2015. szeptember 16. szerda

szept. 16
11:04
A szakorvosok mennek, a rezidensek maradnak (Portfolio)
Az idei első félévben is folytatódott az egészségügyi dolgozók elvándorlása, június végégig több mint 900 szakember - köztük 400 orvos - kért ki szakképesítése külföldön való elismertetése céljából...
szept. 16
11:06
Erre van pénz: havi 5 millióra emelték az állami cégvezetők bérplafonját (BorsOnline)
A kormány korábban két millió forintos bérplafonban maximalizálta az állami cégvezetők fizetésének felső határát. Ezt most felemelték ötmillióra.
szept. 16
11:06
Böde Dánielnek visszatérő lengyel kérője van (Blikk)
Budapest – Az Eurosport információi szerint egy lengyel csapat szeretné szerződtetni Böde Dánielt a Ferencvárosból.
szept. 16
11:06
Nőtt a lakosság adóterhelése (Adózóna)
A 2014. adóévet érintően összesen 4 millió 57 500 magánszemélyre vonatkozó bevallást dolgozott fel a NAV – közölte az adóhatóság.
szept. 16
11:12
A tranzitzónában rekedt ezer menekült - A helyszínről jelenti az InfoRádió (Infostart)
A menekültek, a katonák, a rendőrök és az újságírók is végletekig kimerültek a magyar-szerb határnál. A menekültügyi eljárás nagyon lassan halad, sok migráns már a horvát határ felé indult el - számolt be a fejleményekről Herczeg Zsolt, az InfoRádió tudósítója a helyszínről.
szept. 16
11:12
Ausztrália végrehajtotta első szíriai légicsapásait (Infostart)
Az ausztrál légierő végrehajtotta az első légicsapásait Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen - erősítette meg szerdán Kevin Andrews védelmi miniszter.
szept. 16
11:12
Afgán határsértőket fogtak el a hármashatár közelében (Blikk)
szept. 16
11:12
40 ezer menekültet fogadnának be a németek (Blikk)
Berlin – Elhangzott egy 40 ezer férőhelyes ajánlat, a részleteket a következő napokban fogjuk megtárgyalni – közölte a német kancellár a tartományi elöljárókkal tartott négy és fél órás megbeszélését követően.
szept. 16
11:12
Halálra gázolt a vonat egy embert a nyílt pályán (Alternatív Energia)
.
szept. 16
11:14
Horvátország megmutatja: így is lehet a menekültekkel (Alternatív Energia)
Zágráb átengedi az úton lévőket, és segíteni is fog nekik.
szept. 16
11:15
Már nem kell 2 milliós fizetéssel megelégednie az állami cégvezetőknek (HR Portál)
A többségi állami tulajdonú cégeknél, akár 3-5 millió forint is lehet a vezetők bruttó alapbére, derül ki a Magyar Közlönyből.
szept. 16
11:18
Merkel baklövése padlóra küldheti az Európai Uniót (Privátbankár)
Nagyon rosszkor jött az EU számára Merkel elképesztő baklövése menekült-ügyben. Pedig mind Brüsszel, mind Berlin már így is rendkívül túlterhelt. Egyre erősödnek az Unióban a centrifugális erők, holott a kor nagy kihívásaival egyetlen nemzetállam sem tud önállóan megbirkózni.
szept. 16
11:18
Potápi: Bővül a Mikes Kelemen-program (hirado.hu)
Kutatói tevékenységgel bővül a diaszpóra magyarsága könyvtári emlékeinek, hagyatékainak összegyűjtését célzó Mikes Kelemen-program.
szept. 16
11:18
Házi készítésű chips könnyen és gyorsan (Édenkert)
Nagyon szórakoztató dolog otthon, saját kezűleg chipset készíteni, és sokkal ízletesebb, mit a boltban vett feldolgozott, csomagolt termék.
szept. 16
11:18
Ma sem kímélik a német energiaszolgáltatókat (Portfolio)
Jó a hangulat a tőzsdéken: miután tegnap az amerikai indexek erősödtek az ázsiai piacokon is veszik a részvényeket, a befektetők azonban óvatosak, ugyanis ma kezdődik a Fed kétnapos ülése. Európában...
szept. 16
11:18
Horvátország segít a menekülteknek eljutni nyugatra (ATV)
Zágráb átengedi Horvátországon a migránsokat, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába.
szept. 16
11:18
Hogyan írjunk menekültes Facebook-posztot? (444.hu)
Kevés a lájkod? A kutya se oszt? Kapaszkodj fel egy szír menekült hátára, és te leszel a legnagyobb király a Facebookon. Minimál effort, maximum lájk!
