Mayantuyacu annak a rejtélyes és különleges folyónak a neve, amely az Amazonas medencében 6,4 kilométer hosszan hömpölyög. Különlegességét az adja, hogy a folyó vize állandó forrásban van.
A szerdai ankarai merénylet után a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtöki figyelmeztetésében azt kéri a kiutazó magyar állampolgároktól, hogy legyenek az általánosnál körültekintőbbek.
Várhatóan november végén kezdődhet a 3-as metró felújítása. Az InfoRádió úgy tudja, az előkészítő munkálatok nyár végén kezdőnek és a vonal nem lesz teljesen akadálymentes.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön "meglehetősen bizakodóan" nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy sikerül megállapodásra jutni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács délután kezdődő találkozóján.
A Figyelő úgy tudja, hogy február 24-én tárgyal a kormány az Önkéntes Kilépési Programról (ÖKP). Ez az a javaslat, amely 5-10 millió forintot adna azoknak a közszolgálati dolgozóknak, akik önként mondanak fel munkahelyükön.
Mindhárom, most felfüggesztendő gazdaságfejlesztési pályázatban maradt még leköthető keret, így a felhívások egyszerűsítése, átalakítása után tavasszal újra fognak nyílni - jelezte a Portfolio...
A vizsgálatok szerint a szíriai származású Salih Necar hajtotta végre a szerdai ankarai öngyilkos merényletet, aki kapcsolatban állt a szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), és a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagja volt - erősítette meg a sajtóértesüléseket Ahmet Davutoglu török miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. A merényletben 28-an meghaltak, 61-en megsebesültek.
Los Angeles - Hivatalosan is összeköltözött szerelmével Sandra Bullock (51). Az Oscar-díjas színésznő a barátai szerint nem is lehetne boldogabb, főként, hogy kedvese, Bryan Randall két fogadott gyermekével, Louis-zal és Lailával is nagyszerűen kijön. A fotós, aki nagyjából egy éve jött össze Bullockkal, maga is apa, lánya, Skylar már 22 éves, és Sandrával nagyon jó barátnők lettek.
Idehaza az emberek többsége nem egészen úgy képzeli el a nyugdíjazást, hogy hazamegy egy pénteki napon és onnantól kezdve vége a munkába járásnak - derül ki egy friss felmérésből.
A Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezeti szövetség alapítója által aláírt, "Bolek" titkosügynöki fedőnéven folytatandó együttműködésről szóló nyilatkozat, terjedelmes beszervezési és munkadosszié is megtalálható a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) által a néhai kommunista belügyminiszter házában lefoglalt iratok között - közölte Lukasz Kaminski, az IPN elnöke csütörtökön…
Megkérdőjelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben annak az előző napi osztrák döntésnek a jogszerűségét, melynek értelmében Bécs korlátozná, hogy naponta hány migráns léphet be Ausztriába.
Az egyre növekvő pereskedési és eljárási költségek, a negatív európai kamatlábak, valamint a borús gazdasági kilátások eredményeképpen a Deutsche Bank 2008 óta először veszteségről számolt be éves jelentésében.
Magyarország visszautasítja azt a görög állásfoglalást, hogy ne kritizálják Athént olyan országok, amelyek semmiféle segítséget nem nyújtottak neki a migrációs válság megoldásához - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában a V4-ek tárcavezetőinek sajtóértekezletén az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva.
Lopott autóban robbantotta fel magát szerda koraeste az öngyilkos merénylő Ankara kormányzati negyedében - közölte csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.
Az Uber nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek, Budapesten a személyszállítás, az autómegosztó rendszer ismert - mondta az Uber magyarországi operatív vezetője csütörtökön Budapesten.
Malmö — Csúnyán megleckéztetett egy fegyveres rablót egy szexi trafikoslány Svédországban. Zainab Salem (24) nem csak nem adta oda késő este a bevételt, de csokival megdobálta, elűzte, majd el is fogta a lúzer rablót.
Elvesztette parlamenti többségét a 2014 végén alakult kormánykoalíció Ukrajnában, miután csütörtökön még egy párt, az Önsegély (Szamopomics) is bejelentette távozását, egy nappal Julija Timosenko volt kormányfő frakciójának kilépése után.
A legtöbb unit-linked típusú biztosítás a többi megtakarításnál lényegesen magasabb költségeket von le, de számos olyan szerződés van, amelyik a futamidő alatt levont költségek egy jelentős részét...
Mit tippelsz, mi a legújabb veszély, amely az autóiparra leselkedik idén? Talán a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt megugró költségek? Nagyon hideg. A dízelbotrány? Még mindig hideg. A világ...
Új módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításához. A kormánypárti módosítás pontosítja, hogy milyen üzleti...
Egyezséget kötött a BRFK és a Magyar Helsinki Bizottság arról, hogy a rendőrök nem fogják ok nélkül igazoltatással zaklatni a hajléktalanokat, főleg nem akkor, amikor azok ételért állnak sorban. A megállapodás részleteiről Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke nyilatkozott az InfoRádiónak.
Mintegy 420 ezer, a második világháború alatt szovjet hadifogságba került magyar katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban - jelentette be a Gulág Emlékbizottság csütörtöki ülése után az emberi erőforrások minisztere Budapesten újságíróknak.
Stabilról pozitívra javította a magyar államadósságra vonatkozó kilátását a tokiói székhelyű Japan Credit Rating Agency (JCRA) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.