2016. október 1. szombat

okt. 1
16:48
Belehalt fejsérülésébe az ismert bokszoló (ATV)
Miután az első menetben, majd az ötödikben is a padlóra került, a vezetőbíró véget vetett a meccsnek.
okt. 1
16:48
Két világ találkozása: a DK és a Betyársereg is a Kossuth téren tüntet (444.hu)
Persze nem együtt. A betyárseregesek Romantikus Erőszakra bulizik, a DK-sok élőlánccal vették körbe a Parlamentet.
okt. 1
16:50
Kiütötték a skót bokszolót, meghalt (444.hu)
Mike Towell a 12 profi meccséből előtte egy döntetlen mellett 11-szer nyert.
okt. 1
16:57
Orbán levele miatt tett feljelentést Bokros Lajos (Blikk)
Feljelentést tett Bokros Lajos ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés, hivatali visszaélés és közfeladati helyzettel visszaélés bűntette miatt.
okt. 1
17:03
Durva fotók! A tömegbe hajtott a Mini Cooper sofőrje, majd megpróbált elmenekülni (Blikk)
Hét ember sérült meg súlyosan péntek este az angliai Kent megyében, ahol egy Mini a tömegbe csapódott, miután a nagy sebességgel haladó autó sofőrje behúzta a kéziféket, így a jármű csúszni kezdett.
okt. 1
17:06
Hazatért moszkvai gyógykezeléséből a kirgiz elnök (hirado.hu)
Visszatért Biskekbe szombaton a szívpanaszokkal kezelt Almazbek Atambajev kirgiz elnök.
okt. 1
17:06
Sportfogadás: A fogadók szerint simán nyer a Dortmund (Agroinform)
A Tippmixpro fogadói sima dortmundi sikert várnak a Bundesliga hatodik fordulójának rangadóján.
okt. 1
17:06
Videó: Könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrök a migránsok ellen (ATV)
A francia rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal próbálta meg feloszlatni a tömeget Calais-nál.
okt. 1
17:08
Művelődésiházépítési-programot indít a kormány (hirado.hu)
Nemzeti művelődésiházépítési-programot indít a kormány, hogy visszaadja a kisközösségeknek az együttlét, a szabadidő értelmes eltöltésének lehetőségét.
okt. 1
17:09
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre (Privátbankár)
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
okt. 1
17:21
Rakott túros tészta édesen (Mindmegette)
okt. 1
17:21
Átadták az Új Európa Alapítvány arca díjakat (Gondola)
Öt fiatal tehetség és öt civilszervezet kapta az Új Európa Alapítvány arca idei elismerését szombaton Budapesten a Millenáris Parkban, az alapítvány tízéves jubileumát ünneplő Tehetségfesztiválon
okt. 1
17:21
Kezdődik a mulatság! Pálinkafőzdében tartották lakodalmukat Szabó Zsófiék (Blikk)
Mint egy tündérmesében, úgy várták a lagzi helyszínén, egy pálinkafőzde rendezvényházában Szabó Zsófit és férjét
okt. 1
17:21
Misét mondanak a menekültekért a bazilikában (Alternatív Energia)
A "megrendelő" kéri, mindenki gondolja végig, hová teszi az ikszet.
okt. 1
17:21
Orbán Viktor meglátogatta a megsérült rendőröket (hirado.hu)
A kórházi látogatásra szombat délután került sor.
okt. 1
17:21
London ezután sem zárja be kapuit a képzett külföldi munkaerő előtt (ProfitLine)
A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britannia "nem zárja be az ajtót" a magasan képzett külföldi munkaerő előtt azután sem, hogy elhagyta az Európai Uniót.
okt. 1
17:21
Befellegzett Klicsko legyőzőjének: kokainnal bukott le (Sport365)
Sajtóértesülések szerint kokain nyomaira bukkantak Tyson Fury, az angolok nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoka szeptember 22-i doppingmintájában, ezért kellett másodjára is elhalasztani az ukrán Vlagyimir Klicsko elleni címmérkőzésének visszavágóját.
okt. 1
17:21
Orbán és Pintér meglátogatta a Teréz körúti robbantás sérültjeit (444.hu)
Egyelőre ennyi az, ami biztos.
okt. 1
17:23
Orbán Viktor meglátogatta a megsérült rendőröket (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél - derül ki a police
okt. 1
17:23
Nincs tovább - Nem lesz többé válogatott a Barcelona hátvédje! (Blikk)
Jérémy Mathieu már nem akar a francia válogatottban futballozni, és a jövőben csak spanyol klubcsapatára, a bajnoki címvédő FC Barcelonára kíván összpontosítani.
