Hazai vereségét követően a keddi, idegenbeli visszavágón is kikapott a bolgár Ludogorec a moldáv Milsami Orheitől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A tavaly BL-csoportkörben szereplő együttes kiesése a játéknap egyetlen - nem is akármekkora - meglepetése.
A Roma hétfőn kezdte meg a tárgyalásokat az Arsenal lengyel válogatott kapusa, Wojciech Szczesny átigazolási ügyében, és azóta már célegyenesbe is jutott - jelentette a Sky Sport Italia kedden, késő este.
Szerda éjszaka három mérkőzést rendeztek a Nemzetközi Bajnokok Kupájában. A PSG 4-2-re legyőzte a Fiorentinát, a Barca 2-1-re diadalmaskodott a Los Angeles Galaxy ellen, míg az MU Juan Mata és Memphis Depay vezérletével, 3-1-re győzte le a San Jose Earthquakes gárdáját.
A Sporting Kansas támadója ezúttal a Houston Dynamo elleni kupameccsen brillírozott, ugyanis góllal és gólpasszal járult hozzá, hogy csapata bekerülhessen az Egyesült Államok országos kupasorozatának (Us Open Cup) elődöntőjébe.
Csakis a továbbjutás lehet az elfogadható a magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatának, amely szerda este 20.30-tól a walesi The New Saints együttesét látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján.
Az előző futamon remekül teljesítő és a dobogóról csak stratégiai hiba miatt lecsúszó Williams istálló pilótái abban bíznak, hogy a hétvégi 30. Magyar Nagydíjon akár a nagy fölényben lévő Mercedes versenyzőit is megszorongathatják.
A Nemzetközi Automobil Szövetség átfogó baleseti adatbázis segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a jövőben a Jules Bianchiéhoz hasonló tragédiák történjenek.
Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Fazekas-Zur Krisztina alkotja majd az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon 500 méteren rajthoz álló magyar női négyest - mondta az InfoRádiónak Storcz Botond vezetőedző.
A Formula 1 30. Magyar Nagydíj ideje alatt - július 24-26 között - a Budapesti Közlekedési Központ a kényelmesebb utazás érdekében a szokásosnál nagyobb kapacitással közlekedteti a HÉV-szerelvényeket a H8-as vonalon, és egyedi, kedvezményes díjszabással segíti a mogyoródi versenypályára igyekvőket. Ezen túlmenően a verseny helyszínére a Volánbusz Zrt. közlekedtet különjáratokat - közölte a BKK.
A Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíjának idejére - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Komoly sikernek számít, hogy 1986 óta folyamatosan rendeznek Formula-1-es futamot a Hungaroringen - mondta Wéber Gábor szakkommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, hogy a pilótáknak nagy kihívást jelent a Magyar Nagydíj.
Az előző futamon remekül teljesítő és a dobogóról csak stratégiai hiba miatt lecsúszó Williams istálló pilótái bíznak benne, hogy a hétvégi 30. Magyar Nagydíjon a nagy fölényben lévő Mercedes versenyzőit is megszorongathatják.
Indulási jogot szerzett a jövő évi riói olimpiára Szabián Norbert sportlövő, miután a szlovéniai Mariborban zajló Európa-bajnokságon negyedik lett az 50 méteres kisöbű szabadpuska fekvő versenyszámban.
Több mint ezer rendőr, közöttük tizenhárom külföldi vigyáz majd a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj látogatóira, a rendezvények zavartalan lebonyolítására, és a katasztrófavédelem is felkészült minden eshetőségre - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) és a megyei katasztrófavédelem szerdán az MTI-t.
Az elefántcsontparti játékosnak kőkemény alapozásban van része a berlini csapattal. Rá is fér az erősítés, mert a magyar válogatott korábbi kapitánya korántsem elégedett a teljesítményével.
Egy bukfenc, egy vetődés, egy bukfenc, egy vetődés - lássuk, meddig bírod - ez a képlet a Fenerbahce kapustréningjén. Bemutatja: Volkan Demirel. Videó!
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Fazekas-Zur Krisztina alkotja majd az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon 500 méteren rajthoz álló magyar női négyest. Storcz Botond szövetségi vezetőedző szerdán hirdetett keretet.
Nagy sikert aratott a 2017-es világbajnokság előkészületeiről tartott magyar prezentáció a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) kazanyi Büro-ülésen.
Simon Geschke nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17., hegyi befutóval záruló szakaszát, Chris Froome megőrizte előnyét az összetett versenyben.
Győzelemmel fejezte be világbajnoki felkészülését a kazanyi világbajnokságra címvédőként utazó magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor legénysége 18-11-re diadalmaskodott a Magyarországon edzőtáborozó japán csapat felett a margitszigeti Hajós Uszodában.
A német bajnoki ezüstérmes Wolfburg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette a Budapest Honvéd 19 éves, korosztályos válogatott csatárát, Bobál Gergelyt -
Jól sikerült a 2017-es budapesti vizes vb előkészületeiről szóló prezentáció a kazanyi világbajnokság helyszínén - mondta az InfoRádiónak Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség alelnöke. Hozzátette: a világbajnokság új szakága, az óriás-toronyugrás már jövőre bemutatkozik a magyar fővárosban.
Az első hegyi befutó várta ma az Alpokban a Tour de France mezőnyét, és a 17. szakaszt végül egy nagyon erős szökevénycsoport dominálta. Eseménydús etap volt az összetett szempontjából is. A bikemag.hu beszámolója.
A Videoton hosszabbításra kényszerült a walesi The New Saints együttese ellen, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján. A ráadásban Gyurcsó Ádám góljával egyenlíteni tudtak a fehérváriak, akik végül 2-1-es összesítéssel jutottak tovább. A fehérorosz BATE lesz a rivális a playoffba-jutásért rendezett párharcban. Füttykoncert kíséretében távoztak a játékosok,…
Abu-Dzabiban rendezik a 2020-as rövidpályás úszó-világbajnokságot. Erről a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) határozott szerdán Kazanyban. A 25 méteres medencés viadalért Asztana és Lima versengett még.
Győzelemmel fejezte be világbajnoki felkészülését a kazanyi világbajnokságra címvédőként utazó magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor legénysége 18-11-re diadalmaskodott a Magyarországon edzőtáborozó japán csapat felett a margitszigeti Hajós Uszodában.
A Videoton hosszabbítás után 1-1-es döntetlent játszott a walesi The New Saints együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább.