Hetven éves lett Bereményi Géza író, dalszöveg és forgatókönyv író, filmrendező, a Thália Színház főigazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában Bereményi arról is beszélt, hogy miért szeret kézzel írni. A papírra vetett betűk másnap árulkodnak: a kerek, átgondolt formák jót jelentenek az író számára.
Látványos fejlődésen mentek keresztül Magyarországon a téli sportok. Miközben a nagy pénzek a nyári látványsportágakba ömlenek, addig egyre hangosabb sikereket érnek el a havas-jeges környezetben küzdők is.
Ha már tél legyen hó - vallják sokan, bár leginkább az ünnepekkor örülnénk a mindent beborító égi áldásnak. A tájat és az épületeket fehérbe öltöztető puha hópelyhek gyönyörű látványt nyújtanak, bár ezt legtöbben csak a lakásból élvezzük igazán.
Magyar Csabáné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírcsaholyban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel.
Szolgálati nyugdíjuk kiszámítási módjával elégedetlen leszerelt katonák tüntettek vasárnap Bukarestben a kormány székháza előtt a Kis Egyesülés – azaz Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése – ünnepén.
Itt a csomag, amelynek segítségével bárki lehet grafikus, rendezőasszisztens vagy reklámszövegíró. Minden egy helyen, ami a kozmopolita, szabadúszó, stílusosan hedonista élethez kellhet, 25 és 45 között.
Lincolnshire - Bálnákat sodort partra a víz Észak-Anglia partjainál. A három ámbrásceten sajnos már nem tudtak segíteni a mentőcsoportok, a 45 tonnás állatok végül a katasztrófa turisták képeire kerültek fel.
Los Angeles - Először vitte fürdőzni kislányát Mark Zuckerberg. A facebook atyja csodaszép fürdőruhába bújtatta a kis Amximat, aki láthatóan nagyon élvezi a vizet. A kislány még egy piros masnit is kapott, hogy még csajosabb legyen a strandon.
Calais – Fokózodik a helyzet Calais-ban! A dzsungelnek is nevezett menekülttábor bezárását kérte vasárnap a város kikötőjének vezetője, miután előző este órákra leállt a létesítmény működése az egyik komphajót megrohamozó menekültek miatt.
Több ponton is megkönnyíti a kormány a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételét. Közös keresztény-zsidó imaóra zárta le az ökumenikus imahetet Budapesten.
A változáshoz idő, türelem, motiváció kell és valaki aki segít fenntartani a lelkesedést. Egy új speciális fogyókúrás programban kizárólag motivációs levéllel és családi támogatással rendelkező jelentkezőket fogadnak.
A Bokros Lajos-féle Modern Magyarország Mozgalom szimpatizánsai demonstráltak a parlamentnél. A Facebookon több mint 1800-an jelezték részvételüket, de ennél kevesebben, nagyjából ezren jelenhettek meg.
A nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országok szorosabb együttműködése és a határok szigorúbb ellenőrzése mellett foglalt állást Borut Pahor szlovén és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő vasárnap
Marcelo Rebelo de Sousa jobboldali elnökjelölt nyerte meg a vasárnapi portugáliai elnökválasztást, de még nem biztos, hogy sikerült megszereznie az abszolút többséget, így lehet, hogy második fordulót kell tartani - derült ki a 19 órai urnazárást követő első exit pollokból.
Zsidók és keresztények a különbségekről nem megfeledkezve, egymást mélyebben megismerve érthetik meg igazán, hogy nagy és közös út áll előttük. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahetet lezáró zsidó-keresztény imaórán vasárnap este Budapesten.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerint az közvetlen agrártámogatásra szánt összegek több mint felét, 240 milliárd forintot már kiutaltak a gazdákhoz és a nyár elejéig mindenki megkapja a támogatást.
Magyar Csabáné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírcsaholyban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel.
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint felértékelődhetnek az uniós határvédelem szempontjából a balkáni országok, ha a külső schengeni határokat nem sikerül garantálni
Először veszített pontokat a Real Madrid Zinedine Zidane-nal a csapat élén, miután 1-1-re végzett vasárnap este a Betis otthonában, a spanyol bajnokság 21. fordulójában.
Nyírcsaholyban Magyar Csabáné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert Magyar Csabáné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírcsaholyban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője