2015. szeptember 7. hétfő

szept. 7
6:21
Emlékeim Fejtő Ferencről (Kripto Akadémia)
A Népszava nagy sikere volt, hogy elvállalta a tiszteletbeli főszerkesztőséget.
szept. 7
6:24
Michael Fassbendert Oscar-esélyesként emlegetik Steve Jobs-alakításáért (Infostart)
Oscar-esélyesként emlegetik Michael Fassbendert az új Steve Jobs-filmben nyújtott alakításáért.
szept. 7
6:24
A kormány öt év alatt megduplázta az ingyenes gyermekétkeztetés támogatását (ProfitLine)
z ingyenes gyermekétkeztetésre szánt támogatást a kormány 2010 és 2015 között megduplázta, az összeget 31 milliárd forintról 61 milliárdra növelte, a jövő évi költségvetésben pedig 70 milliárd forintot fordít erre a célra - hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten.
szept. 7
6:27
Gátszakadás (Kripto Akadémia)
Megint kiderült: a kormány csak az erőből ért.
szept. 7
6:29
Kitaszítottan (Kripto Akadémia)
Mondjuk, igazat beszél a kormányfő és az országhatár megvédése az első számú feladat.
szept. 7
6:31
Orbán, a hitvány (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://europakavezo.blog.hu/
szept. 7
6:33
Vona segítséget kért a hatalomra kerüléshez (ATV)
A Jobbik elnöke szövetséget ajánlott az magyarországi értelmiségieknek.
szept. 7
6:33
Agresszívek (Kripto Akadémia)
Hetek óta mást sem hallani a köztelevíziók és közrádiók tudósításaiban, mint a félelemkeltő figyelmeztetést...
szept. 7
6:35
Előre a Keleti Kárpátok gerincéig! (Kripto Akadémia)
Népszava, 1940. szeptember 7.
szept. 7
6:37
Orbán csapdában van (Kripto Akadémia)
The Economist :A kormányfő jó ideje élvezetét leli abban, hogy a különcöt alakítsa.
szept. 7
6:39
"Ez itt az én hazám..." - A díszdoktor (Kripto Akadémia)
A Debreceni Egyetem tanévnyitóján Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora átvette a díszdoktori címet.
szept. 7
6:45
Kurd felkelők felrobbantottak két katonai járművet (Blikk)
szept. 7
6:45
Szeptember 1. (Kripto Akadémia)
2015. szeptember 1-én emlékeztünk a II. világháború kitörésének 76. évfordulójára.
szept. 7
6:47
Helyzet van (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor már januárban, a Charlie Hebdo tragédiája idején megmondta, hogy a bevándorlás, a migráció nagy bajokat okoz.
szept. 7
6:49
Országvédő vitézeink munkában (Kripto Akadémia)
Jól tudom, hogy Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak a menekültek megregulázása Hende hadügyminiszterrel és Hajdu tábornokkal, a TEK parancsnokával karöltve minden erejét leköti.
szept. 7
6:51
Osztrák konvoj érkezett a budapesti migránsokért, 3 évet is kaphatnak (ATV)
Vasárnap önkéntes segítők autókonvoja érkezett Ausztriából Magyarországra a migránsokért - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
szept. 7
6:53
Erdő: az egyház eddig is segített (ATV)
A katolikus egyház sokrétű tevékenységei között van az élelmiszer-segélyezés, az egészségügyi, sőt a kiskorúaknak nyújtott pszichológiai segítség is.
szept. 7
6:54
Szorcsik H. Viki azt állítja: megverte a gyerekei apja (BorsOnline)
Lelki terrorban tartotta, sőt még fizikailag is bántotta Szorcsik H. Vikit a volt élettársa – írja a Blikk magára a 23 éves színésznőre hivatkozva.
szept. 7
6:55
Pápa: minden plébánia fogadjon be egy menekült családot (ATV)
Az általa vezetett római egyházközség és a két vatikáni plébánia már "a következő napokban" megteszik ezt a lépést.
