A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio lelkes és szakmai sikerekre éhes munkatársat keres INGATLANPIACI ELEMZŐ munkakör betöltésére. Érdekel az ingatlanpiac és az...
Kivonul Japánból a Ford autógyár, mivel "nem lát lehetőséget a jövedelmezőség fenntartására" - számolt be hétfőn a Reuters hírügynökség Dave Schoch, a Ford ázsiai-csendes-óceáni regionális igazgatójának egyik email üzenetére hivatkozva, amelybe betekintést nyert.
Baku – Súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködik Azerbajdzsán, amely a magyar keleti nyitás politikájának kedvenc országa, állandó miniszterelnöki szintű kapcsolatokkal, ahova Szijjártó Péter külgazdasági miniszter is mindig szívesen utazott.
„Úgy tűnik, hogy idén véget ér a tőkepiacok fél évtizede tartó kegyelmi állapota, miután az év eleje jelentős eséssel indult a részvény- és nyersanyagpiacon is. A tavaly még emelkedő részvény- és kötvénypiac után most csapkodó árfolyamokra kell berendezkedni, ami az év egészére jellemző lehet. A zuhanó árfolyamok jó beszállási lehetőségeket hozhatnak, de a nagy bizonytalanság miatt már néhány…
Éves szinten 6,7 százalékkal csökkent a kínai állami vállalatok adózás utáni profitja tavaly az egy évvel korábbi 3,4 százalékos növekedés után. A kínai pénzügyminisztérium honlapjára felkerült...
Az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak, az utazásbiztonsági és az adózási szabályoknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Heves vita robbant ki az izraeli kormány vasárnapi ülésén az Uber közösségi szolgáltató esetleges engedélyeztetése miatt Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac közlekedési miniszter között - írta hétfőn a Háárec című újság gazdasági melléklete.
Világháborús menekült elnevezésű kisfiú- és kislányjelmez árusítását szüntette meg az Amazon internetes áruház Olaszországban, mert egy olasz jótékonysági szervezet a menekültválság iránti érzéketlenséggel vádolta meg a céget - tudósított a The Daily Telegraph
Hatalmas a feszültség a franciaországi Calaisban, ahol rengeteg menekült várja, hogy átjusson Nagy-Britanniába. Egy menekültpárti tüntetés kis híján tragédiába torkollott.
Budapest - Bővült január 1-jétől a gyed extra. Már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól.
A királyság ausztráliai eltörléséért és a köztársasági államforma bevezetéséért emeltek szót a formailag II. Erzsébet brit királynő vezette ország regionális vezetői és más politikusai egy hétfőn közzétett nyilatkozatukban.
Hogyan alakul át a gazdaság, milyen lépéseket kell tenni, ha az automatizáció és a mesterséges intelligencia meghatározó lesz a termelésben? Erről is tárgyaltak a világ gazdasági vezetői a davosi Világgazdasági Fórumon, írja a Privátbankár.
Múlt héten a Goldman Sachs saját gazdasági indikátorával riogatta a befektetőket, amely már azt jelzi, hogy recesszióban van az USA gazdasága. Ezután a Merrill Lynch jutott hasonló következtetésre a kötvénypiaci mozgásokból: azt vizionálja, hogy hamarosan jöhet egy recesszió az USA-ban. Így viszont felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinál a Fed. Vak, és mint az a bizonyos ló, nekimegy a falnak,…
A közép-magyarországi régióban kutatás - fejlesztésre 7 milliárd forint áll rendelkezésre a múlt héten megjelent két pályázati kiírás keretében. Cikkünkben összefoglaljuk a pályázat részleteit és a...
A Jaguar sportautója, az F-Type már eddig sem szenvedett hiányt teljesítmény terén, azonban már régóta tudtuk, hogy érkezik egy még potensebb változat, mely az SVR utónevet viseli majd. Noha a hivatalos bemutatóra még várnunk kell, úgy tűnik a gyáriak nem voltak elég óvatosak, és nemrég kiszivárgott néhány fotó az újdonságról, mely nyárra már a kereskedésekbe is megérkezik.
A menekültválság kellős közepén, a Keleti pályaudvaron készítette képeit Balogh Zoltán, az MTI/MTVA külsős fotóriportere. A Krízis a Keleti pályaudvaron című sorozata első díjat nyert hétfőn, a 34. Magyar Sajtófotó Pályázat menekültválság kategóriájában.
Heves vita robbant ki az izraeli kormány vasárnapi ülésén az Uber közösségi szolgáltató esetleges engedélyeztetése miatt Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac közlekedési miniszter között - írta hétfőn a Háárec című újság gazdasági melléklete
Az EU-országokból, főleg Dél- és Kelet-Európából érkező, szociális segélyt kapó személyek száma Németországban százezres nagyságrenddel is nőhet egy bírósági ítélet nyomán. A német önkormányzatoknál elfogyott a cérna, túl sok kelet-európai veszi igénybe a szociális juttatásokat, ami a szociális rendszer csődjéhez vezethet.
A sérülésből visszatérő Módos Péter, illetve Lőrincz Tamás és Lám Bálint is győzött a hétvégén Zágrábban rendezett nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen.
Nehéz helyzetben van a magyar férfi kézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon megcélzott olimpiai selejtezős szereplést illetően, azonban Mikler Roland szerint semmi értelme annak, hogy siralomházi hangulatban legyenek.
A kanadai Milos Raonic 3 óra 45 perces csatában búcsúztatta a 2014-es bajnok Stan Wawrinkát hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasította Gondos Judit közigazgatási államtitkárt, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot annak kiderítésére, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal miért nem...
A téli futás kétség kívül hasznos, hiszen erősíti az immunrendszerünket és különleges élményt is ad. Ugyanakkor nem árt óvatosnak lenni, hiszen izmainkat és testünket is fel kell alaposan készíteni a hideg időjárásra. Ehhez adunk most néhány tanácsot és Rubint Réka még arról is mesél, miért nem betegek szinte sosem a gyermekei!
Budapest - Elfogták azt a négy férfit, aki péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban - adta hírül hétfőn honlapján a rendőrség. A korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.
Elgázolt egy 59 éves férfit egy ismeretlen autós reggel 6:30 és 6:50 között a nyíregyházi Orgován utcában. A baleset pontos időpontját azért nem tudni, mert a gázoló segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről. Az elgázolt 59 éves férfi a kórházba szállítás után belehalt súlyos sérüléseibe. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a gázoló megtalálásához. (MTI)
Ezért most hivatali visszaélés gyanújával indult ellene büntetőeljárás, mert rendőri felvezetés alapból csak az elnöknek, a kormányfőnek és a házelnöknek jár, a többi kormánytag csak sürgős esetben közlekedhet konvojban. Gabriel Oprea viszont naponta ötször kért rendőri felvezetést. (MTI)
Egy újságcikkből derült ki: a NAV-ot felügyelő államtitkár nem tud a NAV-on belül zajló nyomozásról - emiatt vizsgálatot indít Varga Mihály. A gyanú szerint a korrupció elleni védekezésre adott pénzeket valakik lenyúlták.