2016. január 3. vasárnap

jan. 3
9:39
Egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon (Gondola)
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában
jan. 3
9:39
Hamarosan koccinthatunk az egymilliomodik alkoholistával (Alternatív Energia)
jan. 3
9:39
Vízumkényszerrel védekeznek a finnek a migránsokkal szemben (ATV)
Sikerült megfékezni a Németországból kompokkal Finnországba érkező migránsok áradatát, miután Helsinki kérésére már csak azokat engedik felszállni a hajójáratokra, akik rendelkeznek finn vízummal - jelentette szombaton a Hufvudstadsbladet című napilap.
jan. 3
9:41
Alaszkai yupik nyelvre is lefordították a Bibliát (Gondola)
Csaknem ötvenévi munka után az alaszkai yupik nyelv modern változatában is olvasható a Biblia
jan. 3
9:43
Az évszázad gigaprojektjével dübörög a kínai külpolitika (Gondola)
Peking tavaly újabb fokozatba kapcsolt a nemzetközi diplomáciában, útnak indította az immár "Egy övezet, egy útként" emlegetett stratégiáját.
jan. 3
9:45
Premier League: Londoni rangadóval kezdi évét a Chelsea (Agroinform)
A vasárnapi találkozó az utolsó esélye a Chelsea-nek, hogy megkezdje felzárkózását az élbolyhoz.
jan. 3
9:45
Fegyveres felvonulással ünnepelték Texasban, hogy már felvonulhatnak fegyverrel (444.hu)
1871 után január elsejétől újra szabadon lehet jól láthatóan hordani a fegyvert Texasban.
jan. 3
9:51
Mennyi pénzből lehet az ember a fél világ ura? Bemondtak egy számot (Privátbankár)
Hillary Clinton stábja elárulta, mennyi pénzt szedtek össze a kampányra 2015-ben. Az év végén a pénz szinte teljes egészében a választópolgároktól jött az átlátható kasszába. A kampányba egyébként hétfőn beszáll az exelnök férj is, Donald Trump azonnal lecsapta a magas labdát.
jan. 3
9:57
Brutális vonatgázolás: 150 métert repült az elütött gyalogos (ATV)
Zalabér-Batyk és Pókaszepetk között halálra gázolt egy férfit a Celldömölkről Zalaegerszegre közlekedő vonat vasárnap reggel.
jan. 3
9:59
Idő kérdése és a magyarok tizede alkoholista lesz (ATV)
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 vasárnap reggeli műsorában.
jan. 3
10:00
Azonosították a tel-avívi támadás feltételezett elkövetőjét (Infostart)
Egy fiatal izraeli arabot neveztek meg az előző napi tel-avivi lövöldözés gyanúsítottjaként az izraeli hatóságok szombaton, a férfit még keresik.
jan. 3
10:00
Észak-Korea: mi a célja az atombomba fenyegetéseknek? (ProfitLine)
Észak-Korea, a világ egyik legelzártabb és leginkább magába forduló országa időről-időre igyekszik nukleáris- és egyéb fegyverkísérleteivel, továbbá különböző provokációkkal felhívni magára a nemzetközi közösség figyelmét.
jan. 3
10:09
Hosszú két olimpiai számban zárt a világranglista élén (Sport365)
Az olimpiai programban szereplő úszószámok közül kettőben zárta 2015-öt a világranglista első helyén Hosszú Katinka.
jan. 3
10:15
Hófúvások lesznek – figyelmeztet a meteorológia (Gondola)
Több helyen 2-5, főként a határ közeli térségekben helyenként 5 centimétert meghaladó friss hó is várható
jan. 3
10:15
Az Orbán-rezsim bűneit sorolja Ujhelyi (Alternatív Energia)
A Fidesz csak statisztikai adatként tekint a magyar emberekre.
jan. 3
10:15
Influenza 2016: a vírus mutációja nagyobb járványt is okozhat (Pénzcentrum)
Érdemes kérni a védőoltást, ami 90 százalékos védettséget biztosít....
jan. 3
10:15
Megszűnhet a Déli pályaudvar (Portfolio)
Nemsokára lebonthatják és ezzel meg is szűnhet a budapesti Déli pályaudvar - értesült a Magyar Hírlap. Úgy tudják, a jelenlegi építmény helyét a Délivel határos Vérmező park "folytatása" foglalhatja...
jan. 3
10:15
Vác hónapok óta titkolja, mennyit fizetett egy Ákos-koncertért (ATV)
Berkecz Balázs, az Együtt politikusa blogjában számolt be arról, hogy a váci önkormányzat tulajdonában lévő Váci Dunakanyar Színház Kft. 10 millió forintot fizethetett egy Ákos koncertért - írja Stop.hu.
jan. 3
10:17
Vácott a megyéspüspök a legnépszerűbb ember (Gondola)
Magánszemély indította útjára a kezdeményezést, kérve a váciakat, szavazzanak: szerintük ki érdemelné meg „a Vác városi virtuális köszönjük 2015 közönségdíjat”? A felhívásban egyebek mellett így fogalmaztak: Szerintetek ki az az ember, aki a legtöbbet tette városunkért, példamutató az élete, munkássága vagy az eredményei? Ki az, aki példaként állítható a fiatalok elé, aki itt él…
jan. 3
10:18
21. századi színvonalú lett az Amerikai úti gyermek-idegsebészet (Infostart)
Szerkezetében és berendezésében is megújult a gyermek-idegsebészeti osztály az Amerikai úton. A részlegen 15 kis beteget tudnak fogadni, akik mellett a most kialakított anyuka-szoba révén az édesanyjuk is éjjel-nappal ott lehet - mondta el az InfoRádiónak Nagy Zoltán, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója.
jan. 3
10:18
Zacher Gábor szerint az alkoholista-utánpótlás sikeresebb a Puskás Akadémiánál (444.hu)
A toxikológus szerint pár éven belül egymillió alkoholista országa leszünk.
jan. 3
10:20
A köd fölött mindig süt a nap! (444.hu)
Újabb bizonyíték érkezett a parafrazeált népi bölcsességre, ezúttal Bánkútról.
jan. 3
10:33
Óév végi végtermék (Gondola)
jan. 3
10:33
Mégiscsak lebontják a Deli pályaudvart? (ATV)
Nemsokára megszűnhet a budapesti Déli pályaudvar, lebonthatják - értesült a kormányközeli Magyar Hírlap. Úgy tudják, a mostani építmény helyét a Délivel határos Vérmező park "folytatása" foglalhatja el.
jan. 3
10:36
Egymillió alkoholista lesz Magyarországon? (Infostart)
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
jan. 3
10:36
Tüntetők betörtek Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségére (Infostart)
Nimr al-Nimr síita főpap szaúd-arábiai kivégzése miatt tüntetők szombat este megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét, és bejutottak a létesítmény terültére, de az iráni rendőrség nem sokkal később kiszorította őket - jelentette az ISNA iráni hírügynökség.
jan. 3
10:45
Te beoltattad magad influenza ellen? (Privátbankár)
Bense Tamás háziorvos szerint nincs influenzajárvány Magyarországon, de érdemes kérni a védőoltást, ami 90 százalékos védettséget biztosít.
jan. 3
10:47
Zacher Gábor keményen odamondott: így leszünk egymillió alkoholista országa (Privátbankár)
Szinte minden magyar családot érint az alkoholizmus; a legismertebb magyar toxikológus szerint nincs alkoholstratégiája az országnak. Még a hivatalos statisztikák, a bevallott értékek alapján is rengeteg a nagyivó és az alkoholista, a valóság még elszomorítóbb lehet.
jan. 3
10:51
Észak-Korea egyre fenyegetőbbé vált (Gondola)
Észak-Korea, a világ egyik legelzártabb országa időről-időre igyekszik nukleáris kísérleteivel, különböző provokációkkal felhívni a figyelmet.
jan. 3
10:51
Hétfőtől egyirányúsítják a rakpartot (Portfolio)
Támfalépítési munkák miatt hétfőtől egyirányú lesz a Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakasza Óbuda felé. Január 4-étől előreláthatóan 2016. április 30-áig a Fővárosi Önkormányzat...
jan. 3
10:51
Ukrajna is bekeményít, orosz embargóval vág vissza (ATV)
Ukrajna január 10-től megtiltja az orosz élelmiszerek importját. Az erről szóló döntés szombaton került fel az ukrán kormány honlapjára.
jan. 3
10:51
Kétmilliárd eurót szán a Mercedes a Tesla kicsinálására (444.hu)
2018-ban jelenhet meg az első teljesen elektromos autójuk, amivel megpróbálják elhódítani a piacot Elon Musk cégétől.
jan. 3
10:53
Fárasztó volt az előző év? 2016-ban majd pihenhet! (ATV)
Öt hosszú hétvégénk is lesz 2016-ban, így lesz bőven alkalom az évközi fáradalmak kipihenésére. Reméljük ez jobban összehozza a családokat, mint a vasárnapi boltzár.
jan. 3
10:53
Azt hiszi, hogy a kultúra nem üzlet? Kérdezze meg erről Kovács Ákos nőügyi szakértő előadóművészt (444.hu)
A kormány kedvenc magyar művésze, akiért még élő mobilinternetelőfizetésüket is lemondták, 2014-ben 576 milliós mérlegfőösszeg mellett 97 millió forintos nyereséget termelt.
jan. 3
10:54
Kétéves gyerek a migránsválság idei első áldozata (Infostart)
Kétéves gyermeket találtak a vízbe fúlva az Égei-tengeren a görög hatóságok szombaton, vélhetően ő a migránsválság első áldozata, aki idén életét vesztette az Európai Unió határánál.
jan. 3
10:57
Darts-vb: Sikerül Andersonnak revánsot venni vagy ismét Lewis nyeri a döntőt? (Agroinform)
Elérkeztünk a PDC darts-világbajnokság végjátékához, vasárnap este kiderül, hogy ki lesz a 2016-os kiírás legjobbja.
jan. 3
11:06
Hatalmas fordulat Indiában - csak az a kék öltöny ne lett volna... (ProfitLine)
Nemzetközi pozíciójának erősödését hozta India számára a 2015-ös év, határain belül azonban a vallási szélsőségesség térnyerését, amelyet sokan a Narendra Modi vezette, tavaly hatalomra került Indiai Néppárt (BJP) számlájára írnak.
jan. 3
11:09
Kettős évet hagyott maga mögött a mezőgazdaság (Gondola)
A termelés és a feldolgozás korszerűsítése lesz a következő időszak egyik legnagyobb kihívása.
jan. 3
11:09
Vérszemet kapott az építőipar? (Alternatív Energia)
További intézkedésekkel élénkülhetne az építőanyagpiac a szakszövetség szerint.
jan. 3
11:09
Ukrajna leállítja az orosz élelmiszerek importját (Portfolio)
Ukrajna január 10-től megtiltja az orosz élelmiszerek importját. Az erről szóló döntés szombaton került fel az ukrán kormány honlapjára. Az ukrán intézkedés válaszlépés, ugyanis december 21-én...
jan. 3
11:11
Nyolc bank ment csődbe az Egyesült Államokban (Alternatív Energia)
A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz.
jan. 3
11:11
Olcsóbbá válhat a csomagküldés Európában (Portfolio)
Az Európai Bizottság kezdeményezi az elektronikus kereskedelem fejlesztése érdekében a nemzetközi csomagküldés árainak leszorítását - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában Ormos Zoltán szakjogász...
jan. 3
11:15
Kulturális támogatást kapnak az idén a települési önkormányzatok (Infostart)
Tizennyolc milliárd forintot kapnak a 2016-os költségvetésből a települési önkormányzatok az általuk fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatására, megyei hatókörű városi múzeumok, megyei könyvtárak, valamint a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataira.
jan. 3
11:15
PL, Valencia-Real, magyar-olasz, darts vb-döntő - napi program (Sport365)
A Chelsea-re és a Tottenhamre is kemény teszt vár vasárnap, míg a spanyol bajnokságban a Gary Neville-féle Valencia vendége lesz a Real Madrid. A magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszokkal csap össze a Volvo-kupán. A címvédő, skót Gary Anderson és a kétszeres bajnok, angol Adrien Lewis között dől el a vb-cím dartsban.
jan. 3
11:17
Ha egyszer Iniesta megindul... - videó (Sport365)
Videón Andrés Iniesta tekintélyt parancsoló szólója a szombati Espanyol-Barcelona bajnokiról! A spanyol irányító úgy játszotta tisztára magát, hogy két játékost is elfektetett. Végül mégsem lehetett boldog, mert csapata csak 0-0-ra végzett a városi rivális otthonában, és a fordulót már nem a Barca, hanem az Atlético Madrid zárja az első helyen!
jan. 3
11:24
Merényletet kíséreltek meg Nigel Farage ellen? (444.hu)
Októberben esett le a Brüsszelből hazafele tartó úton a Volvója egyik kereke, a francia rendőrök idegenkezűségre gyanakodtak. Farage akkor nem tett feljelentést, mert "nem akart ügyet". Most mégis előállt a történettel.
jan. 3
11:26
A Boston Globe újságírói kénytelenek maguk kihordani a lapot az előfizetőknek (444.hu)
Új szállítócéggel szerződött az újság, és még nem gördülékeny az együttműködés.
jan. 3
11:27
Villamosmegállóban született egy csecsemő Miskolcon (Gondola)
Villamosmegálló mellett született meg egy csecsemő Miskolcon szombaton éjszaka, rendőrök segítettek az anya és gyermeke életének megmentésében - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek
jan. 3
11:27
Ezekkel a lakásokkal brutálisan jól lehet keresni (Portfolio)
A tavalyi év során tömegek éreztek meg saját bőrükön a lakásbérleti piac felfutását: a bérlők egyre többet fizetnek, míg azok, akik jókor vásároltak befektetési szándékkal, óriási hozamokat érhettek...
jan. 3
11:27
Az áldozatok harmada nem tudja feldolgozni drámáját (ATV)
Itt az ideje, hogy végre az áldozatok jogos érdekeit is figyelembe vegye a büntető igazságszolgáltatás - mondta Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese.

Keresés