A Győri ETO KC hazai pályán kitűnő védekezéssel 22-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.
Kleinheisler László, a magyar válogatott EB-kijutásának hőse (és egyben a Videoton mellőzött támadója) a Bundesligában szereplő, annak jelenleg 16. helyén álló Werder Bremen együtteséhez utazik próbajátékra. A jövő héten Törökországban készül a német csapattal. (MTI)
Most a Hunan tartománybeli 冷水江 városában (angolul Lengshuijiang, a magyar átírást nem ismerem) robbant fel egy vegyipari üzem. Áldozatokról egyelőre nincs hír. Tavaly több egészen brutális ipari katasztrófa is volt Kínában, köztük a tiencsini robbanás volt a legsúlyosabb, de Szencsenben néhány hete vörösiszap-áradás is volt.
Mexikói isztviselők nyilvánosan még nem vettették fel a drogbáró kiadatását, mivel ez a lépés semmiképpen sem vetne jó fényt a mexikói igazságszolgáltatás megbízhatóságára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét a vasúti közlekedés és a személyszállítási szolgáltatások piacán.
A német belügyminisztérium azzal számol, hogy 2016-ban is nagyjából egymillió migráns indul útnak Törökország irányából az Európai Unióba - jelentette szombaton a Der Spiegel német hírmagazin.
Sok mindent láttak már a Srí Lanka-i rendőrök, de bennük is döbbenetet és undort váltott ki a minapi eset: egy anya aktívan közreműködött abban, hogy tini lányát három férfi megerőszakolja.
Több megyében és a fővárosban továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt. Vasárnap is több megyében kell ónos esőre készülni, több helyen tartós ködre és sok esőre is figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Jobbik szerint strómanok mögé bújva Orbán Viktor miniszterelnök családjához tartozó személy lehet a turai kastélyt decemberben megvásárló cég valódi tulajdonosa.
Az önkormányzatok és a mérnökök tetszését sem nyerte el maradéktalanul az a változás, hogy a 300 négyzetméternél kisebb lakóházak építéséhez január 1-jétől nem kell engedélyt kérni.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott a szintén Eb-résztvevő szerb együttestől szombaton a délvidéki Zentán játszott felkészülési mérkőzésen.
Már mintegy négyszáz feljelentés érkezett a kölni rendőrkapitányságra a németországi városban szilveszter éjszakáján történtekkel kapcsolatban, ezek 40 százaléka szexuális visszaélésekről szól - közölték szombaton a kölni hatóságok.
Több megyében és a fővárosban továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt. Vasárnap is több megyében kell ónos esőre készülni, több helyen tartós ködre és sok esőre is figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A világelső Novak Djokovics fölényesen nyerte meg a volt világranglista-vezető Rafael Nadal elleni, szombati döntőt az 1,2 millió dollár (347 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán. Djoko 60. címét szerezte profi karrierje során.
Az NHP harmadik szakasza, az Eximbank Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 435 milliárd forintos hitelcsomagja idén is bőséges támogatott hitelforrást fog biztosítani a cégek számára. Ez jó alapot teremthet ahhoz, hogy a beruházási hajlandóság növekedése esetén az igénylők körének bővítésével a vállalati hitelállomány növekedhessen.
Már néhány évnyi dohányzás után is kimutatható a nyaki ütőér falának megvastagodása - mondta Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
Szorult helyzetek megoldására készülnek a nyilvános wc-k, de van, amikor még kínosabb dolgok történnek ott, mintha egyáltalán nem is lennének. Ilyen helyzetekben született kínos beszélgetéseket rögzítettek.
Haladéktalanul kivizsgálja a közalkalmazotti bérekkel összefüggő esetleges panaszokat a Magyar Államkincstár. Ónos eső nehezítette a közlekedést Pest megyében és az észak-keleti megyékben. Kölnben feloszlatta a rendőrség a csaknem 2 ezer fős bevándorlás-ellenes tüntetést. A nap hírösszefoglalója.
A német "polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében" változtatni kell a menekültügyi szabályozáson a Kölnben szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében - közölte...
Járőröző rendőrt sebesített meg súlyosan egy férfi Philadelphiában, a merénylő a támadás során az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevét kiáltozta és azt, hogy ő hűséget esküdött a dzsihadistáknak.
A Manchester United a hosszabbításban szerzett Rooney-tizenegyesgóllal tudta kiharcolni a legjobb 32 közé jutást a harmadosztályú Sheffield United ellen az FA-kupa szombati játéknapján, az Old Traffordon.