Meglőttek négy diákot kedden két San Franciscó-i középiskola közös parkolójában, egyikük válságos állapotba került, és a tettesek szökésben vannak - közölték a hatóságok.
Az MSZP elnöke szerint a Jobbik elnöke zsarolni tudja Orbán Viktor miniszterelnököt, hiszen az alaptörvény-módosítás kétharmadához kell a jobbikos képviselők szavazata is
Idén decemberig szeretné a kormány elérni az 5000 milliárd forintos kötelezettségvállalást 2017-es évre, melyből 2500 milliárd forint kifizetése a cél - mondta Lázár János. Ha ez a kifizetési cél...
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a Földön 285 millió ember szenved látáskárosodásban, és ebből a vakok száma 2020-ban elérheti a 75 milliót. A szembetegségek legfőképpen a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénységgel és az egészségügyi ellátás hiányával magyarázható.
A török rendőrség szerda hajnalban Ankarában lelőtte az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet öngyilkos merényletre készülő egyik tagját - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
Ha valaki aktívan sportol, akkor nagyon fontos odafigyelnie a megfelelő étrendre. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha olyan állóképességet kívánó eseményen vesz részt, mint a maratoni futás.
Felpörgött a gyorsjelentési szezon, több vállalat is közzétette negyedéves számait, ezekből szemezgettünk. Intel A várakozásoknál jobb lett a chipgyártó árbevétele és profitja, de a menedzsment...
A török rendőrség szerda hajnalban Ankarában lelőtte az Iszlám Állam (IÁ) öngyilkos merényletre készülő egyik tagját - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Manila - A manilai amerikai nagykövetség előtt tüntető tömegbe hajtott egy rendőrségi kisbusz a Fülöp-szigeteken szerdán: legalább három diák megsérült, őket kórházban ápolják - mondta el a demonstrációt szervező Renato Reyes.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 251 milliós adóhiányt tárt fel egy, a Budapesti Nagybani Piacon vizsgált zöldség-gyümölcs nagykereskedőnél, a be nem fizetett köztartozás miatt 45 tonna gyümölcsöt foglaltak le, az árut azonnal értékesítették 6 millió forintért – közölt a NAV szerdán az MTI-vel.
A közszféra 20 százalékos leépítésére kapott felhatalmazást, ami 10-10 ezer embert jelent, mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index kérdésére.
A 2016. szeptember 26. és október 17. között zajlott nyílt részvényértékesítés során a magánbefektetők több mint félmilliárd forint értékben jegyezték az ALTEO Group részvényeit. Az intézményi befektetők zárt jegyzés keretében még október 19-én 18 óráig adhatják le részvényigénylésüket, ezt követően történik meg a papírok végleges árának meghatározása a 4.600 és 4.900 forintos ársávon belül.
2016 január-augusztusi időszakban az átlagkereset bruttó 257 900 forint volt, amiből a dolgozó 171 500 forintot vihetett haza, ha nem vesz igénybe családi adókedvezményt. A bruttó átlagkeresetek 6%-al nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest, derül ki a KSH friss jelentéséből.
A külgazdasági és külügyminisztert Philip Hammond brit pénzügyminiszter fogadta. Szijjártó az CNBC-nek is interjút adott, és azt mondta, a külföldi tulajdonú cégek és befektetések teljes biztonságban vannak nálunk, Magyarország nagyon befektetésbarát és nyitott ország. (Fotó: KKM / MTI)
Az amerikai Republikánus Párthoz közel álló Fox televízió szerint az Egyesült Államokban négymillió olyan ember szerepel a szavazói névsorban, aki nem választhat vagy halott
Az olaszok már annyira aggódnak a bankok stabilitása miatt, hogy inkább a postánál tartják a pénzüket. Abba viszont nem gondolnak bele, hogy egy államadósság-válság esetén borulhat a posta is,...
A 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel "nem szabadna szórakozni, vacakolni" - hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Az Audi Q7 mezőnyének egyik legfrissebb és legmodernebb tagja, ám eddig Európában valami hiányzott a kínálatból: a négykarikások óriása csak dízelmotorral volt elérhető – még a hibrid e-tronban is öngyulladóssal párosították az elektromos hajtást. Mostantól azonban a gyáriak 2-literes TFSI erőforrásával is megrendelhető lesz a hatalmas SUV.
Budapest - A Teréz körúti robbantás közel egy hónapja történt, s a rengeteg információ ellenére a rendőrség még mindig nem tudja, hogy ki állhat a dolog mögött.
Az elmúlt hetekben nagy lendülettel emelkedik az olajár, sorba jönnek a jó hírek, a várva várt piaci kiigazodás időben egyre közelebbinek tűnik. Az elmúlt napokban ismét fontos hírek jöttek az...
A kormányszóvivő szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy minden európai uniós tagállamnak be kell tartania a szabályokhoz, a schengeni és a dublini szerződéshez kapcsolódó kötelezettségeit
2016-ban historikusan alacsony lehet a magyar államháztartás hiánya, melyhez a Magyar Nemzeti Bank közvetlenül és közvetetten is hozzájárul. A jegybank tevékenysége alapvetően három csatornán...
A She’s Mercedes kezdeményezés keretében több száz, jogosítvánnyal rendelkező nő körében végzett pilot kutatást a Trend Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet közreműködésével a Mercedes-Benz Magyarországon. A felmérés a nők autóvezetési stílusát és autóválasztási szempontjait vizsgálta, illetve fény derült arra is, hogy mit gondol a gyengébbik nem a férfiak és az autóik közötti…