Jövő héten újra kihajózik az óceánra Fa Nándor, aki új társával, Perényi Péterrel készül az október 25-én rajtoló Transat Jacques Vabre vitorlásversenyre.
A közel 64 éve uralkodásával Viktóriát immár megelőző II. Erzsébet angol királynő gazdagsága legendás volt uralkodása elején. Csakhogy azóta a globalizmus olyan gazdag vállalkozókat termelt ki, akik közt eltörpül az uralkodói vagyon. Persze ez így helyes, rég vége a feudalizmusnak.
A lakossági állampapírok viszonylag magas hozama megtérül a nagybefektetőknél elérhető hozamcsökkenés révén – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán. A szakember magyarázata szerint a jelenlegi kamatkörnyezetben viszonylag magasnak nevezhető a lakossági állampapírok hozama – a féléves 2,5 százalékot fizet, az 1 éves 2,75…
Telefonos konferenciát tartottak Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország vezetői a kelet-ukrajnai békeszerződés megvalósításáról - adta hírül szerdán az orosz elnöki hivatal.
A tapasztalatok szerint átlagosan 15 százalékkal nő a tömegközlekedési jegyek értékesítéséből származó árbevétel az elektronikus jegyrendszer bevezetésével a német Scheidt&Bachmann vállalat felmérése szerint.
Szerdán rekord számú határsértőt fogtak el Csongrádban, éjjel, kora hajnalban megint több százan érkezhettek a zöldhatárra, 3 bevándorlót elsodort egy autó Röszkénél, ahol reggel nyugalom volt, a honvédség készül, az új miniszter szerint azért, hogy biztosítsa és segítse a rendőrök munkáját.
Készül a bíróság a többletmunkára, a menekülttörvény módosítása miatt. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint a megnövekedett munkateher miatt plusz forrásokra van szükség. Handó Tünde közölte: a Szegedi Törvényszék létszámát megerősítik.
A kötöttfogásúak közül utolsóként szőnyegre lépő Lőrincz Viktor elveszítette ugyan bronzmérkőzését a 85 kg-osok között a Las Vegas-i birkózó-vb-n, de így is megszerezte a kvótát a jövő évi riói olimpiára.
Három bevándorlót sodort el egy autó Röszkénél, a régi 5-ös úton Szeged felé szerda éjszaka - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor olimpiai kvótát szerzett a Las Vegas-i kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután a vigaszágon két győzelemmel eljutott a bronzmérkőzésig.
Roger Federer és Stan Wawrinka is könnyedén nyert a US Open negyeddöntőjében, így a két svájci készülhet az egymás elleni elődöntőre. Federer a francia Richard Gasquet-t, Wawrinka a dél-afrikai Kevin Andersont verte meg három játszmában.
A lakossági állampapírok viszonylag magas hozama megtérül a nagybefektetőknél elérhető hozamcsökkenés révén - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Munkavállalóként kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a sikeres állásinterjút követően mielőbb kezdeni kellene az új munkahelyén, azonban a felmondási időnk korlátoz ebben. Arra is sok példa van, hogy a dolgozó a határozott időtartamú munkaviszonyából szabadulna, de nem tudja, hogyan.
Kairó - Az Iszlám Állam (IÁ) váltságdíjat követel egy norvég és egy kínai túszáért - tudatta szerdán a dzsihadista terrorszervezet. A norvég kormányfő közölte, hogy országa nem fizet.
A Vodafone hat magyar munkatársa is részt vesz a Nagy-Britanniát hosszában, Land’s End és John O'Groats között átszelő Deloitte Ride Across Britain jótékonysági kerékpártúrán. Az öt ország munkatársaiból álló száztizenöt tagú nemzetközi Vodafone csapat kilenc nap alatt több mint ezerötszáz kilométert tesz meg - tájékoztatták portálunkat.