szept. 16
11:20
A török buszok már a Várban vannak, de csak mutatóba - képek (Privátbankár)
Sokat kellett várni rájuk, de végre megjöttek az új, alacsonypadlós midibuszok. Most azonban csak megmutatták őket, közlekedni még nem lehet velük.
szept. 16
11:20
Egy élet múlhat rajtunk vagy azon, ha nem segítünk (hirado.hu)
Ezer magyar felnőttből mindössze 17-en képesek az újraélesztésre, naponta hetven embert veszítünk el azért, mert nem tudunk vagy nem merünk segíteni. Pedig hibázni csak azzal hibázhatunk, ha nem segítünk.
szept. 16
11:20
Most kell aranyat venni? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Az arany árfolyama már évek óta lejtőn van, alacsonyabb csúcsokat és csökkenő mélypontokat formáz a grafikonon. Ám ha tágítjuk időhorizontunkat, és akár évtizedekkel visszamegyünk a múltba, már...
szept. 16
11:20
Fénylő orvosi táskáért járt az ENSZ egymillió dolláros díja (444.hu)
A We Care Solar táskáit ott is használhatják az orvosok, ahol nincs rendes áramellátás éjszaka.
szept. 16
11:22
Hiába tagadta annyiszor, mégis megcsinálja a Facebook (hirado.hu)
A közösségi oldal gyarapodásának története nagyjából együtt mozog sokat hangoztatott elveinek meghaladásával. Hogy árnyaltan fogalmazzunk.
szept. 16
11:22
Ez várhat Magyarországra, ha felminősítik (Portfolio)
A belső tényezők továbbra is támogatják a magyar gazdaság növekedését, ami ellensúlyozza a külső kockázatokat - olvasható a Citibank szerdán kiadott friss elemzésében, melyet budapesti útjukról írtak...
szept. 16
11:22
A horvátok továbbengedik a menekülteket (444.hu)
A miniszterelnök azt mondta, segítik is őket, hogy eljussanak oda, ahová menni akarnak, nyilvánvalóan Németországba vagy valamelyik skandináv országba.
szept. 16
11:24
Bréking! L.L. Junior párja már a szülőszobán vajúdik! (Blikk)
Budapest – L. L. Junior a Facebook-oldalára írta ki, hogy a párja, Csilla kórházba került, mivel a tervezett szülés előtt 4 héttel elfolyt a magzatvíz.
szept. 16
11:24
Életével játszik a magyar színész (BorsOnline)
Vakmerő kalandokra vállal­kozik a 67 éves Papp János.
szept. 16
11:24
Halálra gázolt egy férfit a vonat (hirado.hu)
Debrecen-Józsánál a nyílt pályán halálra gázolt egy férfit a Tiszavasvári felé közlekedő személyvonat szerda délelőtt.
szept. 16
11:24
MÉM-gyár: ezért homorított akkorát Sergio Ramos (Blikk)
Madrid – A Real Madrid–Sahtar Doneck BL-találkozó egyik legemlékezetesebb alakítása Sergio Ramos nevéhez köthető, aki egy szabadrúgás után elripacskodott egy szabálytalanságot.
szept. 16
11:24
Sajttal töltött kiflik (Mindmegette)
300 g leveles tészta 1 db tojás 100 g camembert 50 g spenót/sóska 50 g sonka durva szemcséjű só szezámmag vagy köménymag liszt a tészta kinyújtásához
szept. 16
11:24
7,6 százalékkal kerestünk többet tavaly (Portfolio)
Tavaly 7,6 százalékkal, mintegy 9430 milliárd forintra nőtt a magánszemélyek jövedelme 2013-hoz képest a személyi jövedelemadó (szja) bevallások adatai alapján - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és...
szept. 16
11:24
A Facebook nemsokára elmondja majd a barátaidnak, ha láttad a meghívójukat és mégsem mentél el az eseményükre (444.hu)
Nem volt elég a chatet tönkretenni, most új területen lehet vége a sunyulásnak.
szept. 16
11:26
Afgán határsértőket fogtak el a hármashatár közelében (hirado.hu)
Két afgán határsértőt fogtak el a román határrendészek kedd délután a magyar-román-szerb hármashatár közelében.
szept. 16
11:26
Józsefvárosban ölte meg a barátnőjét, és szőnyegben vitte el Kalocsára (444.hu)
A rendőrség országos körözést adott ki a gyilkossággal gyanúsítható Sztojka Pál ellen.
