Nincs borzalmasabb érzés annál, ha a szülőknek kell a nagybeteg, vagy épp gyógyíthatatlannak tűnő csemetéjüket visszahozni az élhető, egészséges hétköznapokba. A gyógyulásért vívott küzdelem évekig is eltarthat, a visszaesés szomorú tényével. Az igazi hősök, bárhogyan is nézzük, a rengeteg szenvedést és a gyógykezelés próbáit kiálló apróságok.
Az amerikai GDP-adat sokkal jobb lett a várakozásoknál, az amerikai részvények drágultak, a dollár gyengült, a kamatemelési félelmek azonban erősödtek. Vérengzés volt a kötvénypiacokon, ami a részvénypiacokat is elkedvetlenítette. A forintot odaszögezték egy bizonyos ponthoz, a Richter és az OTP nap közben megtáltosodtak.
A használtjármű-vásárlás biztonságának növelése érdekében ingyenesen elérhető új szolgáltatást alakítana ki a kormány, a jármű-életút adatszolgáltatás lehetővé tenné a járművekkel kapcsolatos, több szerv által nyilvántartott adatokból minden lényeges lekérdezését egy felületen keresztül
Nem hiszem, hogy túlzottan nagyot tévedek, amikor azt állítom: nemhogy idehaza, de még a nálunk sokkal kevésbé nyugalmas országokban sem tekinthető mindennapos esetnek, hogy egy – elvben – rutin nyomozati cselekmény során hidegvérrel meggyilkolnak egy rendőrt. Így a közvélemény joggal várja el annak tisztázását, hogy milyen okok is vezettek a tragédiához.
A román hatóságok arra panaszkodnak, hogy a Románia és Szerbia között létező kétoldalú egyezmény ellenére Belgrád nem fogadja vissza a szerb-román határt illegálisan átlépő migránsokat - adta hírül pénteken a román média
Megszavazta pénteken délután az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatását a vallon parlament. Hogyan tovább? Még ma várhatóan a brüsszeli és a francia...
A Jobbik szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal "futóbolondok gyülekezete", ezért azt nem lehet komolyan venni. A kormány viszont azt állítja, hogy komolyan kell venni a szervezetet, és vizsgálni fogják, van-e kapcsolat a Jobbik és a szélsőséges csoport között.
Lemond a posztjáról Krisztalina Georgieva uniós költségvetési biztos, hogy vezető tisztséget vállaljon el a Világbanknál - jelentette be pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A...
A depressziós tünetekkel orvoshoz forduló emberek száma érezhetően nő a nyári időszámításról való átállást követően - ezt állapította meg egy dán tanulmány, amely 1995 és 2012 között regisztrált több mint 185 ezer depressziós beteg diagnózisát elemezte.
Az Európai Unió (EU) gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának meggyőződése, hogy találnak megoldást az uniós költségvetés elfogadására. Pierre Moscovici ezt pénteken Pozsonyban, a Tatra Summit...
Tízezer új fát Budapestre! címmel indít faültetési programot a Fővárosi Önkormányzat - jelentette be Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Városligeti fasorban, ahol elmondta azt is: céljuk, hogy 2019-ig 8 ezer üres fővárosi fahelyet ültessenek be.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a magyar csapat pénteken a címvédő CSM Bucuresti otthonából hozta el a két pontot.
Nem kell olyan messzire visszanézni a múltba, hogy rájöjjünk. Az ISIS elődcsoportja 2007-ben két nagyvárost, Faludzsát és Ramadit is elvesztette, de a sivatagba visszavonulva kibekkelt.
A tisztességesebb e-kereskedelem érdekében megfogalmazott törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken. Ma számos fontos...
Magyarország — Rémisztő csontváz, karakteres zombi, esetleg egy szexi latexruci? Bármelyik maskarát is ölti magára Halloween éjszakáján, egy biztos: ha elég rémisztő, vagány vagy éppen egyedi lesz a jelmeze, akár okostelefont is nyerhet vele!
Bár az utóbbi hetek brit makroadatai biztatók a borongós piaci várakozásokhoz képest, ez mégsem "hatotta meg" a Standard & Poor's hitelminősítőt, amely megtartott a júniusi két fokozatú...
Visszautasította Robert Fico, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Szlovákia miniszterelnöke Matteo Renzi olasz kormányfő fenyegetését, hogy Olaszország megvétózza az EU költségvetését, ha a kelet-európai tagállamok nem segítenek a migránsok befogadásában.
Az FBI igazgatója levelet írt az amerikai törvényhozásnak, amelyben azt jelzi, hogy Hillary Clinton ellen további vizsgálatot indítanak újabb emailek ügyében. A hírre a vezető amerikai...
Fantasztikus évet tudhat maga mögött Cristiano Ronaldo, aki a 2016-os Aranylabda fő esélyese, de az őszi formája jelentősen elmarad a várttól. Statisztikák!
Tart a calais-i dzsungel felszámolása. A hatóságok szerint nagyjából 8 ezer, a humanitárius szervezetek szerint inkább 10 ezer ember vert itt tábort - ők mind az Egyesült Királyságba akartak bejutni. A bevándorlók nem tudják, hogy mi lesz velük, alig van párbeszéd a hatóságok és a migránsok között. Kedden gyújtogattak is.
Egy magyar férfi találmánya elemzi a pulzust, a verejtéket és a vér oxigénszintjét is, ezekből az adatokból találja ki a szerkezet, hogy milyen tápanyagra van szükségünk. Ennek kapcsán kérdezzük olvasóinkat, hisznek-e abban, hogy az ilyen szerkezetek hasznosak lehetnek.
Egy életre szóló élményt köszönhet a Diamo Una Mano jótékonysági szervezetnek az a 12 éves, rákos fiú, aki egy mérkőzésre kedvenc csapata, a Napoli vezérszurkolójává válhatott.
Szinte megállás nélkül dolgozik az 56 esztendős színművész, ám állítja, számára ez nem megterhelő. Főleg, mivel saját bevallása szerint a munkája a hobbija