Két hétig tartó egész napos tüntetéseket jelentett be a három legnagyobb koszovói ellenzéki párt kedden Pristinában annak érdekében, hogy megakadályozzák az új köztársasági elnök megválasztását.
Tömegjelenetek alakultak ki kedd reggel a Nemzeti Választási Iroda épületében, ahol többen is kérdéseket szerettek volna benyújtani a vasárnapi boltzár ügyében. A Magyar Szocialista Párt politikusai és egy magányszemély is népszavazást kezdeményezett volna, de csak az elsőként benyújtott kérdést bírálják el.
Nem szíriai, hanem török állampolgár volt az elkövetője a múlt szerdán Ankara kormányzati negyedében végrehajtott öngyilkos merényletnek - írta a Hürriyet című török ellenzéki napilap internetes oldalán kedden ügyészségi forrásra hivatkozva.
A magyar felsőoktatás napjává, a pécsi egyetem alapításának emléknapjává nyilvánítaná jövő évtől szeptember 1-jét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki erről szóló határozati javaslatát kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek.
Észak-Korea azzal fenyegetőzött kedden, hogy megelőző csapást mér Dél-Koreára és az Egyesült Államokra, ha azok márciusi közös hadgyakorlatukon bármivel provokálják.
A Niggaz With Instructions (N.W.I.) első EP-jét jelentette meg Művelődési Központ címmel. A forgatás helyszínéül a Nemzeti Választási Irodát és annak környékét választották.
A várt 97 pontra süllyedés helyett 92,2 pontra, héthavi szakadt februárban a Conference Board által készített fogyasztói hangulatindex. Ez arra vall, hogy az év eleji részvénypiaci zuhanás kezdi...
Nem szíriai, hanem török állampolgár volt az elkövetője a múlt szerdán Ankara kormányzati negyedében végrehajtott öngyilkos merényletnek - írta a Hürriyet című török ellenzéki napilap internetes oldalán kedden ügyészségi forrásra hivatkozva.
A Manchester United vezetőedzőjének időre van szüksége David Beckham szerint, ezért a klub korábbi legendás labdarúgója arra kérte a szurkolókat, legyenek türelmesek a holland szakvezetővel szemben.
Az osztrák kormány megsérti az emberi jogokat, nem tartja be a törvényeket és megszegi a nemzetközi jogot is - közölte az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet ausztriai tagszervezetének vezetője kedden az osztrák menekültpolitikát értékelve.
Belgium ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a Franciaországgal közös határán annak érdekében, hogy megakadályozza az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult és jelenleg felszámolásra váró táborban tartózkodó migránsok esetleges beáramlását az országba - jelentette be a belga kormány kedd délután.
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult Ali bin al-Husszein jordán herceg, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki elnökválasztásának egyik jelöltje azért, hogy elérje: a voksoláson átlátszó legyen a szavazófülke, illetve független szavazatszámlálók működjenek közre.
Az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézményekben őrzik majd tovább a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat - jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök. Az amerikai kormány külföldre viteti a szállításra alkalmas rabokat a Kuba szigetén található guantánamói börtönből.
Modern és a fiatalok számára is vonzó város lehet Szekszárd a kormánytól kapott támogatás által - jegyezte meg Ács Rezső szekszárdi polgármester az Orbán Viktor kormányfővel tartott közös...
Munkatársunk, Simor Dániel épp a déli bejelentkezésre készült, amikor nyílt a kapu, és megjelent a hölgy, aki gyorsabb volt a szocialistáknál, és - néhány izmos, kopasz férfiú közreműködésével - ismét megakadályozta a párt népszavazási kezdeményezését a vasárnapi boltzár eltörléséről. Erdősi Lászlóné és kísérője ellenállhatatlan vonzást gyakorolt a sajtó képviselőire. További részletek a videóban.
A Rolls-Royce reneszánsza a BMW keze alatt 2003-ban kezdődött a Phantom bemutatásával. Akkor egy új szintre emelték a luxus fogalmát, 13 év elteltével azonban ideje lassan váltani, és ezt az angolok is tudják, hiszen hamarosan érkezik az új generáció. Előtte azonban még szeretnének méltó búcsút venni a márka történetében új fejezetet nyitó négykerekűtől.
Az elmúlt évtizedekben a vagyoni egyenlőtlenségek mellett az egyes társadalmi rétegekbe tartozó egyének várható élettartamának különbsége is jelentősen növekedett, mutat rá a Brookings Intézet egy...
Belgium ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a Franciaországgal közös határán annak érdekében, hogy megakadályozza az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult és jelenleg...
Igaz, a Fidesz elnöke ezt még 2007-ben és 2008-ban mondta. Mondjuk az akkori népszavazást az MSZP nem is lehetetlenítette el nagydarab biztonsági őrökkel.
Távozik posztjáról Halász Péter, a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója - erősítette meg az MTI-nek kedden a Népszabadság értesülését a dalszínház.
Egész nap gyengén teljesítettek az európai tőzsdék, miután az olaj ára ismét esett, sőt a kínai növekedési félelmek és az Európai Unió jövőjével kapcsolatos aggodalmak is fűtötték a pesszimizmust....
Úgy érzed elakadtál, és valami másra vágysz? Nem szereted a munkádat, vagy nem találsz számodra megfelelő munkahelyet? Lehet, hogy egy új szakma a megoldás! Tippjeink segítenek, hogy könnyebb legyen a döntés!
Londoni pénzügyi elemzők olvasata szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésről kiadott közleményben megkezdte az alapkamat csökkentésének előkészítését.
Belgium ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést a Franciaországgal közös határán annak érdekében, hogy megakadályozza az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult és jelenleg felszámolásra váró táborban tartózkodó migránsok esetleges beáramlását az országba - jelentette be a belga kormány kedd délután
Az elmúlt évtizedekben a vagyoni egyenlőtlenségek mellett az egyes társadalmi rétegekbe tartozó egyének várható élettartamának különbsége is jelentősen növekedett, mutat rá a Brookings Intézet egy...
Iraki kurd fegyveresek kiszabadítottak egy svéd fiatalt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fogságából, a dzsihadisták kezén lévő Moszul közelében - derül ki Kurdisztán autonóm régió kormányzatának keddi közleményéből.
Az osztrák kormány megsérti az emberi jogokat, nem tartja be a törvényeket és megszegi a nemzetközi jogot is - közölte az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet ausztriai tagszervezetének vezetője kedden az osztrák menekültpolitikát értékelve
A Volkswagen a költségmegszorítások jegyében a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem fog annyi pénzt költeni a Pekingi Autószalonon - írja az Automotive News Europe. Az áprilisban megrendezésre...
A magyar jegybank délutáni kamatdöntése előtt és azt követően is stabil volt a forint az euróval szemben, azaz kilenchavi csúcsa közelében ragadt. Közben a brit EU-kilépési veszélyek ma is...
Komoly tervek vannak arra, hogy újra legyen védelmi ipar Magyarországon, ami állami beavatkozás nélkül elképzelhetetlen - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az új iparstratégiát, az Irinyi tervet bemutatva kedden, Budapesten.