTK–Videoton meccsen Iványi Zoltán, a Bp. Honvéd–DVSC-Teva találkozón Andó-Szabó Sándor bíráskodik – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjáról.
júl. 29
0:48
Szerdai sportműsor: MU–PSG, a pólósok Dél-Afrika ellen (She)
Szerdán hat párharccal folytatódik a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulója, a holland Ajax és a svájci Basel is elkezdi a sorozatot. A tengerentúlon a Manchester United a PSG-vel találkozik felkészülési mérkőzésen. Férfi vízilabda-válogatottunk a kazanyi vb-n Dél-Afrika ellen folytatja szereplését. Napi sportprogram.
júl. 29
3:48
Cseh Laci eljegyezte barátnőjét - Fotók! (Blikk)
Budapest – Érzelmes búcsút vett Budapesttől a magyar úszóválogatott, amely útra kelt az oroszországi Kazanyban zajló vizes világbajnokságra, ahol augusztus 2. és 9. között ugranak medencébe.
júl. 29
6:48
Újra versenyezhet a férfihormonok miatt eltiltott atlétanő (Infostart)
Újra versenyezhet az indiai női sprinter, Dutee Chand, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felfüggesztette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hiperandrogenémiára vonatkozó 2011-es rendelkezését.
júl. 29
7:06
Felkészülés: nem amerikai álom – a Chelsea is legyőzte a Barcát (She)
A Chelsea labdarúgócsapata a Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési sorozat keretében 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte a Bajnokok Ligája-győztes Barcelonát a Washington Redskins pályáján.
júl. 29
7:45
Ma reggelre is gyengült a forint árfolyama (Behaviour)
júl. 29
7:47
Csökkent az üzemanyagok ára (Behaviour)
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta csaknem 20 forinttal lett drágább.
júl. 29
8:03
Hoppál Péter szerint a kultúrára elköltött pénz sosem lehet sok (Behaviour)
"Méltó és illő, hogy előre haladjunk a XXI. századi kor igényei szerint az infrastruktúra fejlesztésében."
júl. 29
8:05
Facebook-kal a dzsihadisták ellen? (Behaviour)
A terror propagandája is elsősorban az internetes közösségi oldalakon terjed.
júl. 29
8:36
Barca: íme, Suárez varázslatos, Sandro mesteri gólja! – videó (She)
A Chelsea labdarúgócsapata a Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési sorozat keretében 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte a Bajnokok Ligája-győztes Barcelonát a Washington Redskins pályáján. A találkozón Suárez varázslatos, Sandro mesteri gólt szerzett, ám ez is kevés volt a katalánok győzelméhez.
júl. 29
8:38
NB II: rossz romániai emlék – „Nem fogadtak be, nem is nagyon akartak” (She)
A tavaszi idényben a Haladás kölcsönjátékosaként a román Ceahlaul Piatra Neamt labdarúgócsapatában szerepelt Nagy Olivér – az immár Szigetszentmiklóson futballozó szélsőben nem maradtak jó emlékek a rövid légióskodásról.
júl. 29
8:54
Videó: Hazard szólózott, Suárez átemelt - de melyik a szebb? (She)
A Chelsea labdarúgócsapata a Nemzetközi Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési sorozat keretében 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte a Bajnokok Ligája-győztes Barcelonát a Washington Redskins pályáján. A találkozón Eden Hazard és Luis Suárez is varázslatos gólt szerzett. De melyik volt a látványosabb?
júl. 29
8:56
Mexikó: megcsapta a riportert, kirúgták a sikerkapitányt (She)
Kirúgták a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Miguel Herrerát azt követően, hogy az Arany-kupa-győzelem után egy repülőtéri incidens során megütötte az egyik televízió-társaság riporterét.
júl. 29
8:57
Európa Liga - A program (Behaviour)
Történelmi sikerre lenne szüksége a Debrecennek, hogy előnyt szerezzen a Rosenborg ellen.