okt. 1
17:23
Elképzelhető, hogy a határon túli magyarok részvételi aránya nem éri el az 50 százalékot (444.hu)
270 ezer határon túli jogosult szavazni, de eddig csak 121 ezren szavaztak.
okt. 1
17:24
Szervezetlenség, bizalmatlanság, érdektelenség - ezért lesz kevés ellenzéki ellenőr a népszavazáson (HR Portál)
Az MSZP felajánlására csak néhány száz ellenzéki delegált jelentkezett, hogy szocialista színekben vegyen részt a vasárnapi referendum törvényességének ellenőrzésében. A Párbeszéd Magyarországért és az Együtt válaszából kiderült, hogy a szervezés hiánya és a bizalmatlanság miatt lesz kevés delegáltjuk a vasárnapi népszavazás szavazatszámláló bizottsági helyein. A Jobbik és az LMP pedig egyszerűen…
okt. 1
17:24
Orbán meglátogatta a sérült rendőröket (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél - derül ki a police.hu-n közzétett fotókból.
okt. 1
17:30
Ez vár a katásra, ha elveszti az alanyi mentességet (Adózóna)
Ha 2016 decemberében átlépem a kata bevételi határt (6 millió forint), s ezzel kiesem az alanyi mentes áfakörből, akkor mikor választhatom újra az alanyi mentességet? További kérdésem, hogy milyen áfagyakoriságba esem, azaz mikor kell áfabevallást készítenem? Havonta, negyedévente? Olvasónk kérdéseire Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
okt. 1
17:30
138 milliós Ferrarival furikázik Hugh Grant és dögös barátnője (Blikk)
A színész és párja a párizsi Four Seasons Hotelben szállt meg.
okt. 1
17:39
Orbán Viktor meglátogatta a kórházban a robbantásban megsérült rendőröket (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél - derül ki a police.hu-n közzétett fotókból.
okt. 1
17:42
Megtört a sokéves trend: újra zabálják a hiteleket a magyarok (Pénzcentrum)
...
okt. 1
17:42
Súlyos állapotban van a kórházba szállított volt szlovák elnök (ATV)
Súlyos állapotban van az egy napja kórházba szállított Michal Kovac volt szlovák államfő - közölte szombaton a TASR szlovák hírügynökséggel Ivan Netík, a belügyminisztérium szóvivője.
okt. 1
17:54
Súlyos állapotban van Michal Kovac volt szlovák elnök (444.hu)
Mesterséges kómában tartják.
okt. 1
17:56
Ezek az újságírók bemerészkedtek Magyarország legsúlyosabb no-go zónájába, és befostak (444.hu)
Drámai összeomlás a harcmezőn: kőkemény kérdésekkel indultak el a Parlamentbe, de a törvényen kívüliek túlereje felmorzsolta őket.
okt. 1
17:57
Rendezvénysorozat a forradalom hőseiről Komlón (Gondola)
Egyhetes rendezvénysorozattal - köztük a Mecseki Láthatatlanokat bemutató óriáskiállítással - emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire október 17
okt. 1
17:57
Bevadult a buli - Egymás popsiját nyalogatták a szexbombák (18+) (Blikk)
Őrült és önfeledt bulizásba kezdett két modell a londoni Café de Paris VIP helységében.
okt. 1
17:57
Körúti robbantás - Orbán meglátogatta a sérült rendőröket (Alternatív Energia)
"Bármi áron fogják el, vadásszák le az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett."
okt. 1
17:59
Hatalmas világsiker a magyar borospohár (Gondola)
A hazai borvilágban világszenzációként emlegetik hogy elkészült az első magyar fajta specifikus borospohár, a Tokaji Furmint pohár
okt. 1
18:00
Előzetesben az elfogott koszovói rendőrfőnök (ATV)
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte egy szerb bíróság szombaton Nehat Thacit, az észak-koszovói Kosovska Mitrovica-i régió három napja terrorizmus gyanújával őrizetbe vett rendőrfőnökét.
okt. 1
18:06
Hat és félszer ér többet a svájci keret a magyarnál - érdekességek az összecsapásról (Blikk)
Budapest — Svájc ellen lép pályára október 7-én a labdarúgó-válogatottunk, amely a második világbajnoki selejtezőjét játssza.
