A Portfolio elemzői konszenzusával összhangban nem változtatott ma az irányadó, 1,35%-os alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - közölte az egyelőre szokásosan szűkszavú közleményében a...
Hiába érkezett már reggel 6 órára Nyakó István és az MSZP képviselői a választási irodához, több fekete ruhás kopasz ember szinte lehetetlenné tette a szocialista képviselő számára, hogy elsőként nyújtsa be népszavazási kezdeményezését.
A magyar jegybank délutáni kamatdöntése előtt stabilan tartotta magát a forint. Az euróval szembeni jegyzések a vártnak megfelelő döntés után sem mutattak nagy elmozdulást.Alig látható reakció 2016...
Virtuálissá válik a telefonszám az új, elsőként Magyarországon és Szlovákiában bevezetendő szolgáltatással, az IMMMR-rel - jelentette be a Deutsche Telekom a barcelonai Mobil Világkiállításon. Az IMMMR ötvözi a hagyományos és az internetalapú kommunikációt - mondta a helyszínen Dobó Mátyás a Magyar Telekom innovációs vezetője.
A metró dolgozóinak hétfői sztrájkja után kedden a buszsofőrök munkabeszüntetése nehezíti a közlekedést Barcelonában, ahol a Mobil világkongresszust tartják ezekben a napokban.
A legrangosabb év eleji autós seregszemlén a Toyota nem csak a hibrid- és hidrogénhajtásra, a luxusmodellekre helyezi a hangsúlyt, hanem a mindennapok során akár pénzt termelésre is képes járműveket...
"Tüntetés a demokráciáért" címmel hirdetett ma este 18 órára megmozdulást az MSZP a Facebook-on a Nemzeti Választási Iroda épülete elé. Mint ismeretes, ma hajnalban ismét nem sikerült elsőként benyújtaniuk a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket, mert bőrfejűek állták útjukat.
Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozási problémáira - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden...
Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács keddi ülésén, így a ráta változatlanul 1,35 százalék.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A kormány, illetve a versenyszféra munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteinek döntő többsége elfogadta a 2016-os bérajánlást. A felek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretei között létrejött egyezségben egyetértettek abban, hogy fokozott aktivitással és felelősséggel, differenciált béremelésekkel kell reagálni az átalakuló munkaerő-piaci viszonyokra – közölte a…
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az továbbra is 1,35%-on áll. Nem számítunk jelentős újdonságra a három órakor megjelenő közleményben sem, mivel a február 10-i jegyzőkönyv jól megvilágította, hogy kamatcsökkentés vagy változtatás a nem konvencionális monetáris eszköztárban az EKB márciusi ülése előtt nem várható - olvasható az Equilor friss…
Feltételhez köti a tűzszüneti megállapodás elfogadását a HMC, azt akarja, hogy a a szíriai kormány vessen véget több a lázadók kezén lévő térség ostromának, a légi és tüzérségi támadásoknak, valamint engedje szabadon a foglyokat
Ne gyere el otthonról vagy ne feküdj le este addig, amíg ezt az 5 dolgot rendbe nem raktad, ki-, illetve le nem takarítottad. Mosogató, kézmosó csap Minden tányért és poharat moss el rögtön használat után, így soha nem fog felhalmozódni sok mosatlan. Ha pedig nincs tele piszkos evőeszközökkel, poharakkal és tányérokkal a mosogatótálca, úgy könnyen tudod áttörölni, átmosni, ha szükséges…
A vártnak megfelelően nem nyúlt mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az 1,35%-os alapkamathoz, így a szakértők majd a 3 órakor megjelenő közlemény tartalmára, illetve hangvételére...
A brüsszeli EU-csúcs záródokumentumának aláírása a Fidesz alelnöke szerint sem jelenti azt, hogy Orbán Viktor támogatná a menekültek kvóta alapján történő szétosztását.
A német kormány felszólított 17 országot, hogy fogadják vissza azon állampolgáraikat, akiket a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) menedékkérelmük elutasítása után jogerősen Németország elhagyására kötelezett - írta kedden a Die Welt című német lap
Az Aquaworld Resort Budapest Élményfürdő is csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség új akciójához, a "Szökjön ki egy fürdőbe" felhíváshoz. Így február 29-én – az idén ajándékba kapott szökőnapon – 50% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg az egész napos, esti és az időkorlátos belépőjegyeket is. Ha már egy nappal többet kaptunk ebben az évben miért ne ajándékoznánk meg magunkat egy szórakoztató vízi…
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elítélte kedden Olaszországot egy emberrablás ügyében, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei követtek el több mint tíz évvel ezelőtt Milánóban, a terrorizmus elleni harc keretében.
Több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon a megállapodás értelmében, amelyet Orbán Viktor írt alá Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.
A Kúria keddi döntése után már két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak magánszemélyek, egy harmadik kérdést pedig a népszavazással kapcsolatban adtak be - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának adataiból.
Egyre több férfi küzd a meddőséggel, míg a meddő nők száma nem változott az elmúlt években - mondta az InfoRádiónak Ősapay György a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktora a témában rendezett konferencia kapcsán. A meddőségi problémák elemzésével foglalkozó szakember szerint a meddőség kialakulásért nemcsak a stressz tehető felelőssé, hanem az öltözködés és az étkezés is.
A kopaszok értek a leghamarabb a kapuhoz, de kiderült, hogy ők tényleg csak azért voltak ott, hogy blokkolják az MSZP-seket és helyzetbe hozzák Erdösi Lászlónét.
Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága
Felminősítette a Magyar Telekom részvényeit a Citigroup és jelentős céláremelést eszközölt. A távközlési cég részvényeinek árfolyama megugrott a hírekre, 1,5 százalékos pluszban járnak a papírok. ...
A Portfolio elemzői konszenzusával összhangban nem változtatott ma az irányadó, 1,35%-os alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - közölte szűkszavú közleményében a jegybank. Aztán a 3...
A tiszteletnek és a tisztességnek kell jellemeznie a bíróságok munkáját, hogy működésük az ügyfelek megelégedésére szolgáljon - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Pécsen, újságírók előtt.
A következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon a Thyssenkrupp német konszern, amellyel csaknem 500 új munkahely jön létre - jelentette be Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten.
Felülvizsgálják, hogy kikérhetők-e, illetve nyilvánosságra hozhatók-e a volt Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) a Political Capitallel kötött szerződései, illetve a cég által készített dokumentumok - közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület keddi zárt ülését követő sajtótájékoztatón.
Egy héten belül megoldás születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ finanszírozási problémáira - mondta az oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal második, kedden a fővárosban tartott ülése után