A spanyol szocialista párt (PSOE) szerint elfogadhatatlan, hogy Mariano Rajoy, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke nem mond le a miniszterelnök-jelöltségről, miután visszautasította VI
Az olimpiai és világbajnok, egyben címvédő francia válogatott magabiztos győzelmet aratott a horvát csapat felett a Lengyelországban zajló olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.
Freddie nyerte A Dal első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Benji, a Mushu, az Egy Másik Zenekar és Tolvai Reni, a tévénézők szavazataival a ByTheWay jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén
Haruhiko Kuroda japán jegybankelnök szerint Kínának szigorúbb tőkekorlátozásokat kellene bevezetnie, ami segítene megfékezni a masszív tőkekiáramlást az országból és stabilizálná a jüan árfolyamát is...
Legfrissebb 3-as BMW tesztautónk meglehetősen könnyen írási válságba vezetheti az objektív gondolkodású autós szakújságírót. Mielőtt nekikezdtem volna a beszámolónak, jómagam is órákon át morfondíroztam, hogy vajon mit is írjak erről a remek négykerekűről.
A csehek 60 százaléka úgy véli, hogy Csehországnak egyáltalán nem kellene befogadnia menekülteket a háború sújtotta országokból - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.
A rendkívüli hideghullám miatt Kínában az egész országra vonatkozó narancs színű figyelmeztető jelzést adtak ki szombaton, délen pedig a hó is gondot okoz, számos légi járatot törölni kellett. Évtizedek óta nem volt ilyen hideg az országban.
A székelyföldi Gyergyószentmiklóson közel százan tüntettek szombat délután a romániai magyarsággal szemben megnyilvánuló "kollektív megbélyegzés" ellen - írta a Székelyhon portál
A megbízható adózói státusz megszerzése számos gyakorlati előnnyel jár, ezért érdemes mindent megtenni a pozitív NAV-minősítés eléréséért - hívja fel a vállalkozások figyelmét a Mazars.
Az egyik legtekintélyesebb és legbefolyásosabb amerikai konzervatív orgánumban huszonkét mértékadó értelmiségi közösen támogatta a lap szerkesztőségi állásfoglalását Donald Trump, republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen. Ezzel kirobbant a nyílt vita a republikánusok körében a pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns miatt.
A Jobbik szerint pofátlanság, hogy épp a közvagyonból milliárdossá vált Gyurcsány Ferenc teszi szóvá a "fideszes haverok" ugyanilyen módszerekkel történő meggazdagodását - reagált a párt parlamenti frakciója a Demokratikus Koalíció elnökének évértékelő beszédére.
A tőzsde az elmúlt időszakban igazán gyengélkedik, a stratégiai nyersanyagok ára negatív rekordokat döntöget, a bankok által ajánlott kamatlábak is igen alacsonyak. Nem csoda tehát, hogy a befektetők az aranybefektetések felé tekintgetnek az elmúlt időszakban. Amint azt már természetesen tudjuk, a gazdaságilag-politikailag instabil időszakokban az arany nyújtja a legnagyobb befektetési biztonságot…
Kisbefektetőknek szóló cikkünkben egy merőben újfajta befektetési formával ismerkedhetnek meg olvasóink. A Strukturált OTP Részvény Reverse Convertible (OTP RC) egy olyan befektetési forma, amely a piaci kockázatmentes hozamot meghaladó extra hozam elérésére ad lehetőséget. Ehhez az szükséges, hogy e Termék mögöttes struktúrájában szereplő, megjelölt részvény (pl. OTP részvény) árfolyama kis…
A Portfolio nem hagyta ki és elkészítette a környezet- és energetikai beruházások top 10-es listáját Magyarországra vetítve. A 10 legnagyobb beruházás kifizetett összege majdnem megegyezik a 4-es...
2015 volt a legmelegebb év a Földön az időjárási feljegyzések 1880-as kezdete óta - közölte szerdán az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA).
Első ízben sikerült újra fellőni egy korábban a Földre sikeresen visszatért űrrakétát: a Blue Orgin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt, s utána sikeresen visszaereszkedett a Földre.
Komoly fagyokra ébredtek a korán kelők szinte az egész országban, de Nógrád megyében különösen, ahol a legtöbb helyen mínusz 15 fok alatt volt a hőmérséklet. A gazdálkodók örülnek, mert elpusztulnak a kártevők. A téli sportok szerelmesei pedig egyre több helyen találnak korcsolyázásra alkalmas jégfelületet. A szakemberek ugyanakkor óvatosságra és elővigyázatosságra intik a korcsolyázókat.
