Orvosként Dániában kaptam állást, ami havonta 150 órának felel meg. E mellett Magyarországon egy egészségügyi cégnek havi 32 órában vagyok az alkalmazottja. Kérdésem az lenne hogy a magyarországi cég kell-e utánam fizesse a járulékokat, illetve be kell-e jelentsem az OEP-nek hogy másik EGT tagállamban leszek biztosított? Itt főleg az egészségbiztosítási járulékra gondolok, mivel a többi járulék…
22 év munkaviszony után egyik nap, szólítottak, hogy menjek megbeszélésre a munkahelyen. A HR-vezető és közvetlen felettesem fogadott, hogy átszervezés miatt pozícióm és helyem, a telefonközpont megszűnik, és helyette ruhatárosi állást tudnak felajánlani. Másnaptól kellene kezdeni. Kértem, hogy hadd gondolkozzak másnapig, de nem engedtek, mondván, hogy sürgős és vagy aláírom a szerződésmódosítást,…
Agrárlogisztikai ipari parkot alakítanak ki Tiszaszigeten, melyben először mintegy 2 milliárd forintos beruházással műanyagfeldolgozó-üzem épül - jelentette be Ferenczi Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester kedden, a Csongrád megyei községben.
Munkatársam jelentkezett egy hivatalnál, ahol felvették, de négy órás munkakörbe. Mivel nagy szüksége van a pénzre, így elfogadta a felajánlott 8 órás munkakört, amit viszont osztott műszakban kell ledolgoznia. Úgy tudom az osztott műszak között legalább két óra pihenő időt kell biztosítani. Ezt a két órát kérésére lecsökkentették egy órára, mivel vidéken lakik, így nem megoldott a munkaközi…
Egy multicégnél dolgozom, ahol hétfőtől-vasárnapig 9-21 óráig tartunk nyitva. A hét elején lebetegedtem, az orvosom kiírt hétfőtől-péntekig. Azon a héten hétfőn és kedden dolgoztam volna, illetve hétvégén szombaton és vasárnap. Én úgy gondoltam, hogy a betegállományban töltött teljes idő beleszámít a havi munkaidőkeretbe. Ellenben azt látom, hogy a munkával töltött napokra betegállományt írtak ki,…
Ha a munkáltató ez idáig nem biztosította a munkába járás utazási költségtérítését annak a munkavállalónak, akinek óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van és a közigazgatási határon kívülről jár dolgozni - a munkavállaló most jelezte igényét, hogy ez jár neki - akkor visszamenőlegesen (akár 2015. augusztus 1-jéig) köteles-e a munkáltató kifizetni a költségtérítést? Hozhat-e a…
A várakozásoknak megfelelően nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács, az egynapos hitelkamatot egy kicsit megigazították - vajon hagyják ilyen erősen a forintot, vagy lepofozzák?
Napi szinten lehet hallani híreket arról, hogy akár 5-10 ezer forintos fizetéskülönbséggel csábítanak el munkavállalókat egymástól a cégek. Van olyan építkezés, ahol paravánnal védik a dolgozókat, hogy ne csábuljanak el konkurens ajánlatoknak. Olvasóink nem reprezentatív válaszai alapján majd kétharmaduk tapasztalata, hogy gyakori probléma a munkavállalók elcsábítása a cégtől.
Theresa May brit kormányfő elérkezettnek látta az időt, hogy tárgyaljon az Anglián kívül még országát alkotó három tagállammal. Ez már csak azért is különösen fontos, mert a háromból kettő az Európai Unióban maradás mellett szavazott, a régóta függetlenséggel kacérkodó Skócia pedig hangsúlyozza: nem fogad el bármilyen megoldást.
A reggeli stagnálásból délelőttre az erősödés felé mozdult a forint az euróval szemben. Az MNB délutáni kamatdöntése gyakorlatilag semmilyen árfolyammozgást nem váltott ki, a jegyzések továbbra is...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint szégyen, hogy a Magyar Szocialista Párt a parlamenti pártok közül egyedüliként egyáltalán nem vett részt az Országgyűlés 1956-os forradalom és szabadságharc 60
Közeledik a Halloween, a gyerekek imádják a világítós töklámpákat. A szülők bőszen neki állnak tököt faragni, mi nekik adunk most egy tippet, pontosabban hármat ahhoz, hogy mit kezdjenek a tök belsejében lévő maggal.
Továbbra is magas a cégtörlések száma az építőiparban, de az egy évvel korábbihoz képest kissé javult a helyzet – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) kérették Oroszország budapesti nagykövetét. A találkozón a tárca világossá fogja tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről - közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.
Budajenő - Szikra Ágnest (40) hétfő este óta kétségbeesetten keresi a családja. A nő a szülei házában töltötte az estét, ahol furcsán viselkedett majd éjfél körül a közeli erdő fele indult, aztán eltűnt.
A magyar mozikban is látható lesz november 3-tól az Oscar-díjas operatőr pályáját feldolgozó Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című francia film, amely az idei cannes-i fesztiválon debütált.
Ilyet még biztosan nem láttál! Papiss Demba Cissé, a Newcastle United korábbi játékosa ma már Kínában szerepel, a Santung csapatában, ahol hétvégén olyan gólt szerzett, amilyet mi még nem láttunk. Akkor luftot rúgott a támadó, hogy a másik, levegőben kalimpáló lábával valahogy a kapuba kotorta a labdát. Ha direkt, akarta így, akkor Puskás-díjat neki! Csapata egyébként 4-1-re kikapott…
Meglehetősen aljas módon beszéltek az orosz állami médiában az '56-os forradalomól, amit épp az oroszok fojtottak vérbe. A magyar külügy nem hagyja annyiban.
New York - Egy több mint 600 kilogrammot nyomó medve annyira ragaszkodik legobb barátjához, hogy az még egy pillanatra sem engedheti meg magának, hogy ne vele foglalkozzon.
Nem enged a kétszámjegyű béremelési követelésből a Magyar Szakszervezeti Szövetség - olvasható a szervezet által kiadott közleményben. Kétlépcsős minimálbér-emelési és 16 százalékos szakmai...
Súlyos atrocitásokat követnek el az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai Moszul környékén, illetve a világszervezet olyan új értesülések birtokába jutott, amelyek alátámasztják azt, hogy a civileket élő pajzsként használják - közölte kedden Rupert Colville, ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője Genfben előzetes jelentésekre hivatkozva.