szept. 7
6:57
Gyanús eredetű kábítószert találtak Debrecenben, egy ember meghalt (ATV)
Egy debreceni férfi meghalt, három társa életveszélyes állapotban van, miután feltehetően kábítószert fogyasztottak.
szept. 7
6:59
Marine Le Pen: Németország rabszolgává akarja tenni a menekülteket (ATV)
A Nemzeti Front vezetője azzal vádolta meg Németországot, hogy bércsökkentést akar elérni és "bérrabszolgaságot" kialakítani a migránsok ezreinek beengedésével.
szept. 7
7:00
Orbán Viktor előadása a misszióvezetői értekezleten (Infostart)
Kétnapos misszióvezetői értekezletet tartanak mától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM), az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a 220 meghívottnak.
szept. 7
7:03
Tovább drágulhat a benzin és a gázolaj (Blikk)
szept. 7
7:03
Baleseti járadék: jogosultság, mérték, ellátási időtartam (Adózóna)
Az a személy, aki üzemi balesetet szenvedett és az ebből származó egészségkárosodása legalább tizennégy százalékos, de a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai – rehabilitációs, rokkantsági ellátás – nem illetik meg, baleseti járadékra szerezhet jogosultságot.
szept. 7
7:05
Megszünteti az éjszakai műszakot a magyar Tesco (Blikk)
szept. 7
7:09
Orbán: Németország és Ausztria ne fogadjon be több menekültet (ATV)
Orbán Viktor a határzárak létesítését szorgalmazta az osztrák közszolgálati televíziónak adott interjújában vasárnap este.
szept. 7
7:12
Stohl Buci csinált sztárt Istenes Bencéből (BorsOnline)
Stohl András volt az, aki az ifjú titán Istenest az RTL Klub programigazgatójánál beprotezsálta, pedig féltékeny is lehetett volna.
szept. 7
7:18
Bezárja az éjszakai műszakot a magyar Tesco (Infostart)
Megszüntetik a magyarországi Tesco áruházlánc egységeiben az éjszakai műszakot, a döntés nagyjából 4 ezer dolgozót érint, és dolgozónként nagyjából 18-20 ezer forint kiesést jelenthet a havi nettó jövedelemből - írta hétfői számában a Magyar Idők.
szept. 7
7:18
Kertész Imre szerint Európa elpusztítja magát (Infostart)
Európa gyerekes és öngyilkos liberalizmusáról ír Kertész Imre A végső kocsma című könyvében, amelyből a svéd Friatider című lap idézett vasárnap - írta a Magyar Idők hétfői számában.
szept. 7
7:18
Röszkénél ötszázan éjszakáztak a gyűjtőponton (Infostart)
A röszkei gyűjtőpontnál körülbelül ötszáz illegális bevándorló van - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről hétfő reggel.
szept. 7
7:18
Szijjártó: a szolidaritás azt jelenti, hogy megvédjük határainkat (Infostart)
Számunkra a szolidaritás azt jelenti, hogy megvédjük a határainkat - hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter a Der Standard című osztrák lap hétfői számában megjelenő interjújában, amelyben kitért arra is, hogy Magyarország számára a határok védelme a legkiemeltebb feladatok közé tartozik.
szept. 7
7:21
Szijjártó interjúja a Der Standardban (Metropol)
A külügyminiszter az osztrák lapnak azt mondta: számunkra a szolidaritás azt jelenti, hogy megvédjük a határainkat.
szept. 7
7:21
Átestek a tűzkeresztségen Irak új amerikai harci repülői (Blikk)
szept. 7
7:21
US Open: Williams-testvérharc a negyeddöntőben (Metropol)
A két nővér 27. találkozójára készül, kettejük különpárharcában Serena vezet 15-11-re.
szept. 7
7:23
Felrobbantottak két török katonai járművet (Metropol)
A kurd felkelők nyilatkozatukban 15 török katona haláláról számoltak be..
