Több orosz bank engedélyét bevonták Oroszországban, mert a gyanú szerint közvetlenül alkalmaztak hackereket arra, hogy pénzt vegyenek le ügyfeleik bankszámláiról.
Budapest - A közoktatásban jelenleg nincs lehetőség újabb 15-20 százalékos béremelésre, ezt akkor sem tudja megtenni a kormányzat, "ha gyerekekkel próbálják tisztességtelenül zsarolni" - mondta ez utóbbitól óva intve a szakszervezeteket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányszóvivői tájékoztatóján.
Rakka - Komoly pénzügyi gondokkal küzd az Iszlám Állam (IÁ), amit jól mutat, hogy az utóbbi időben felére csökkentették a terrorszervezet kötelékében szolgálók fizetését, és megvonták tőlük az olyan extra juttatásokat, mint az ingyen energiaital és csokoládé.
Magyarország - 400 ezer forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a fokozottan védett szürke farkas engedély nélküli elpusztítóját.
Brüsszel - Megkezdődött az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács ülése, melyen a két fő napirendi pont a migrációs válság, valamint a brit reformelképzelések megvitatása.
A főpolgármester szerint a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása az év végén megkezdődhet. Tarlós István csütörtök este, az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, hogy "ez év végén...
Ferenc pápa szerint az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump nem keresztény, mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon. A republikánus elnökjelölt-aspiráns azonnal reagált is, és szégyenteljesnek nevezte a pápa kijelentését.
Az osztrák határzár nem látszatmegoldás, hanem kiegészítő és időszakos lépés - jelentette ki Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter csütörtökön, reagálva Angela Merkel német kancellár korábbi kritikájára.
Széll Tamás, a budapesti Onyx étterem séfje nyerte csütörtökön a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny Budapesten megrendezett magyarországi döntőjét, és ezzel a lehetőséget arra, hogy az országot képviselje az európai kontinensdöntőn május 10–11-én, szintén Budapesten.
A balassagyarmati közösségi szálló kihasználtsága olyan mértékben csökkent, hogy működése gazdaságtalanná vált, ezért az önkormányzat arra kéri a kormányt, hogy a debreceni menekülttáborhoz hasonlóan véglegesen zárja be a létesítményt - a képviselő-testület döntéséről az alpolgármester tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.
Ferenc pápa szerint az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump nem keresztény, mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint "nagy a baj", ha a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem érti a pedagógusok elégedetlenségének okát, nem látja, hogy a tiltakozók nem magukért, hanem "a gyerekekért, a közoktatásért, az ország jövőjéért demonstrálnak".
Megváltoztak a szabályok az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területén, a Mecsekben. A fokozottan védett területeken tilos lesz a gyűjtés, a többin pedig engedélyt kell szerezniük azoknak, akik 2 kilogrammnál többet akarnak összeszedni ebből a népszerű gyógynövényből - mondta az InfoRádió Barangoló című műsorának Burján Endre, a Mecsekerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi…
A kormány jelenleg az adóeljárás radikális egyszerűsítésén dolgozik, a felesleges bürokratikus szabályok megszüntetése van napirenden – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos vezetői operatív értekezletén – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.
Los Angeles - „Soha nem akartam gyereket” - mondta Angelina Jolie az AP-nek adott interjúban, ami meglehetősen különös kijelentés egy olyan asszonytól, aki hat gyermeket nevel a legnagyobb szeretetben párjával, Brad Pitt-tel.
Az Észak-Koreai diktátorban egyre nagyobb a hataloméhség, ehhez pedig egyre durvább fegyvereket tesztel és destabilizálja Dél-Korea politikai színterét. A ravaszt mégis az Egyesült Államok húzhatja meg, ha sikerül a térségbe rakétavédelmi rendszert telepíteni. Káncz Csaba szerint lassan már az atombombától való félelem sem lesz akadály.
New York - Vera Wang 2016-os őszi-téli kollekcióját mutatták be a tegnapi divathét egyik legfontosabb bemutatóján, többek között olyan szupermodellekkel, mint Kim Kardashian kishúga, Kendall Jenner.
Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben az európai uniós állam- illetve kormányfők kétnapos csúcstalálkozója, amelynek egyik fő témája a migrációs válság. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke "meglehetősen bizakodóan" nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy sikerül megállapodásra jutni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről a most kezdődő európai uniós csúcstalálkozón.
Budapest - Mihalik Enikő nem fukarkodik a bájaival, az ország talán legismertebb nemzetközi modellje a napokban ismét több, lenge öltözetű fotót posztolt magáról az Instagram-oldalán.
A migrációs kérdésben az együttműködésre és a szolidaritásra kell helyezni a hangsúlyt - derül ki abból a beszédből, melyet az uniós állam- illetve kormányfőknek mondott el csütörtökön Brüsszelben Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke..
Itthon a 11–17 éves kamaszok több mint fele élt már át internetes bántalmazást. Az iskolai erőszak könnyen átkerülhet az internet világba is, és ez ma már a kisebbeket is egyre inkább érinti.
Csúnyán indult az év a tőzsdéken, de a fő piacok között voltak érdemi különbségek, ami azt mutatja, hogy az olajár és a kínai gazdaság lassulása miatti pánik különböző állapotban találta a fejlett gazdaságokat. „A fertőzésveszély nem minden nagy gazdasági régióra áll fenn egyformán, bizonyos piacokon a pánikhangulat gyorsan el is múlhat” – mondja Pálinkás Ervin, a Pioneer Alapkezelő…