júl. 29
8:58
DVSC: az MLSZ nem járult hozzá a hétvégi meccs halasztásához (She)
A DVSC-Teva vezetősége azzal a kéréssel fordult a Magyar Labdarúgó-Szövetség (MLSZ) versenybizottságához, hogy elhalaszthassa az augusztus 2-án, vasárnap 18 órára kiírt, Budapest Honvéd elleni mérkőzését. A testület azonban nem járult hozzá a meccs időpontjának megváltoztatásához, hiszen azt semmilyen váratlan új körülmény nem indokolja.
júl. 29
9:30
DVSC: véget ér a bojkott, visszatérnek az ultrák – sajtóhír (She)
A dehir.hu információi szerint Kósa Lajos múlt heti ígérete meggyőzte a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva ultráit, így azok visszatérnek a stadionba.
júl. 29
9:32
BL: befuccsolt gyémánt – nem elégedettek a BATE-val (She)
A fehérorosz lapok az eredménnyel elégedettek a Videoton–BATE Bajnokok Ligája-selejtező után, ám az 1–1 ellenére rámutatnak: a boriszovi csapat játéka elmaradt a várakozásoktól.
júl. 29
9:33
Kirúgták az Arany Kupa-győztes mexikói válogatott kapitányát (Metropol)
A „Tetűnek” becézett Miguel Herrerának azért kellett távoznia a mexikói labdarúgó válogatott éléről, mert megütött egy televíziós riportert.
júl. 29
9:34
Chelsea: Inter és a diéta – Mourinho visszaszólt Benítezéknek (She)
José Mourinho, a Barcelonát magyar idő szerint szerda hajnalban tizenegyespárbajban legyőző Chelsea menedzsere a mérkőzést követő sajtótájékoztatón talált alkalmat arra, hogy válaszoljon Rafa Benítez feleségének keddi kijelentéseire.
júl. 29
9:39
Vízilabda: Újabb habkönnyű meccs előtt a Benedek-csapat (Agroinform)
A kazahok legyőzése után Dél-Afrikával játszik a világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán.
júl. 29
10:06
NB III: Mátyus és Brekk is biztos a nyíregyházi aranyban (She)
A licencproblémák miatt az NB III-ba visszasorolt Nyíregyháza Spartacus szezon előtti szurkolói ankétján Brekk János szakmai igazgató és Mátyus János vezetőedző is arról beszélt, hogy biztos a bajnoki aranyéremben.
júl. 29
10:08
MU: „féláron” vinnék Di Maríát, másik szélsőt is csábítanak (She)
A The Guardian információi szerint a Paris Saint-Germain és a Manchester United előrehaladott tárgyalásokat folytat Ángel Di Maríáról. A párizsi klub a hírek szerint 40 millió euróról kezdte az egyeztetéseket az argentin szélsőről – ez fele annak az összegnek, amennyiért egy éve az MU megszerezte a Real Madridtól.
júl. 29
10:10
Hertha: Dárdai támadót venne kölcsön, és egy védőn hezitál (She)
A német lapokban továbbra is téma a Bundesligában szereplő Hertha nyári átigazolási politikája, miután eddig csak két játékos (Mitchell Weiser és Vladimír Darida) érkezett a berliniekhez.
júl. 29
10:12
Labdarúgás: „Régen a magyaroktól tanultunk, most mi segítenénk” (She)
Találkozót szervezett a Magyar Labdarúgó-szövetség Somogy megyei igazgatósága a horvát szövetség szakmai igazgatójával, hogy együtt beszéljék át a térség labdarúgásának helyzetét – tudatta a kapos.hu.
júl. 29
10:24
NB I: a DVTK ultrái is visszatérnek a stadionba (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva mellett a szintén élvonalbeli DVTK ultrái is bejelentették, hogy visszatérnek a lelátókra.
