Az ősz első hétvégéjén többfelé erős szélre és lehűlésre kell készülni. A maximumok néhol már a 20 Celsius-fokot sem érik el, s helyenként éjszakánként 10 fok körüli lesz a hőmérséklet. Szombaton országszerte várható eső, néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, vasárnap lehet újra naposabb az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos,…
Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJB) - állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükkel kapcsolatban.
Szerdán megérkezett Magyarországra az a több mint félezer amerikai katonából és több harcjárműből álló konvoj, amelyek a csütörtökön kezdődő többhetes magyar vezetésű "Brave Warrior 2015" elnevezésű, többnemzeti hadgyakorlaton vesznek részt.
Radnóti Miklós-szobrot avattak kedden Budapest XIII. kerületében, a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca sarkán - tájékoztatta az MTI-t a kerület önkormányzata.
Jó a hangulat a tőzsdéken: miután tegnap az amerikai indexek erősödtek az ázsiai piacokon is veszik a részvényeket, a befektetők azonban óvatosak, ugyanis ma kezdődik a Fed kétnapos ülése. Európában...
Magyarországon rendkívül gyorsan növekszik az ipar teljesítménye, júliusban minden régióban bővült a termelés - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn este.
Az első nap összesített adatai szerint kedden 94-en nyújtottak be kérelmet a Magyarországra történő beléptetés és menekültstátus iránt - mondta el Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerdai sajtótájékoztatóján Szegeden.
Az ausztrál légierő végrehajtotta az első légicsapásait Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen - erősítette meg szerdán Kevin Andrews védelmi miniszter.
II. János-Ádám, Liechtenstein hercege a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként a Pro Cultura Hungarica kitüntetést vette át Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól kedden az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen.
A Juventus 2-1-re győzött a Manchester City otthonában, a Manchester United ugyanezzel az eredménnyel kikapott a PSV pályáján. Mindhárom spanyol klub kapott gól nélkül győzte le ellenfelét.
Egy jól megválasztott ingatlan kiváló befektetés lehet akkor, amikor a bankbetéteken szinte semmit sem lehet keresni, mivel bérbeadással jóval magasabb hozamra is szert tehetünk. Problémát okozhat...
A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától - állapították meg a Flandriai Biotechnológiai Intézet (VIB) és a Genti Egyetem szakemberei, akiknek eredménye jelentős előrelépést jelenthet egy asztmavakcina kifejlesztésében.
Két műholddal bővült az európai Galileo műholdas navigációs rendszer, a Francia Guyana-i Kourou melletti Guyana Űrközpontból a hajnali órákban pályára állították a rendszer 9-es és 10-es tagját.
A Handelsblatt című német üzleti lap kommentárban foglalkozott Magyarországgal az európai menekültválsággal összefüggésben szerdán, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig Sabine Leutheusser-Schnarrenberger volt igazságügyi miniszter vendégkommentárját közölte a témában. Az El País című liberális spanyol napilap a menekültekkel szembeni hozzáállásról írt.
A Világbank ügyvezető igazgató tanácsa úgy döntött, hogy 500 millió dollár hitelt folyósít Ukrajnának az ország pénzügyi szektorának megerősítésére - jelentették szerdán ukrán hírforrások a pénzügyi intézmény sajtószolgálatának közlésére hivatkozva.
A 11-szeres világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős a 18. helyen áll a keddi versenynap után az umagi vitorlázó repülőhollandi Európa-bajnokságon.
Összesen csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevőire, három gyógyszer-nagykereskedő cégre és két tanácsadó vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Több mint hetven program, kiállítás, irodalmi bemutató, borkóstoló, népzenei és könnyűzenei koncert várja a közönséget a szekszárdi szüreti napokon, amelyet szeptember 17. és 20. között rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.
Igor Stravinsky (1882-1971) orosz zeneszerző egy fontos fiatalkori művére bukkantak a szentpétervári Konzervatórium kéziratai között több mint 100 évvel a zenemű megszületése után.
Átalakítják a felsőoktatási bértáblát, első lépésként emelkedhetnek az adjunktusi és a tanársegédi bérek, valamint növekedhet az intézmények vállalkozási szabadsága a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerülő felsőoktatásitörvény-módosító csomag részeként - mondta a felsőoktatási államtitkár az MTI-nek adott interjújában.
A magyar családok csaknem 60 százalékában nagyrészt vagy teljes egészében az édesanya végzi a gyerek körüli feladatokat, a családok 40 százalékában az édesapák egyenlő részt vállalnak azokból. Ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amit 600 ember bevonásával készített el az Ipsos.
A horvát rendőrség azzal számol, hogy a horvát-szerb határ mellett fekvő Tovarnik körzetébe további 500 migráns érkezik, akik még szerdára virradóra, buszokkal indultak Horvátország felé a macedón-szerb határról, Presevóból - jelentette a horvát média szerdán.
A néhai Allan Kaprow egy híres 1967-es happeningjének felelevenítésével kezdődött meg kedd este a német főváros egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, a Berlin Art Week.
Párizs – A várakozásnak megfelelően öt város - Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma - száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért.
Szerdán az ország déli felén túlnyomóan napos idő várható gomolyfelhőkkel, míg az északi tájakon több lesz a felhő, kevesebb napsütés valószínű, és ott néhol kisebb eső, zápor is lehet.
Huszonöt-harminc millió évvel ezelőtt élt ősi bálnafajok fosszíliáit azonosították az új-zélandi Otago Egyetem tudósai, akik szerint a felfedezés átírhatja Új-Zéland bálnáinak őstörténetét.
Várja az indoklást, de mindenképpen nemzetközi jogi útra tereli az ügyet - így reagált az Alkotmánybíróság döntésére a férfiak 40 év munka utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazás kezdeményezője, Bodnár József.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy "az európai politikusokhoz csatlakozva elítéli Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben", ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem.
A milánói Palazzo Realéban nyílik kiállítás Raffaellótól Schieléig címmel szerdán a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 76 csúcsművéből.
A várakozásnak megfelelően öt város - Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma - száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért.
A CER Cargo Holding nemzetközi vasúti árufuvarozással foglalkozó magyar tulajdonosi hátterű magánvasút társaság az idén 10 százalékos forgalomnövekedéssel számol - jelentette be a cégcsoport vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.
Júliusban gyakorlatilag az egy évvel korábbi teljesítményét ismételte meg az építőipar. A termelés volumene 0,2 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, az épületek építés 0,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 0,9 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy sószóró ábrájával hívják fel a figyelmet a magas sótartalmú ételekre a New York-i étteremláncokban a város Közegészségügyi Tanácsa által szerdán egyhangúlag jóváhagyott döntés alapján.