Harry Houdini (születési nevén Weisz Erik, 1874-1926) magyar származású amerikai szabadulóművész, illuzionista és bűvész előtt tisztelgő kiállítás nyílik halálának 90. évfordulója alkalmából kedden az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), Budapesten.
Egy férfi arról számolt be, hogy fia Ubert rendelt egy XVIII. kerületi kocsma elé, majd amikor az autó megérkezett, több férfi az autóra támadt a sofőrt és az Ubert szidalmazva - írja az Index. Lerúgták az autó visszapillantóját, a sofőrt földön rugdosták. A Merényi kórházban látták el borda-, és orrtöréssel. Két taxis támadó már előzetesben van.
Nem jutott be a negyeddöntőbe Kosiba Dániel, miután a 16 között kikapott nigériai ellenfelétől szombaton, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első versenyén, a budapesti Tüskecsarnokban.
Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében.
Ha nem emelik fel a kft-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot - mondta Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
E-mailt küldött a szerkesztőségünkbe egy dühös néni, bizonyos Adél, de igazából ön a címzettje. Magára haragszik. Azt írja, hogy Gyurcsány egy gerinctelen alak, aki magasról lesz...rja az embereket. Gondoltam, ha már jövök ide interjúzni, átadom.
A hazai Bernard Tomic három játszmában legyőzte honfitársát, John Millmant a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság férfiversenyének szombati harmadik fordulójában.
Magyarország — Hitte volna, hogy már az ókori rómaiak is kolbászfélék tömkelegét ismerték? Elkészítésének módját a germánok vették át, mai elnevezése pedig az ótörök nyelvből maradt ránk.
Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek és a településeknek - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, tizenkettedik évértékelő beszédében.
Romlik a levegő minősége Miskolcon, ezért a város polgármestere elrendelte a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát - közölte a polgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel
Eger – „Az a fontos, hogy egészség legyen. Meg beteg” – idézte az orvosok örök igazságát Hofi Géza a kabaréban. És csakugyan, az ember története egyidős a nyavalyák, sérülések elleni örökös küzdelemmel.
Számos folyó és kisebb-nagyobb tó felülete befagyott Jász-Nagykun-Szolnok megyében, saját felelősségre a Holt-Tiszán is lehet már korcsolyázni - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa szombaton az MTI-vel. A Balatonon ugyanakkor még nem javasolt a jégre menni.
Belgrád – A magyar férfi vízilabda-válogatott szombat délután a bronzéremért játszott Görögország ellen a Szerbiában zajló Európa-bajnokságon: szó szerint játszott, hiszen remekül vízilabdázott, és lelépte ellenfelét Benedek Tibor csapata (13–10). Ezzel a válogatott megszerezte a bronzérmet az Európa-bajnokságon! A mérkőzés eseményeiről percről percre beszámoltunk.
A többszörös Grammy-győztes amerikai rapper-producer formáció tagjai, Macklemore (32) és Ryan Lewis (27) új albumukról már csepegtetnek dalokat a közönségnek. Na de milyeneket!
Értem én, hogy néha nem könnyű ebben az országban élni. Gondolom, a kivándorlók millió és egy indokot tudnának mondani, hogy miért keresik inkább máshol a boldogulásukat.
Debrecenben a füstköd-riadó tájékoztatási fokozata van érvényben, de a szálló por (PM10) légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke már pénteken túllépte a riasztási küszöbértéket - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
A tél egyik leghidegebb reggelére ébredtünk szombaton. A hóval borított helyeken -18 Celsius fokot is mértek. A tél azonban lenyűgöző is tud lenni. Nézze meg a csodálatos képekekt!
Nem igazán találja az afrikai kontinens a helyes utat, a Transparency International legújabb jelentése szerint még mindig rettenetesen korruptak az országok. De mihez is lehetne kezdeni egy olyan helyen, ahol nincsen stabil kormányzat, kiépült ellátórendszer, vagy éppen működőképes pénzügyi szektor?
Az Európai Uniónak a törökországi, líbiai és jordániai menekülttáborok segítésével, hosszú távon pedig a szíriai polgárháborús helyzet rendezésének támogatásával el kell érnie, hogy a menekültek ne induljanak el a kontinens felé - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett a belgrádi Európa-bajnokságon, miután a szombati zárónap helyosztóján 13-10-re legyőzte a tavalyi vb-harmadik görög csapatot.
Érd–Pálhalma — Bevonult a pálhalmai börtönbe H.-né T. Cecília (67), hogy letöltse 3 és fél éves börtönbüntetését, amit azért mértek rá, mert 2012-ben elgázolt egy ikerpárt Érden.
A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzéremmel zárta a belgrádi Európa-bajnokságot, miután végig magabiztos teljesítményt nyújtva, az utolsó percre kicsit kiengedve 13-10-re megverte a görögöket.
Magas lengyel állami kitüntetést, a Lengyelország Újjászületése Érdemrend lovagkeresztjét vehette át szombaton a lengyelországi magyarok közismert személyisége, a Gdanskban élő 98 éves Elek István – tájékoztatta az MTI-t Zeöld Zsombor, a varsói magyar nagykövetség kulturális és sajtóattaséja
Családtagot alkalmazna egyszerűsített foglalkoztatásban egy bt. Mennyit kell fizetni, milyen költségeket lehet elszámolni? Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő olvasói kérdésre adott válaszát ismertetjük.
Kilenc gólt hozó mérkőzésen a Liverpool 5-4-re nyert a Norwich City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati nyitótalálkozóján.
Budapest — Akár egy focicsapatra való válogatott is klubot válthat a mostani téli átigazolási szezonban a franciaországi Európa-bajnokságra kijutó magyar nemzeti csapat szóba jöhető kerettagjai közül.
Magyarország — Új módot találtak a magyar bűnözők, hogy biztonságosan intézhessék kétes ügyleteiket. Lenyomozhatatlan mobilalkalmazáson szervezik az akcióikat.
Romlik a levegő minősége Miskolcon, ezért a város polgármestere elrendelte a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát - közölte a polgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel.