Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén a Chelsea 3–0-ra nyert a Crystal Palace otthonában.
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint lassulhatott a harmadik negyedévben a magyar gazdaság növekedési üteme, a lassulás várható mértékéről azonban az előzetes adatok pénteken esedékes ismertetése előtti prognózisok jelentősen eltérnek.
A Perthben zajló, 28. Hopman-kupa nyitányán a házigazda ausztrálok Zöld-csapata simán nyert Németország ellen, míg a nap másik találkozóján az Arany-csapatuk 3:0-ra kikapott Csehországtól.
A bíróság által is jóváhagyott szerzői jogi védettséggel dacolva mindenki számára hozzáférhetővé tette az interneten Anne Frank, a nácik elől Amszterdamban bujkáló német zsidó lány világhírűvé vált naplóját egy francia egyetemi oktató és egy francia parlamenti képviselő.
Cristiano Ronaldónak már volt orosz barátnője, a topmodell Irina Sejk. A portugál támadó most egy orosz táncosnővel kavar – legalábbis erről tanúskodik az az Instagram-beszélgetés, amit maga a hölgy, Alena Alekszandrova posztolt. A párbeszédet több, intim kép is kiegészíti! Kellemes olvasgatást!
Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló...
A Wolters Kluwer összesítése szerint 2015-ben 1300 új jogszabály keletkezett, amely 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az utóbbi hat év második legmagasabb adata, egyedül a 2013-as évi csúcsot nem sikerült megdönteni.
Év végi cikksorozatunkban a 2015-ös magyar filmeket is számba vesszük, és értékeljük a Vajna-rendszer első öt évét, sőt az is kiderül, hogy mit szeretünk nézni a moziban. Idén meglepően sok alkotás készült, voltak köztük bukások, de eljutottunk az Oscar-jelölésig is. A cikk végén Ön is szavazhat, hogy melyik volt 2015 legjobb magyar filmje.
A Magyar Broadcasting Co. Kft. lezárta a TV2 Csoport megvásárlását, a vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának - közölte a társaság vasárnap
Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a terroristagyanús személyek Olaszországból történő kiutasítását bevált biztonsági intézkedésnek nevezte a La Stampa című napilapban vasárnap közölt interjújában.
Peking tavaly újabb fokozatba kapcsolt a nemzetközi diplomáciában, ennek meghatározó jeleként útnak indította az immár “Egy övezet, egy útként” emlegetett, még kínai mércével nézve is hosszú távra tervezett fejlesztési stratégiáját, azt a gigaprojektet, amely ettől az évtől kezdve a kínai külpolitika és gazdasági diplomácia megkerülhetetlen elemévé vált. Az Új selyemút gazdasági övezet és a 21.…
Fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el vasárnap Újdelhiben, miután pakisztáni szélsőségesek megtámadtak egy indiai légi bázist a pakisztáni határ közelében.
A repülőgép-baleseteket összesítő Aviation Safety Network szakportál adatai szerint 2015-ben biztonságosabb volt a repülés, mint korábban: a halálos balesetek száma rekordalacsony volt.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt bemutatta három új igazolását, Marco Fabiánt, Kaan Ayhant és Huszti Szabolcsot. A magyar szélső elárulta, miért tért vissza Európába.
A Magyar Broadcasting Co. Kft. lezárta a TV2 Csoport megvásárlását. A vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk...
A Magyar Kerékpárosklub december 23-án meghalt örökös elnöke, László János tiszteletére bringás megemlékezést rendeztek vasárnap a Városháza parkban (Fotó: MTI/Kallos Bea)
Folyamatos válság-üzemmódban volt az Európai Unió az elmúlt évben, olyan, fennmaradását fenyegető kihívásokkal nézett szembe, mint az államadóssági válság, a menekültváltság, valamint az ukrajnai és szíriai geopolitikai válságok, nem kevésbé az iszlám terrorizmus - mondta 2015-öt értékelve Kiss J. László külpolitikai szakértő az MTI-nek.
A vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának.
A horvát sajtóban ismét téma, hogy magyar üzletember menti meg az anyagi összeomlástól a jelentős tradíciókkal bíró eszéki labdarúgócsapatot. A gol.dnevnik.hr cikke szerint a megadott december végi időpontig egyedül Mészáros Lőrinc, az NB I-es Puskás Akadémia elnökének és horvát üzlettársának az ajánlata futott be. Az eszéki polgármester az ügy komolyságát alátámasztandó már kétmillió euró…
Az olvasás még mindig népszerű tevékenység – csupán az eszköz változik a korral. Ám az e-bookot olvasók vásárolnak nyomtatott könyvet is – illata is csak annak van...
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa vasárnap úgy vélekedett, hogy a szaúd-arábiai kivégzettek számára nem biztosítottak tisztességes bírósági eljárást, az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet pedig közölte, hogy szerinte puszta "törlesztésről" volt szó.
Egy addisz-abebai biztonsági szakértő szerint a létesítményt arra használták, hogy dróncsapásokat mérjenek iszlamista szélsőségesekre Szomáliában, erre azonban már nincs szükség.
A Magyar Broadcasting Co. Kft. lezárta a TV2 Csoport megvásárlását, a vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
Számos dolog szól amellett, hogy aktiválni kell a jogállamiság megőrzésére szolgáló mechanizmust és Varsót felügyelet alá kell helyezni - mondta az EU-biztos a lapnak Günther Oettinger, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős EU-biztos.
A török titkosszolgálatok figyelmeztették a német biztonsági szolgálatokat, hogy szilveszterkor terrorista merényletekre lehet számítani Münchenben, s ennek hatására ürítették ki és zárták le a bajor főváros két pályaudvarát - írta vasárnap a Hürriyet Daily News című török napilap.
A Magyar Broadcasting Co. Kft. lezárta a TV2 Csoport megvásárlását, a vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz.
Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást.
Kikötheti-e a munkáltató, hogy, ha távozik a cégtől például a könyvelő alkalmazott, akkor nem viheti el magával az ügyfeleket? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a terroristagyanús személyek Olaszországból történő kiutasítását bevált biztonsági intézkedésnek nevezte a La Stampa című napilapban vasárnap közölt interjújában.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójában mindkét sevillai együttes vereséget szenvedett vasárnap délután. A Betis ráadásul otthon kapott ki néggyel az Eibartól, a Sevilla Granadában maradt alul eggyel.
A gótikus és barokk stílusú, 2800 négyzetméter alapterületű hókastélyt 160 művész építette fel 35 ezer köbméter hóból a Sun Island park tavának befagyott jegén.