szept. 16
11:27
A Ferrari nem, de a Porsche gyártana elektromos autót (ProfitLine)
A Frankfurti Autószalonon több autógyártó is kifejtette a következő évek trendjével kapcsolatos meglátását. A Ferrari továbbra sem készül az autók mostani koncepciójának drasztikus megváltoztatására, a versenytársakkal ellentétben nem fognak SUV autókat építeni, és teljesen elektromos autóval sem fognak megjelenni.
szept. 16
11:28
Megnyílt az európai mobilitási hét (hirado.hu)
Az Európai Bizottság környezetvédelmi és közlekedési főigazgatóságának támogatásával évente szeptember 16. és 22. között rendezik meg 42 országban a mobilitási hetet.
szept. 16
11:29
A Világbank félmilliárd dollár hitelt ad Ukrajnának (ProfitLine)
A Világbank ügyvezető igazgató tanácsa úgy döntött, hogy 500 millió dollár hitelt folyósít Ukrajnának az ország pénzügyi szektorának megerősítésére - jelentették szerdán ukrán hírforrások a pénzügyi intézmény sajtószolgálatának közlésére hivatkozva.
szept. 16
11:30
Négy iraki határsértőt állítanak bíróság elé (Infostart)
Négy iraki állampolgár bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
szept. 16
11:30
Zágráb átengedi a migránsokat (hirado.hu)
Zágráb átengedi Horvátországon a migránsokat, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába - közölte Zoran Milanovic miniszterelnök.
szept. 16
11:30
Djokovics szervával tesztelte Amerikai Kapitány pajzsát - videó! (Blikk)
New York – Roger Federer elleni győztes döntőjével megnyerte az amerikai nemzetközi teniszbajnokságot Novak Djokovics, a szerb világelső a finálé után a Stephen Colbert éjszakai showban vendégszerepelt.
szept. 16
11:30
Eldobod az agyad ettől a képregénytől! Rólad szól! (Blikk)
Vajon mi történik veled belül, mikor meghallod a kedvenc zeneszámodat? Remek kis képregényt ütöttünk össze a hétköznapi tudomány nevében. Ezt nézd:
szept. 16
11:30
Férfi nyugdíj - "Politikai megrendelés-gyanús" az elutasítás (Alternatív Energia)
Az MSZP megváltoztatná a népszavazás intézményét.
szept. 16
11:36
A legkönnyebb utat választják a horvátok: mindenkit átengednek (Privátbankár)
A horvátoknak eszük ágában sincs érdemben foglalkozni a menekültproblémával: gondolkodás nélkül továbbzsuppolják a bevándorlókat.
szept. 16
11:36
Novák Katalin szerint fenntartható társadalombiztosításra van szükség (hirado.hu)
Proaktív és preventív, hosszabb távon fenntartható társadalombiztosítást kell kialakítani, amelyben a szociális biztonság nem költség, hanem beruházás - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
szept. 16
11:36
Nagyobb a baj Kínában, mint gondoltuk (Portfolio)
Már csak 1,4 százalékkal nőhet idén a kínai autópiac, ami jóval alacsonyabb bővülés, mint amire az autógyártók akár néhány hónappal ezelőtt is számítottak. Sokan túlkapacitásokkal küzdenek,...
szept. 16
11:36
Ennyit keres a leggazdagabb magyar: de mennyit adózik? (Pénzcentrum)
Többet és többen adóztunk a 2014-es adóévben, mint a korábban....
szept. 16
11:36
Exkluzív videó: Fellázadtak a migránsok Röszkénél, ultimátumot adtak a rendőröknek (ATV)
A migránsok 50 fős csoportja rongyokat csavart a szögesdrót köré és megpróbálták kiszakítani a helyéről.
szept. 16
11:38
Lehet még rosszabb? Csalódást okozott az építőipar (Privátbankár)
Elemzők is elcsodálkoztak, milyen pocsékul teljesít a magyar építőipar.
szept. 16
11:38
Magyar bankokat minősített át a Moody's (Portfolio)
Magyar bankok hitelminősítését sorolta át a Moody's. A magyar piaccal kapcsolatos pozitív várakozások miatt optimistábbak a cég kilátásai. A Moody's Investor Service közzétette, hogy egy...
szept. 16
11:42
Jövő szombaton búcsúztatják Harangozó Terit! (Blikk)
Budapest – Schmuck Andor (45), a Tisztelet Társasága nevű non-profit szervezet elnöke elsőként a Blikkel közölte, hogy a rajongók mikor és hol vehetnek végső búcsút Harangozó Teritől (†72).
szept. 16
11:42
Sokkot fog kapni: ez a kar egy tűzoltónőé! (BorsOnline)
Brutális izmok, kitartás, férfias munka - mindemellett négygyermekes családanyaként otthon is megállja a helyét.

Keresés