júl. 29
10:26
BL: a boriszovi jegy olcsó, de vízum kell a Vidi-szurkolóknak (She)
A BATE–Videoton Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját (első mérkőzés: 1–1) augusztus 5-én 19.30 órakor játsszák Boriszovban. A vidi.hu tájékoztatása szerint a találkozóra a belépő 30 ezer fehérorosz rubelbe kerül, ami átszámítva körülbelül 1.8 euró, vagyis kevesebb mint 600 forint.
júl. 29
10:51
Átigazolás: Szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját a Bayernnel - Vidal (Agroinform)
A bajorok friss igazolása úgy véli, a legjobb helyre igazolt, hogy trófeákat nyerjen.
júl. 29
11:00
Kirúgták a pofozkodó Arany Kupa-győztes kapitányt (Infostart)
Menesztették kedden Miguel Herrerát, a múlt vasárnap Arany Kupát nyert mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, mert megütött egy televíziós riportert.
júl. 29
11:00
Arsenal: Benzema rejtélyes üzenete lázba hozta az „ágyúsokat” (She)
Nagyot nőtt a bukmékereknél annak az esélye, hogy Karim Benzema a Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgója lesz, miután a Real Madrid francia csatára sejtelmes üzenetet küldött az Instagramon.
júl. 29
11:00
Balhék a „Tetű" múltjából - videóval (Blikk)
Philadelphia – Menesztették a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát egy nappal azután, hogy megnyerte a térség kontinensbajnokságát, az Arany Kupát.
júl. 29
11:18
Videó: magyar–kínai harc a kanyarban; elképesztő buzdítás (She)
Három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar speciális olimpikonok a Los Angelesben zajló 14. nyári speciális világjátékok harmadik versenynapján.
júl. 29
11:18
Magyar siker a nemzetközi íjászversenyen (Infostart)
Mónus József nyerte a hétvégén Törökországban rendezett nemzetközi hagyományos íjászbajnokságot a korlátlan erejű íjak kategóriájában.
júl. 29
11:20
Vizes vb: Magyarország–Dél-Afrika élőben az NSO-n! (She)
Folytatja szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon. A kazahok elleni győzelem után az ellenfél a nem túl acélos Dél-Afrikai Köztársaság csapata lesz. Benedek Tibor szerint edzésnek is gyenge lesz, ettől függetlenül komolyan vesszük a találkozót. Tartsanak velünk, kövessék figyelemmel percről percre frissülő élő, szöveges tudósításunkat, közben kommenteljenek, szóljanak…
júl. 29
11:22
BL: hány futballista fér el egyetlen labda körül? – fotók (She)
A Videoton labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a BATE Boriszovval a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. Tekintse meg a meccsen készült legjobb felvételeket galériánkban!
júl. 29
11:24
Videoton: „Az MLS-ben szeretnék játszani” – Álvarez (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videotontól távozó Arturo Álvarez az ESPN Radio Houstonnak adott interjújában elmondta, az amerikai élvonalban (MLS) szeretné folytatni a pályafutását.
júl. 29
11:36
Vizes vb - Görög továbbjutás férfi vízilabdában (Infostart)
A görög válogatott az olaszok után az amerikaiakat is legyőzte a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szerdai második fordulójában, így már biztos, hogy továbbjut a B csoportból.
júl. 29
11:36
FTC: az Orlando edzője is beszélt Mateos megszerzéséről (She)
Egyre valószínűbb, hogy a Ferencvárostól távozó védő, David Mateos az egyesült államokbeli Orlando Cityben folytatja a pályafutását. A korábbi Real Madrid-játékos megszerzéséről az amerikai együttes edzője is beszélt a floridai klubhoz köthető Real Radio hetente jelentkező, a csapat aktuális kérdéseivel foglalkozó műsorában.
júl. 29
11:36
Balhék a „Tetű" múltjából - videó (Blikk)
Philadelphia – Menesztették a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát egy nappal azután, hogy megnyerte a térség kontinensbajnokságát, az Arany Kupát.
