Több mint 110 ezer vendéget várnak az október 28-án kezdődő, immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztiválra - tájékoztatta az MTI-t a fesztivál igazgatója.
Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért.
Befektetők és szakmai zsűri előtt, úgynevezett Demo Day-en mutatkoztak be ötletükkel magyar, Angliában tanuló és élő magyar fiatalok hét különböző csapatban. Ők is azok között a fiatalok között vannak, akik a Startup Campus London képzésén vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary együttműködésével szervezett tréning ezzel zárult le.
A móri FRIMO Hungary Kft. 2,059 milliárd forintot fektet be energia- és költséghatékony, innovatív megoldásokat tartalmazó gyártástechnológiák fejlesztésébe - közölte a cég az MTI-vel.
Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében az idei 1,7 százalékos módosított hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Magyarország idén a GDP 20,6 százalékát költheti szociális kiadásokra, ami nemzetközi összehasonlításban átlagosnak mondható - derül ki az OECD friss elemzéséből. A szociális kiadások közül a...
Megkezdődtek az 56-os megemlékezések az országban. Boross Péter szerint: 56 a 20. század csodája. Arról viszont felháborodottan beszélt a volt miniszterelnök, hogy vannak, akik meg akarják csúfolni az ünnepet. Boross Péter példaként hozta fel az Egyesült Államok Külügyminisztériumának helyettes szóvivőjét, aki azt írta: aggódik a magyarországi sajtó-szabadság hanyatlása miatt. További információk…
Ingatlanban fizetné ki egy társaság tagjának a korábban jóváhagyott osztalékot. Kötelező-e az értékbecslés, s mit kell tenniük a cégtulajdonosoknak? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika, igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Dárdai Pál nagyon fogadkozott a meccs előtt, és be is húzta a győzelmet a Hertha szombaton, a Köln elleni Bundesliga-minirangadón. Most Dárdai a topligák egyik legboldogabb edzője.
A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói visszamenőleg megkapják elmaradt társadalom- és egészségbiztosítási pénzbeli ellátásaikat - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya pénteken.
Ma gyakran lesz felhős az ég, de akár hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Jelentős eső nem várható, legfeljebb elszórtan gyenge szitálás. A Dunántúl északi felén megélénkül a délkeleti szél. Délután 10-16 fokra melegedhet a levegő. (Időkép)
Madarász Dóra és Pergel Szandra duója 3-1-es vezetésről 4-3-ra kikapott a szombat délutáni elődöntőben, így bronzérmet szerzett a női párosversenyben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. A mieink egy éremmel zárják majd a tornát.
Kiemelkedő volt az érdeklődés a kis- és középvállalkozások (kkv) ügyvezetője című képzésre, hiszen a meghirdetett 10 ezer helyre több mint 12 ezren jelentkeztek - jelezte a Nemzetgazdasági...
Az évtized egyik legnagyobb hackertámadása érte az internetet. Több száz népszerű honlap - több órán át - teljesen elérhetetlen volt, de mostanra sikerült elhárítani a veszélyt. Szakértők szerint tömeges hackertámadás történt. A támadók az internetes okoseszközöket használták. További információk a videóban.
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár, akit egykoron csak a "Wall Street Jupitereként" emlegettek, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait...
Két mikrobusz és egy személyautó ütközött össze a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. A balesetben nyolcan sérültek meg, két ember súlyosan a többiek könnyebben sérültek.
Legalább egy holttestet találtak a hatóságok egy parkban Japánban, Ucunomija városában, Tocsigi prefektúrában. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást helyi idő szerint 11:30-kor. A parkban épp egy ünnepség zajlott. Az NHK japán közszolgálati televíziónak szemtanúk azt mondták, lőporszagot éreztek. 3 sebesült van. (MTI, BBC)
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár, akit egykoron csak a "Wall Street Jupitereként" emlegettek, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait...
Öngyilkosságra biztatták a nézelődök azt a 15 éves szomáliai fiút, aki pénteken a mélybe vetette magát egy ház tetejéről Németország keleti részén, Schmöllnben - jelentette szombaton a helyi sajtó.
John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár volt, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait követően a bankszektorban kezdett mozogni, az egyik...
1999 nyarán, miután tizennégy hónap után (először) szabadult Stadler József, akkori milliárdos, Akasztó lakói szó szerint ünnepelték, ami nem csoda, hiszen a fél falunak ő adott munkát, és ha valakinek segítségre volt szüksége, aligha távozott tőle üres kézzel. Az azóta eltelt tizenhét évben Stadler József további hat évet volt kénytelen rács mögött tölteni gazdasági bűncselekmények miatt. A Hetek…
A Victoria's Secret modellek életét bizonyára mindenki megirigyelné nem is beszélve tökéletes alakjukról. Most épp az amerikai divatmodellt, Martha Huntot kapták lencsevégre a Victoria's Secret 2016-os fehérnemű katalógusához, a fényképek pedig szokás szerint tökéletesre sikerültek.