Minimális időt fordítanak magukra a magyar nők, a fontossági sorrendjük legvégére helyezik önmagukat – derült ki a Richter Gedeon Nyrt. Nőnek lenni jó programja keretében végzett kutatásból.
Szlovákia készen áll arra, hogy olyan "műszaki jellegű intézkedéseket" tegyen, amelyekkel Ausztriával közös határát megvédheti - idézte Robert Fico szlovák kormányfőnek a brüsszeli uniós csúcson tett kijelentését pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jóslata szerint az ország nagy részén napsütés is várható, csak a szél fog megerősödni, csapadék nem várható. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között várható.
Barack Obama washingtoni idő szerint pénteken délután felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan államfőt, és segítséget kért tőle a szíriai Kobani városát körülzáró Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Erdogan korábban azt nyilatkozta, hogy az Ankarában robbantást végrehajtó szíriai kurd csoport amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen.
Németországban a lakosság többsége szerint sikertelen lesz a menekültek társadalmi integrációja egy pénteken ismertetett felmérés alapján, amely egyebek mellett azt is kimutatta, hogy csökkent az Angela Merkel kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya és a javult a kormányfő személyes megítélése a januárban regisztrált ötéves mélyponthoz képest.
Nagy-Britannia tartósan kivonta magát az EU-integráció szorosabbra vonásából - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök az Európai Tanács csúcstalálkozójának pénteki zárónapján létrejött megállapodásról tartott sajtótájékoztatóján.
Az első helyen kiemelt Stanislas Wawrinka pénteken meglepetésre három játszmában kikapott a hazai közönség előtt szereplő Benoit Paire-től a Marseille-ben zajló, 596 ezer euró (184,2 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
A Hamburg gól nélküli döntetlent ért el az Eintracht Frankfurt vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A hazaiaknál kezdőként kapott lehetőséget Huszti Szabolcs, akit a szünetben lecseréltek.
Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. A brit követelésekkel kapcsolatban elért eredményeket a visegrádi országok közösen készítették elő, közösen képviselték és közösen érték el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli, kétnapos csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján.
Romlott a fogyasztói bizalom februárban az euróövezetben és az Európai Unió egészében is - derült ki az Európai Bizottság pénteken közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Az uniós állam- és kormányfők kimondták, hogy Európa külső határait meg kell védeni, a migránsok tömegét meg kell állítani és a schengeni megállapodást teljes körűen mindenkinek be kell tartania - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli, kétnapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.
A tanácsot, hogy együnk több rostot, könnyű figyelmen kívül hagyni: legtöbben jóval kevesebb rostot fogyasztunk, mint az életkortól és nemtől függően ajánlott napi 25-38 gramm. Ez azonban magas egészségügyi kockázattal járhat, különösen kamasz lányoknál.
A január 10-i Golden Globe-gálát lemondta, de az Oscar-díjak február 28-i átadásán biztosan ott lesz Andy Vajna (71) filmügyi kormánybiztos, aki nemrég kórházi kezelésre szorult egy seb miatt, ami lassan gyógyult a lábán.
Paks — Műkörmös, fitneszedző után találtunk egy óvónőből lett újdonsült földbirtokost! Nagyné Baracsi Éva paksi óvónő ugyanis kerek ötszázmillió forintért nyert el egy 210 hektáros földet az állami árverésen decemberben.
Nyíregyháza — Rengetegen tudtak a 60 éves zaklató tanárról a nyíregyházi közgazdasági iskola kollégiumában. Szájról szájra terjedt, hogy L. Á.-val vigyázni kell. Ám mégsem tett senki semmit, hogy megállítsa.
Azokban az országokban kerülik el legkönnyebben a válságot, ahol az államadósság belföldi tulajdonban van, Magyarországon is erre törekszik a kormány - erről az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója A pénzen innen és túl elnevezésű konferencián beszélt pénteken, Budapesten
Ismét egy alsós tankönyv verte ki a biztosítékot a szülőknél: 8-10 éves gyermekeiknek név szerint kellene megnevezniük osztályuk előtt, kit tartanak szépnek és jónak. A pszichológus sem érti, mi ezzel a cél.
„Sokan szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.”
Budapest — Külön higiénikus felügyel a takarítóbrigádra, a menük frissen érkeznek, az eszközöket évente megújítják, a műtőorvos pedig a klinikán alszik, hogy éjjel-nappal elérhető legyen a betegek számára.
Budapest — Rátalált a szerelem Radics Gigire (19)! A fiatal énekesnő párja a zenekarának egyik tagja, Kardos Norbert, akivel hónapok óta él párkapcsolatban.
Milliók lebegnek a szemeid előtt? Ez természetes, hiszen a lottó valahol a remény, a csodavárás és a szebb jövőről való ábrándozás tökéletes lehetőségét kínálja. Ehhez a reménykedéshez adunk most Neked egy kis racionalitást is segítségül. Készítettünk Számodra néhány okos lottókalkulátort, meglátod, imádni fogod!
Kongresszusi meghallgatásra idézték be Tim Cookot, az Apple informatikai cég vezérigazgatóját és James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját helyi idő szerint pénteken az Apple-telefonok titkosításának ügyében.
Hosszú tárgyalások után létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.