okt. 1
18:16
Vargányás gulyásleves csirkemellel (Mindmegette)
35-40 dkg csirkemell 5-6 db szárított vargánya 2 db sárgarépa 1 db fehérrépa 1 szelet zellergumó 4 db közepes nagyságú krumpli 1 db kisebb vöröshagyma 1 db tojás 2 ek finomliszt 1 ek tönkölybúza liszt 1 csapott ek búzadara 2 tk pirospaprika só ízlés szerint bors ízlés szerint 1 db közepes paprika 1db közepes paradicsom 1 ek napraforgó olaj 1 mokkáskanál őrölt kömény, 2 csipetnyi…
okt. 1
18:16
Szavazzon! Valóban túl drágák az ingatlanok? (Blikk)
Magyarország — Egekbe szöktek a lakásárak! A kiadó és eladó ingatlanokhoz a korábbi évekhez képest sokszoros áron lehet hozzájutni. Szavazzon! Valóban túl drágák az ingatlanok?
okt. 1
18:16
Rossz állapotban van a volt szlovák elnök (hirado.hu)
Súlyos állapotban van az egy napja kórházba szállított Michal Kovac volt szlovák államfő - közölte szombaton a TASR szlovák hírügynökséggel Ivan Netík, a belügyminisztérium szóvivője.
okt. 1
18:16
La Liga: A Bayern-verő madridiak ellen esélytelen a Valencia (Agroinform)
A lassan magára találó Denevérek két győzelem után fogadják a megállíthatatlan Atlético Madridot.
okt. 1
18:18
Rendezvénysorozattal emlékeznek a forradalom hőseire Komlón (hirado.hu)
Egyhetes rendezvénysorozattal - köztük a Mecseki Láthatatlanokat bemutató óriáskiállítással - emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire október 17. és 23. között Komlón.
okt. 1
18:20
Gyucsány: a demokratikus Magyarország győzni fog (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció elnöke szombaton, a Parlament előtt tartott kampányzáró sajtótájékoztatón beszélt, miközben a párt szimpatizánsai élőláncot vontak az épület köré.
okt. 1
18:21
Ötcsillagos luxus a tengeren - Nem hiszi el, mik vannak a szuperjachtok fedélzetén - galéria (Blikk)
Monte-carlo — Ha azon morfondírozik, melyik luxushajó lenne a legmegfelelőbb választás arra, hogy átvészelje rajtuk a közelgő borongós őszi hideget, akkor ugorjon le a hét végén Monacóba.
okt. 1
18:27
Négymilliárd forint nettó eredmény a Magyar Fejlesztési Banknál (ProfitLine)
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 4,074 milliárd forint nettó eredményt ért el idén az első fél évben a nem konszolidált, nem auditált nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderd (IFRS) szerinti jelentés alapján, amelyet a tőzsde honlapján tett közzé az állami tulajdonú bank.
okt. 1
18:27
Erdogan szerint Törökország EU-csatlakozása „a játék végéhez ért” (444.hu)
A török elnök azt hazudta: nincs, és nem is lesz gondjuk az EU normáival, az emberi jogokkal, a jogállamisággal.
okt. 1
18:33
Gyurcsány eredménytelenséget szeretne (Gondola)
A vasárnapi népszavazáson a demokratikus, jóhiszemű Magyarország győzni fog - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke szombati, a Parlament előtt tartott kampányzáró sajtótájékoztatóján, miközben a párt szimpatizánsai élőláncot vontak az épület köré
okt. 1
18:33
Készüljön fel! Hidegfront érkezik (Kripto Akadémia)
A Dunántúlon 17-22, a Dunától keletre még 23-27 fok várható.
okt. 1
18:33
Erdogan: "a játék végéhez ért" (hirado.hu)
Törökország nyílt beszédre vár uniós csatlakozásáról - jelentette ki a török elnök.
okt. 1
18:33
Ha inkább gazdag lennél, mint boldog, akkor valószínűleg szociopata vagy (Portfolio)
Jim Koch egy milliárdos amerikai üzletember, többször is szerepelt már a Forbes leggazdagabb embereinek listáján, ennek ellenére azt mondja, hogy a gazdagság csupán egy "vigaszdíj", a lényeg, hogy...
okt. 1
18:33
Lázár: Brüsszel nem megállítani, hanem megszervezni akarja a migrációt (ATV)
Brüsszel nem megállítani, hanem megszervezni akarja a migrációt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Maroslelén.

Keresés