júl. 29
11:38
MLSZ - Elutasították a Debrecen halasztási kérelmét (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elutasította a Debreceni VSC halasztási kérelmét, így a Budapest Honvéd elleni, vasárnap 18 órára kiírt mérkőzésre az eredetileg tervezett időpontban kerül sor.
júl. 29
11:45
Sportfogadás: Szerdai tenisz hármasfogat (Agroinform)
Páros és egyéni meccs is szerepel a hétközi tenisz-kombinkon.
júl. 29
11:54
Vizes vb - Kazah siker a magyarok csoportjában férfi vízilabdában (Infostart)
A címvédő magyar válogatottal azonos csoportban szereplő kazah csapat magabiztosan legyőzte az argentinokat a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szerdai második fordulójában. Így ha Benedek Tibor együttese nyer a dél-afrikaiak ellen, már biztosan csoportelső lesz, s automatikusan a negyeddöntőbe jut.
júl. 29
11:54
MotoGP: letartóztatták a csapatfőnököt, távozott a német (She)
Stefan Bradl felbontotta a szerződését a MotoGP-ben szereplő Forward Yamaha-istállóval, amelynek nemrég letartóztatták korrupcióval vádolt csapatfőnökét.
júl. 29
11:56
Olimpia 2024: a NOB-elnök bírálta a visszalépő Bostont (She)
Thomas Bach, Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke élesen bírálta a 2024-es olimpiai pályázattól hétfőn visszalépő Bostont.
júl. 29
12:12
Gyurcsány pályára lépett Orbán csapatában (Blikk)
Székesfehérvár – Felkapta az internet Hajdú B. István egyik nyelvbotlását. A népszerű sportriporter a Videoton–BATE Boriszov labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtezőn a hazaiak szélsőjét, Gyurcsó Ádámot hívta Gyurcsánynak a találkozó első negyedórájának végén.
júl. 29
12:12
Real Madrid: gyakorlatilag megállapodtak az „új Ramosról” (She)
Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid megegyezett a Real Zaragozával Jesús Vallejo szerződtetéséről.
júl. 29
12:14
Barcelona: „Florentino Pérez sportszakmailag egy nulla” (She)
A korábbi Barcelona-elnök, Joan Gaspart a Real Madrid első emberéről, Florentino Pérezről nyilatkozott, és rendkívül éles kritikát fogalmazott meg sportszakmai munkásságáról.
júl. 29
12:16
EYOF: másfél óráig azt hitte a magyar, hogy második lett (She)
Greig Hunter, a LEN főbírója a Tbilisziben zajló 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) bocsánatot kért a magyaroktól és különösen Milák Kristóftól, mert az elektromos időmérőrendszer összeomlása miatt legalább másfél órán át azt hihette a magyar fiú, hogy második lett 100 pillangón, miközben a negyedik helyre sorolták – számolt be róla a Magyar Úszószövetség a Facebook-oldalán.
júl. 29
12:18
El: új, válogatott csatárát is bevetheti a Rosenborg Debrecenben (She)
Kijelölte utazó keretét Kare Ingebrigtsen, a DVSC-Teva elleni labdarúgó Európa-liga-selejtezőre készülő norvég Rosenborg vezetőedzője.
júl. 29
12:20
Videó: Ronaldinho varázsolt, triplájától elámultak az új edzői (She)
Ronaldinho megfékezhetetlen. A harmincöt éves futballikon három góllal mutatkozott be az első edzésén a Fluminensében. A Barcelona korábbi klasszisa a mexikói Querétaro csapatát elhagyva másfél éves szerződést írt alá a brazil Fluval. Az első edzésen három fantasztikusan ügyes találattal nyűgözte le az új csapattársakat és a riói klub edzőit. Lehet, hogy Ronaldinho már nem lesz olyan gyors, mint…

Keresés