Sokan egyszerűen kidobják megunt háziállatukat, börtönbüntetést kockáztatva ezzel, holott az állattartás akár évtizedekre való elkötelezettséggel jár - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Seress Zoltán szerint a felelős állattartáshoz mérlegelni kell a házi kedvenc számára rendelkezésre álló életteret, az anyagi fedezetet, illetve a szükséges szabadidőt.
Tehetséges taktikus, de nem stratégiai gondolkodó - vallja Vlagyimir Putyin orosz elnökről Soros György, akinek a Népszabadságban jelent meg egy írása a világot feszítő migrációs krízisről, valamint az oroszok szíriai beavatkozásáról.
Az amerikai elnök kapott egy videofelvételt egy kislány nagymamájától, amelyen a gyermek azért sír, mert tudatosult benne: Barack Obama nem lesz egész életében államfő, sőt, hivatali ideje szűk egy év múlva lejár. A kislány vigasztaló választ kapott.
Fontos határidő jár le néhány héten belül: több ezer kft szűnhet meg a március 15-éig esedékes kötelező törzstőkeemelés miatt. Csak a fővárosban még 40 ezer cégnek kell összhangba hoznia az új Ptk-val az alapító okiratot, és biztosítani a törzstőke megemelését a korábbi kötelező összeg hatszorosára, 3 millió forintra.
Szellőző korridorok hálózatát alakítja ki Peking a város súlyos légszennyezési problémájának kezelésére - számolt be vasárnap az állami Hszinhua hírügynökség. Az egymással érintkező parkok, folyók,...
Halálra sebzett egy nőt egy kutya szombaton Nádasdladányban. Az állat gazdája ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Faustin Archange Touadéra korábbi kormányfő nyerte az elnökválasztást a Közép-afrikai Köztársaságban - jelentette be az ország választási bizottsága szombaton
Jeb Bush volt floridai kormányzó szombaton este Dél-Karolinában még az előválasztások végeredményének bejelentése előtt közölte, felfüggeszti kampányát és kiszáll a republikánusok elnökjelöltségéért folyó megmérettetésekből, pedig megfigyelők a legesélyesebbek egyikének tartották a Fehér Házért folyó küzdelemben. Egy esztendővel ezelőtt elemzők szinte egyöntetűen Bush-Clinton párharcot jövendöltek…
Halálra sebzett egy nőt egy kutya szombaton Nádasdladányban. Az állat gazdája ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján
Magyarország — Dobogós helyen a magyarok! Most nem halálozási listáról vagy megbetegedési indexről van szó: elkészült a világ friss péniszmérettérképe, és bizony a magyar férfiaknak egyáltalán nincs okuk szégyenkezni. Sőt a világ népességének java része irigykedve tekinthet a magyar hímek adottságaira.
Szellő Imre a második menetben kiütéssel győzött az argentin Walter David Cabral ellen a Felix Promotion salgótarján profi bokszgálájának főmérkőzésén. A cirkálósúlyú ceglédi öklöző mind a 11 eddigi profi mérkőzését megnyerte.
Gyalázatosnak nevezte a Brenner-hágónál levő osztrák-olasz határátkelőnél tervezett beléptetőkapu felállítását Domenico Manzione, az olasz belügyminisztérium migrációs államtitkára, hangsúlyozva, hogy ez migrációs vészhelyzetet teremthet a térségben.
Albion – A rendőrség nyomozást indított, mivel Chris Bruntot, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Bromwich Albion szélsőjét arcon dobták egy érmével.
Csak iraki és szíriai menekülteket engednek át. A macedónok állítólag azzal indokolták az intézkedést, hogy Szerbia ugyanezt teszi - írta az AP hírügynökség.
Szombat este tízezer ember előtt tartott előadást Izrael nagykövete, Ilan Mor, aki hazája nemzetközi helyzetéről, megítéléséről és kapcsolatairól is beszélt a budapesti Hit Parkban.
Most hozta nyilvánosságra a rendőrség a megrázó felvételt: egy apa kimászott sírjából, hogy megmutassa a rendőröknek, hol fekszik meggyilkolt gyermeke.
Négy és fél éve a legnagyobb mértékben emelkedtek januárban az előző havihoz képest a fogyasztói árak az Egyesült Államokban - közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium.
Los Angeles - Már csak hetet kell aludni az idei Oscar-gáláig, így természetesen a szakácsok sem pihennek, akiknek feladata a díjátadó vendégeinek jóllakatása lesz. A fogadásra készülő finomságokról most nyilvánosságra hoztak néhány fotót, a látottak alapján pedig igencsak irigyeljük azokat, akik meg is kóstolhatják majd azokat.
A brit miniszterelnök szerint ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, az "ugrás lenne a sötétbe", és további kockázatok felesleges vállalását jelentené az egyébként is bizonytalan jelenlegi...
Szellőző korridorok hálózatát alakítja ki Peking a város súlyos légszennyezési problémájának kezelésére - számolt be vasárnap az állami Hszinhua hírügynökség.
Ez még nem béke, csak egy tűzszünet előtti előzetes megállapodás, de az is valami. John Kerry amerikai külügyminiszter azt követően nyilatkozott erről, hogy telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. (AFP)