A Jobbik szerint megágyazott a tervezett megszorításoknak Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amikor az agglomerációs tömegközlekedés állami átvételéről beszélt.
A magyar népzenét és az abból merítő világzenét ünneplik január 30-án a budapesti Müpában, ahol gálakoncerttel, táncházzal és délutáni gyerekprogramokkal fogják várni a látogatókat.
Rokkantnyugdíjas vagyok 2009. december 15-étől, 2016. október 12-én azonban betöltöm a 63. életévemet. 36 év munkaviszonyom van egyéni vállalkozóival együtt. Van-e mód arra, hogy kérjem a nyugdíjam újbóli kiszámítását? Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszol olvasónk kérdésére.
Akár tízmilliós végkielégítést is kaphatnak majd az állami háttérintézményekből elbocsátott dolgozók, de legalább 600 ezer forint mindenkinek járna. A Miniszterelnökség erről szóló tervezetét a Népszabadság szerezte meg. A végkielégítés feltétele az lenne, hogy a dolgozók hat évig ne térjenek vissza a közszférába. Az ellenzéki pártok szerint pofátlan a tervezet. Közben az érintett intézmények…
Keletkezik-e fizetendő áfa lízingelt személygépkocsi eladásakor, s ha igen, akkor mi az alapja? – kérdezte olvasónk. dr. Kelemen László adószakértőnk válaszolt.
Hat megye 24 településének amatőr színjátszó csoportjai mutatkoznak be a Nemzeti Múzeumban a Pajtaszínház mintaprogram eredményeit bemutató Pajtaszínház Szemlén szombaton és vasárnap.
Közel hatvan éve nem tapasztalt hideget mértek a szubtrópusi éghajlattal rendelkező Hongkongban, ahol a helyi sajtó szerint a hőmérő higanyszála vasárnap mindössze 3,3 Celsius-fokot mutatott, fagyos monszunszelek süvítettek és jeges eső hullott.
Minek köszönheti sikerét a videószolgáltató? Most a Netflix miatt eltűnik a lineáris tévézés? Mire számíthatnak a magyarok? Rengeteg a felmerülő kérdés azok után, hogy hazánkban is elérhetővé vált több millió ember mindennapi elfoglaltsága, így nem árt tisztázni a történetet.
Az Egyesült Államok keleti partvidékén tomboló téli vihar váratlan következményeként a vadvilág visszahódította az amerikai fővárost: rudli rongyolt át Washingtonon!
A hajón 32 amerikai, nicaraguai és Costa Rica-i turista utazott. 13-an meghaltak, ők mind Costa Rica-iak voltak, a többieket sikerült kimenteni. A hajó a borzalmas időjárás miatt borulhatott fel, a baleset idején heves esőzés és erős szél volt a tengeren. Emiatt a hatóságok őrizetbe is vették a hajó kapitányát és az üzemeltető cég vezetőjét, mert ilyen körülmények között a hajó ki se futhatott…
Egyre több fiatal költözik városból tanyára, hogy a túlságosan felgyorsult és egészségtelennek gondolt városi létformával szemben egy alternatív életmódot alakítson ki. A tanyasi lét kicsit olyan, mint a külföldre költözés, csak ellenkező előjellel: egyfajta belső emigráció, amiben gazdasági és lelki tényezők egyaránt szerepet játszanak. Három gazdánál járva próbáltuk megfejteni, hogy érdemes-e…
Székesfehérvár – Négy hónap után hazatérhet a szeretteihez Lagzi Lajcsi. A bíróság pénteken döntött úgy, hogy megszünteti az előzetesben ülő énekes letartóztatását és napokon belül hazamehet.
Székesfehérvár – Négy hónap után hazatérhet a szeretteihez Lagzi Lajcsi. A bíróság pénteken döntött úgy, hogy megszünteti az előzetesben ülő énekes letartóztatását és napokon belül hazamehet.
A balatoni komp a jegesedés miatt még nem állt le, Szántódról reggel 7 és délután 5 óra között, Tihanyból pedig fél 8-tól este fél 6-ig jár, a járatokat óránként indítják.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője azt követeli, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kérjen bocsánatot a pedagógusoktól. Tóbiás József pénteken Budapesten azt mondta, hogy nem a pedagógusok kérték az iskolák államosítását, az alaptanterv "összezagyválását" és a tankönyvrendszer átalakítását.
Holttestet találtak a tűzoltók egy kiégett családi házban a Vas megyei Gersekaráton szombaton későn este - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelem.
A Facebook nem hisz a könnyeknek, de a lájkoknak igen: elképesztően osztják a kommunista nosztalgiát a rozsdás gáztűzhelytől a régi szép bányászéleten át a remek hétfői adásszünetig.