Az alapításának idén 20. évfordulóját ünneplő Magyar Államkincstár erőteljes léptekben kívánja megvalósítani a nemzetgazdasági miniszter által 2014-ben elfogadott "modern kincstár" koncepciót, emiatt jelentős informatikai projekteket indított a közelmúltban - nyilatkozta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke az MTI-nek.
A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock szerint semmi szükség sincs annak tesztelésére, hogy az alapkezelői szektor hogyan reagálna egy újabb pénzügyi válságra, legalábbis, ha a mostani...
Néhány kivételtől eltekintve az összes nemzetgazdasági ágazatban csökkent tavaly a vállalatok hitelállománya az MNB friss adatai szerint. 2008 óta 27%-al esett a vállalatok hazai banki hitelállománya...
Ehud Olmert volt miniszterelnök hétfőn megkezdte korrupcióért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért rá szabott tizenkilenc hónapos börtönbüntetésének letöltését Izraelben - jelentették a helyi tévécsatornák
Varsó – A magyar válogatott futballista megint győzelemre vezette a Legia Warszavát a lengyel élvonalbeli bajnokságban. Ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ezúttal duplázott.
Magyarország - Kedvező fejleményekre számíthatnak azok, akik gumicsizma részvényekbe ölték a pénzüket, a héten ugyanis megállás nélkül esik majd a nyakunkba az eső.
Ehud Olmert volt miniszterelnök hétfőn megkezdte korrupcióért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért rá szabott tizenkilenc hónapos börtönbüntetésének letöltését Izraelben - jelentették a helyi tévécsatornák.
Északi vigasságok, vagyis Svédország két legkedveltebb és legszebb úti céljának rövid portréja: lakomázás Göteborgban, szaunázás Malmőben? A Blikk Nők február 10-i száma alapján megmutatjuk, mit érdemes, és miért!
Bosznia-Hercegovina hivatalosan is benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfő reggel, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülése előtt.
Ő már szart ér??? Az ügyészség még mindig nem gyanúsítja Orbán Viktor elleni terrorcselekmény elkövetésével a két és fél hónapja nagy csinnadrattával elfogott hatvanéves radikálisokat.
London - Visszafordulásra kényszerítette a Virgin Atlantic Londonból New York-ba tartó járatát egy ismeretlen, aki szórakozásból egy lézercsóvával célozta meg az utasszállító pilótafülkéjét.
Oroszország válaszlépésként az orosz kamionok ukrajnai blokádjára megtiltotta a területére történő belépést az ukrán teherautóknak - hozta nyilvánosságra az ukrán sajtó vasárnap az orosz közlekedési minisztérium honlapján közzétett információra hivatkozva.
Párizs – Áll a bál, a keddi, Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál. Az egyik játékos szerint a vezetőedző és a svéd sztárcsatár orálisan szokott szexelni egymással.
Uniós források felhasználásával, több száz milliárd forintból újulhatnak meg a MÁV tulajdonába kerülő városhatáron átlépő HÉV-pályák - írja a Magyar Idők. A 70-es évek NDK-jából érkezett...
Bosznia-Hercegovina hivatalosan is benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfő reggel, a tagországok...
Az köznevelési kerekasztalon elért eredményekről és a pedagógusok béremelési követeléséről beszél a Fidesz frakcióvezetője - pedig a kerekasztalt nem ismerik el a tanárok, és nem is a béremelésről szól az egész.