szept. 7
7:24
130 új munkahely Tatabányán (HR Portál)
Bővíti üzemét Tatabányán az autóalkatrész-gyártó japán Exedy Dynax, a 7,2 milliárd forintos beruházással 130 új munkahely jön létre.
szept. 7
7:26
"Ha egy országban a nők arcán mosoly ül, akkor az boldog ország" (HR Portál)
A törökországi G20 találkozó keretében először megrendezett, a nők szerepvállalásának előmozdítását célzó W20 konferencia történelmi jelentőségű kezdeményezés a nők üzleti szerepének megítélésében - mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök vasárnap az ankarai Rixos Hotelben tartott összejövetelen.
szept. 7
7:27
(18+) Megszólalt a vízbe fulladt hároméves szíriai kisfiú apja (ATV)
Négyezer eurót fizetett egy török és egy szír embercsempésznek annak a holtan talált szíriai menekült kisfiúnak az apja, akinek a fényképe bejárta az internetet és a világsajtót, hatalmas felháborodást keltve.
szept. 7
7:28
Izrael nem fogad be menekülteket (HR Portál)
Izrael nem közömbös a menekültek tragédiája iránt, de nem tervezi befogadásukat - mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap.
szept. 7
7:30
Azonnal jelentkezzen, aki vett a gyilkos drogból! (BorsOnline)
Holtan találtak egy debreceni férfit a mentők vasárnap kora reggel egy lakásban, ahonnan három másik, eszméletlen, életveszélyes állapotban lévő fiatalembert kórházba vittek.
szept. 7
7:30
Vonják ki a tőkét az emberek a pénzpiaci alapokból (ProfitLine)
A befektetési alapok vagyona 15,6 milliárd forinttal, 0,28 százalékkal csökkent júliusban elsősorban a pénzpiaci alapoknál továbbra is tartó tőkekivonás miatt - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden.
szept. 7
7:30
Az iparosok nehézségeiről is szó lesz a regionális fórumokon (HR Portál)
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) november közepéig regionális fórumokat tart - közölte a szövetség.
szept. 7
7:32
Foci: fiesztára készülnek ellenünk az északírek (BorsOnline)
A magyar válogatott a története egyik legnagyobb sikerére hajtó északírek otthonában próbál bravúrt elérni. Az előjelek nem túl jók.
szept. 7
7:32
Növekednek a lakásárak Magyarországon (ProfitLine)
Emelkednek a lakásárak, az idén az első negyedévben, 2014 éves átlagához képest nominálisan 8,2, míg reálértelemben több mint 9 százalékos volt a drágulás mértéke, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 3,7 százalékos volt az áremelkedés nominálisan - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt.
szept. 7
7:32
Jogilag rögzítették a menekültügyi válságot (HR Portál)
A tömeges bevándorlással összefüggő, pénteken elfogadott törvényben jogilag is rögzítették, hogy Magyarországon menekültügyi válsághelyzet van - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
szept. 7
7:36
Több mint ötezer határsértőt fogtak el a hétvégén (Infostart)
Országszerte összesen 5386 határsértőt fogtak el a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.
szept. 7
7:39
Emelkedik a Nemzetközi Űrállomás (Infostart)
A repülési magasság megemelésére adott utasítást hétfőn a Moszkva melletti irányító központ a Nemzetközi Űrállomásnak (ISS).
szept. 7
7:39
A német kormány további 3 milliárd eurót fordít a migrációs helyzetre (Blikk)
szept. 7
7:39
Egyre több a beteg a menekültek között (Blikk)
Röszke - A röszkei gyűjtőpontnál körülbelül ötszáz illegális bevándorló van jelenleg - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről hétfő reggel.
szept. 7
7:39
Orbán lezárná Európa határait (Metropol)
A miniszterelnök az osztrák köztévében azt mondta, hogy Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be.

Keresés