Balesetkor felfújódik, így menti meg viselőjét a légzsákos motoros kabát, amelyet 1976-ban talált fel Straub Tamás, de szabadalma nélkül vált közkinccsé.
Mi a menete annak, ha egy nem működő és tartozás nélküli kft. tulajdonosai „bezárnák” a céget? A végelszámolás szabályaira vonatkozó olvasói kérdésre dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó válaszolt.
A 71 áldozattal járó halálfurgon tragédiája után Angela Merkel megelégelte a nyugat-európai politikusok nyári tétlenségét, és kezébe vette a menekültválság kezelését. Eddig is sejteni lehetett, hogy a kontinensen nagyjából az történik, amit Németország akar, de a migránsügy ezt most egyértelművé tette. Berlin pedig azt teszi, amit saját érdekének lát. Kérdés, hogy mit eredményez ez más országok -…
A tejtermelők megsegítése érdekében Magyarország a közvetlen támogatási előlegek megemelését fogja kezdeményezni Brüsszelben a hétfőn tartandó agrárminiszteri csúcson - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Nagykorú lett az RTL Magyarország, amely 18 éve szórakoztatja a hazai közönséget. A cég születésnapi partiján a csatorna szinte összes képernyőse felvonult, s kiderült az is, ősztől milyen programokra számíthatunk.
Az éjszaka a Keletiből BKV buszokkal, az autópálya mellől - ahol a migránsok gyalogosan próbáltak eljutni Ausztriába, szintén buszokkal vittek el mindenkit. Tarlós István főpolgármester az éjszaka közleményt is adott ki, hogy a menekültek elhagyták a Keleti tranzitzónáját. Reggel azonban ismét egyre többen vannak a pályaudvarnál, mert azt hiszik, őket is elviszik majd Ausztriába.
Az egyik legnagyobb szerb szakszervezettel, a TUC Nesavisnosttal írt alá megállapodást a Munkástanácsok Országos Szövetsége csütörtökön, Szegeden - közölte a magyar szakszervezeti szövetség pénteken az MTI-vel.
Elkezdődött a szüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken - tudatta az állami tulajdonban lévő, a térség legnagyobb felvásárlójának számító Tokaj Kereskedőház Zrt.
A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától - állapították meg a Flandriai Biotechnológiai Intézet (VIB) és a Genti Egyetem szakemberei, akiknek eredménye jelentős előrelépést jelenthet egy asztmavakcina kifejlesztésében.
Mosolyognak a Jobbikban a Fidesz menekültügyi kampányán, mert úgy vélik, hogy valójában előttük tisztogatja az utat a kormánypárt, mert noha rövid távon uralják a kormányzati szereplők a kommunikációs teret, de már középtávon sem tudnak a válságra igazi megoldást kínálni. Így pedig a Jobbik üzeneteinek ágyaznak meg, amit a párt óriási arányú tapolcai győzelme is igazol. Természetesen a Fideszben…
Noha az év elején még látványos fogyása fotóit osztotta meg közösségi oldalán, az elmúlt néhány hónapban újra alaposan kikerekedett Pachmann Péter. A TV2 híradósának hasára és tokájára felszaladtak a kilók, s ez a képernyőn is szembetűnő. Ahogy az egyik internetes portál fogalmazott: úgy tűnik, lassacskán kihízza a Mokka fotelját.
Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről - közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
Köztük 423 gyereket. Országszerte tiltott határátlépés miatt pénteken 2181 embert fogtak el a rendőrök, tizenegy gyanúsítottal szemben embercsempészet, kettő esetben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. A legtöbb határátlépő szír állampolgárnak vallja magát.
Az illegális bevándorlók első csoportja szombatra virradó éjszaka megérkezett Ausztriába Magyarországról. Werner Faymann osztrák kancellár jelezte: Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok...
Az online pénztárgépek elvét követve a cégek készletnyilvántartását is be lehetne kötni az adóhivatalhoz - nyilatkozta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Szombat hajnalban nem sokkal 5 óra előtt további migránsokkal teli buszok érkeztek meg a magyar-osztrák határra. Mindeközben a Keleti pályaudvar aluljárója ismét megtelt bevándorlókkal. Cikkünk folyamatosan frissül!
Leégett egy sátor az idegenrendészeti előállítóként használt röszkei hangárépület mellett szombaton reggel - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.